Tavasz van

Íme ékes bizonyítéka a címben írt állításnak:)

Bátyámtól kaptam születésnapra. Már az is ritka dolog, hogy februárban virág érkezik a házhoz, de hogy ráadásul még tulipán is… kitört a tavasz a lakásban:)

Volt nekem születésnapom:)…

Lelkierőm az nem, ezért nem csináltam kivételesen nagy faxnit a tortából, pedig volt tervem. Kata lányom ki akart fogni rajtam, és rózsa ízű tortát javasolt. Én pedig első körben komolyan vettem, de nem szeretem annyira a rózsát, hogy olyan ízt egyek. Köztes megoldásként rózsa formájúra gondoltam, sok-sok fejtörés után rá is jöttem, hogy hogyan lehetne igazából rózsaformát készíteni, aztán meggondoltam magam. Azon kívül, hogy rózsának nézne ki a torta, semmit sem lehetne kezdeni a tetejével, még ha a gyertyát bele is tudom szúrni. Így aztán maradt a hagyományos citromos torta, már ahhoz sem volt nagy türelmem, hogy komolyabb díszítést adjak neki, ezért citromkarikákból formáztam virágot a tetejére.

Kaptam ajándékba Annától saját készítésű medált, Szilvitől saját készítésű fülbevalót, és a családtól egy farmert, mert a régi már szétmenőben volt. A farmerhez pedig egy kockás hosszú blúzt is, amit közösen vettünk meg, ebbe én is beleszálltam, mert nem lett volna szívem otthagyni az üzletben:)

 

Kibontakozás

Anna lányom átküldött egy linket, nézzem meg, és ájuljak el… a videón a srác biztos kézzel, elsőre, rajzolás nélkül vág ki metszeteket. 

Megnéztem, megcsodáltam, de nem ájultam el, sőt, tájékoztattam a lányt, hogy ezt ő is képes megcsinálni.
Válasz nem jött: vagy nem érdekelte, vagy nem hitte el.

Engem viszont érdekelt, képes lennék-e egy papírlapot úgy „kivágni”, hogy nem tudom előre a mintát, alakul, ahogy egyik forma és vonal jön a másik után.

Ma elővettem egy sima gépírópapírt, (fénymásolópapír), és a manikűrkészletem, abból a körömtisztítót, vagy mifenét, ezt nem szoktam használni, csak egy másikat. Most viszont úgy néztem, hogy alkalmas lesz ahhoz hasonló eszköznek, mint amit a fafaragók használnak, és elkezdtem gyilkolni vele a papírt. Szó szerint gyilkolni, mert a géppapír nem alkalmas arra, hogy életlen késszerűséggel, pengével vagdossák, a végén ott is szakadt, aminek a közelében sem jártam. Ennek ellenére jó játék volt, bár az ujjam kicsit szétlapult, ahogy erővel nyomtam a vágóeszközt, ami nem akart vágni.

Ez lett belőle.

Ezzel az eszközzel:

Az egész kísérletezés lényege a játék, hogy megmutassam Annának, hogy lehet egyből az anyagba vágni, faragni, és menet közben találni ki a mintát, csak bátorság kell hozzá. Arra kell még figyelni, hogy mikor pozitív, és mikor negatív a kivágás. (Tudom, lehetett volna az én kezdetleges mintám sűrűbb és csipkésebb hatású, de nem ebből a papírból, nem ezzel a szerszámmal, és nem az én kézügyességemmel). És kell persze a megfelelő szerszám, ami a lánynak van, és bátorság, önbizalom – ez is alakul lassan, ahogy a legutóbbi faliképét elnézem, íme:) 

Lassan egy éve már, hogy szerettem volna varrni egy olyan ajtódíszt, ami egész évben az ajtón lehet, és mindig az évszaknak megfelelő díszeket teszek rá. Láttam is egyet tavaly, nagyjából elképzeltem, hogyan oldanám meg, aztán nem lett belőle semmi. (Annak a házikónak a közepe lyukas volt). Most viszont találkoztam egy külföldi honlapon egy másik házikóval, és most, hogy itthon pihentetem a derekam, még időt is tudtam rabolni arra, hogy megvarrjam, egy kicsit másképp. A külföldi blogon kör alakú volt a házikó, és sok volt egymás mellett, akár gyerekek is használhatták egy kis falu felépítéséhez.  Én viszont úgy varrtam meg, hogy a munkahelyen az ajtóra kerül majd, és mindig más-más dísz lesz rajta, évszaktól és ünneptől függően. (Tudom, nem munkahelyre való…)
Az ajtódíszt a kolléganőim is reklamálták már, mert a mi irodánk kb. középen van a folyosón, így segítette a tájékozódást a karácsonyi ajtódísz, minket is könnyebben megtaláltak, csak az ajtódíszt kellett keresni. Azt azonban karácsony elmúltával leszedem, és most készült helyette másik. Télen lehet rátenni egy kis „havat”, hópelyhet, téli csillagot, tavasszal és nyáron virágokat, húsvétkor hímes tojásokat, ősszel őszi gyümölcsöt, tököt, stb. mindezt filigránból, szövetből varrva, vagy Anna faégetett kis alkotásait. Mindig megtalálható leszek, és nem kell lecserélni, csak télen az adventi ajtódíszre:)

 

Éva eközben megvarrt egy Totoró jelmezt:)

(Főzni és mosogatni bezzeg nem akar senki) 

Kreatívan

Én tortát alkottam.

Nagylányom a kisebbik lányomnak fülbevalót. Magának is készített már, és nagyon tetszenek a sajátkészítésű ékszerei. Éva lányom is próbálkozott már vele, más stílusban. Sziszi ásványokat, Éva szöveteket használt fel, Anna pedig nemsokára fából szeretne ékszereket (is) készíteni.

(Kata sem marad ki, ő maga varrja a táskáit, most is arra készül)

Hajfonás is volt, a fonás neve: halszálka.

Zene is volt:) 

Én éjjel még rajzoltam is.

Maga a rajz megint nem sikerült annyira, de talán az összhatás kifejezi azt, amit szerettem volna. Szénnel rajzoltam, immáron másodszor mertem megfogni – a „jóisten” is fekete lett tőle, nem csak én – sötét és csupa árnyék a kép, mert tél van, amikor nincs fény, legfeljebb lámpafény az ebédlőben, és egy kevés a konyhaablakon átszűrődve. A narancs (minden politikai célzás nélkül) viszont pasztellkrétával készült, mint egyedüli szín, napfénypótló folt az asztalon. (Egy kicsit csámpás tálban.)

Szomorú vagyok egy kicsit, mert az asztrológus nem igazán támogatta abbéli vágyaimat, hogy van/lesz egy kis tehetségem a rajzhoz, sokkal inkább arrafelé terelgetett volna, hogy több időm lesz majd szellemi dolgokkal foglalkozni. Kár.

Születésnap

Egyszerre három. Ez három tortát jelent, mert nincs kivétel, nincs megalkuvás és kompromisszum, az ikrek nem azért ikrek, hogy egy tortával két gyereket tudjak le. Tehát az ikreknek két torta, és Picurnak is, mert neki pedig 30.-án van a születésnapja.

Ancsa gesztenyetortát kért.

Imrus fodormentásat. (ő kénytelen volt velem együtt megalkudni, mert fodormentásat kért, de borsmentásat kapott. Így is feladta a leckét.)

Krisztián megelégedett szerényen csokoládés tortával. (Pedig az nekem nem is olyan egyszerű.)

A három kérésből Ancsa kérését volt a legegyszerűbb teljesíteni, bár nála sem a megszokott receptet alkalmaztam. Ahogy keresgéltem mentás és csokis recept után, a gesztenyésnek is más elkészítési módja fogalmazódott meg bennem.

A csokoládéshoz olyan receptet kerestem, ami nem túl édes, viszonylag könnyű, krémes, habos.

A mentástól sokkot kaptam, bár igyekeztem fiamnak nem mutatni, mert azt hitte, most aztán feladta a leckét, és ezt már biztosan nem tudom teljesíteni.

Végül mind a három krémnek az alapja, fontos összetevője a tejszínhab lett, a csokishoz és a mentáshoz maszkarpónét használtam. A gesztenyéhez csak hozzá kellett keverni a felvert habot, a csokishoz a maszkarpónét olvasztott keserűcsokoládéval és habbal kevertem össze, a mentáshoz a maszkarpónét valníliapudinggal és habbal kevertem össze. A mentás úgy készült, hogy egy kevés tejben néhány órán keresztül mentateát áztattam, ezt hozzáöntöttem a puding tejéhez, ezen kívül volt még elrejtett mentás cukrom is, amit a puding főzésekor a tejhez tettem, és egy csöpp citromlével is ízesítettem a krémet, hogy citromos-mentás legyen.

Ancsa tortájához gesztenyéből formáztam díszt a tetejére, amit olvasztott csokoládéba mártottam, Krisztián tortájához olvasztott csokiból öntöttem kávészemformákat, és absztrakt mintákat sütőpapírra, Imrus tortáját lyme-al díszítettem, és volt még egy kis zöld marcipán masszám, abból „gyöngyöket” formáztam.

Volt hozzá nagy segítségem: még karácsony előtt vettem egy „Ajándéközön” kupont, aminek a felhasználásával féláron tudtam venni egy csokifondue készítő szettet. Ebben olvasztottam és mártottam a csokidíszeket, kaptam hozzá egy-két csokiöntőformát is, abban készültek a kávészemek. Imádom:) Sokkal könnyebb volt vele csokoládét olvasztani, és melegen tartani, mint gőz fölött dolgozni. Az első próbálkozásunkkor bon-bont készítettünk, – mert valamikor, lassan egy éve, vettem bon-bonkészítő szilikonformát is, azt is karácsony előtt használtuk először – most a tortához is nagy segítség volt.

Mindehhez a jó hangulat is társult, jó nap volt.

Jajjnekem!! :)))

Ö…. Izé… Többszörösen is:)))

 Eredetileg csak annyit akartam a fenti cím alá megjegyezni, hogy Ancsa megkóstolta a házi cérnametéltet:)))

 1.)Az úgy volt, hogy jött Picur testvére és annak barátnője látogatóba, és valahogyan ottragadtak ebédre is. A leveshez főzött cérnametélt elfogyott, üzletek zárva, nem volt mit tenni, gyúrtam, nyújtottam, vágtam, kifőztem. Ancsa pedig megbírta enni.
Néhány évvel ezelőtt lefintorogták ikertesójával együtt, hogy a közérti jobb.

Ancsa ma megjegyezte, hogy nem akarok-e máskor is ilyet csinálni…

 2.)Rendet tettem a szekrényem aljában, és, ha már vettem mindenféle nylontasak tárolót, ideje volt belepakolni a varrásra szánt anyagokat, „kinőtt” ruhákat. Közben nagyszatyorban találtam kisszatyrot, amiben találtam egy tábla Milka csokoládét. Tűnődve néztem, mikor, és honnan kerülhetett oda. Aztán felderengett, hogy tavaly talán elszámoltam magam, és sikerült mikulásra egy tábla csokival többet vennem, mint ahányan vannak a kölkök. Akkor úgy döntöttem, hogy a fölös tábla csokit ezek szerint nekem hozta a Mikulás. Most tétovázva kóstolgatom: jó-e még:))) (lassan el is fogy, azt hiszem, bátran megállapíthatom, hogy ehető)
Egy másik tasakban pedig szőlőcukrot találtam, nyáron táraztam be, hogy legyen, ha édesség ehetnékem támad. Ha már eddig bírta, böcsületesen kitettem egy bon-bontartóban az ebédlőasztalra, közprédának:))

 3.) Beléptem a blogomra, rögtön a statisztikákkal indít, és teljes megdöbbenéssel tapogatóztam a szemüvegem után, ami rajtam volt: december 26-án az átlag 40 látogató helyett 400-an tévedtek a blogomra. Legtöbben az országblamázst olvasták tegnap is, és ma is.

4.) Ancsa meglátta a Lidl csütörtökön kezdődő akcióit… Én nem akarom látni…

Élmény

Talán ez életem első igazi karácsonya abból a szempontból, hogy az egész család összehangoltan, jó kedvvel, együtt dolgozott, takarított, sütött, főzött, készülődött. (tegyük hozzá, hogy eddig talán részemről sem volt igény rá, mert bírtam egyedül)

Éjjel egy óra van ismét, azt hittem, hogy nem leszünk készen azzal, amit elterveztünk, de nem így lett. Még arra is telt így éjféltájt az időnkből, hogy kipróbáljuk a csokimelegítő készülékemet, a bonbon formákat. Nem tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy rögtön elsőre menni fog, az eredmény nem kívánkozik fényképezőgép elé, de jót játszottunk:)

A szaloncukor készítés is hagy némi kívánnivalót maga után, legközelebb hamarabb kell elkészíteni azt is, a csokiolvasztáshoz jobb, ha nem tortabevonóval, hanem minőségi csokit választunk, talán legközelebb jobban sikerül:)

Áll a fa, várja a nagy család apraja-nagyját, és a holnapot.

Ilyen készülődést, és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Félholt vagyok, de megérte:)

Tűnődés

Ma déltájt indultunk Ancsával piacra, mi ott vásároltunk, Imrus a közértben.

Én feltettem a babot főni csülökkel. Kicsit sokáig tartott, estebéd lett belőle, mert váratlan ötlet volt a bab, és nem volt beáztatva. (viszont nagyon jól sikerült. Tepsibe öntöttem a kész babot, rászeleteltem a csülköt, és főtt tojással körbe díszítettem. Picur meg is kérdezte, nem akarom-e lefotózni. Nem akartam, mert haladni akartam, de most már sajnálom)

Ancsa nem tudom mit csinált, míg főtt az ebéd, a szobájában volt, ha minden igaz, a szomorú az, hogy azt sem tudom, én mit csináltam. Éjjel egy körül járt, mire a mosogatással is végeztem, most fél kettő van.

A beigli sütésre kész, készítettem kókuszos szaloncukornak valót – még csokival be kellene vonni, most szikkad, és marcipánosat is. Diót daráltam, mákot, diót kevertem, tésztát gyúrtam, majd tepsibe tettem a beigliket. Ezek zöme mind vacsora után készült. DE MIT CSINÁLTAM, MIUTÁN FELTETTEM AZ EBÉDET?

Ancsa még lemosta az előszoba szekrényeket, elpakolt, tükröt, ajtót tisztított, este, vacsora után mézeskalácsot díszített, majd húst pácolt. Éjféltájt, fél egy körül ment aludni – náthásan, mert kitört rajta.

DE MIT CSINÁLTAM ÉN, DÉLUTÁN?

Éva Tescoban járt, majd varrt, és ő is díszített mézeskalácsot.

Mindketten azt látták, hogy folyamatosan csinálok valamit, de nem jártak a konyhában, és így ők sem tudják, hogy mit tettem-vettem.

Teljes az időzavar, és időkiesés.

Egyébként azt hiszem, jövőre több szabadságot kell hagynom karácsonyra. Nem tudom, hogy hogyan végeztem volna a takarítással, és egyéb előkészületekkel, ha nem kapok annyi segítséget Ancsától, és Évától is. (No és Picurt se felejtsük el, és Imrust az ügyeletes bevásárlót).

Nélkülük valószínűleg nem lett volna nagytakarítás – ami még mindig nem annyira nagy – inkább csak a sütés, főzés.

Csajok, – és fiúk – köszönöm!

CSön-csön gyűrű…

Biztos emlékeztek még a gyerekkori játékra:

Egy hunyót választanak a gyerekek, aki kimegy. A többiek összeteszik a kezüket, egyikük a gyűrűt tartva körbemegy. Az utolsó sornál beleteszi a soron következő gyerek kezébe. A hunyó feladata megtalálni, hogy kinek a csukott kezében van a gyűrű.

Így vagyunk mi is most ismét egy hasmenéses, gyomorrontásos vírussal: Picur lassan kilábal belőle, Csurin tegnap jött ki, fiamon ma. Az én gyomrom csöndesen bugyborékol, de még nem csinál mást.

Vajon ki a következő? Ki adja tovább, kinek? Hol jár a gyűrű, vagyis a vírus?
Azt is kérdezhetném: komámasszony, hol az olló? 

Születésnap – képekben

Inkább csak képekben, mert a többi – a nyüzsgés, a jövök/megyek, a tálalás, és ismét a mosogatás, a koncentrálás, hogy minden meglegyen, jó legyen – leírhatatlan:)

Bella is leírhatatlan volt:)))

Kicsit sajnáltam, mert – utólag a képeket nézve – nemigen tudta, hogy mi történik, miért vagyunk most még többen, mint lenni szoktunk, mit nevet mindenki, miért kap egyesével annyi játékot, és miért veszik el tőle, szintén egyesével:)

 

A képek

Ahogy az előzőekben említettem, képeket szerettem volna feltenni, most végre talán sikerülni fog. Igaz, a képek mégsem lettek olyan jók, mint gondoltam, (sok bemozdult – és még a fényerővel, kontraszttal baj van a gépemen) és készült video is, amit még én sem tudok lejátszani. A .avi kiterjesztést fogalmam sincs, hogy milyen programon lehet lejátszani, így még én sem láttam őket. Ha jól sikerültek, akkor utána kitalálom, hogyan lehet feltenni ide.

Etetőszékben nem hajlandó a Bella kisasszony enni, és leginkább állva, sőt, ahogy pici korában „megjósoltam” anyjának, lassan utána futva fog történni az etetés, anyja kergetni fogja egy-egy kanál étellel:)

A levest végül úgy ette este, hogy anyja mellett állva. Mivel anya is éhes volt, megmutatta Bellának, hogyan lehet a kenyeret belemártani a levesbe, és milyen finom is az a kenyér, a levest szívogatva belőle. És innentől elszabadult a gyermek. Hol a jobb keze, hol a bal, hol a feje volt a tányérban, aztán szép lassan megjelent mellette egy törlőkendő, de az is kevésnek bizonyult, így pelenkával is körbe lett bástyázva a tányér.

Dühös vagyok!

1 – egész délután borús, szeles, esőre álló idő volt, így nem mentünk vásárba. Későn vettem észre, hogy lányom küldött sms-t, hogy ott süt a nap, csiripelnek a madarak, és gyönyörűek a virágok, menjünk…

Így nem mentünk.

 2 – Bella evett, mi fényképeztünk. Szerettem volna feltölteni a képeket, de nem találom, nem látom sehol a kábelt. Dühömben odébb toltam a gépet, hátha mögötte van, mire a monitor csődöt mondott. Se kép, se hang… nagy nehezen megtaláltam a sok kábel közül a monitorét, sikerült megmozgatnom, mire a kép visszajött ugyan, de csak a kék és a sárga színt ismeri. Egy órája vacakolok vele, és nem tudom visszaállítani. 

 3 – a telefonommal is készültek képek, de azt így nem akarom feltölteni, hogy nem elég világos a monitor, fogalmam sincs, hogy a kép a rossz, vagy a monitor, stb. 

 4. Ráadásul nem működik a honlapon a másolás/beillesztés sem egérrel, sem billentyűkombinációval… az írás sem működik… html-ben igen… 

 (Felismerés)  

AKKOR LEHET, HOGY A HONLAPOMON IS EZÉRT NEM TUDOK FORMÁZNI???
Hasonló gondjuk lehet, de mi lehet a gyökere?)

SEGÍTSÉG!!!

 Itthon tartózkodó szórakozott családtagjaimnak!

 1. Ha még egyszer valaki elviszi a cuccomat, és nem teszi vissza a helyére, azt kihajítom!

2. Valaki sürgősen állítsa vissza a monitoromat, ha felébredt holnap (ma) reggel!

Szolgálati közlemény

A család látogatása a napokban életveszélyes és tilos!

Akár piros cédulát is tehetnénk az ajtóra, ami jelzi a fertőző betegséget, mert pánikszerűen terjed. Még lányom barátja is, aki csak rövid időre ugrott fel,  elkapta, és vitte magával haza, Bellától ajándék.

Nem “vészes”, csak gyomrot, hasat támadta meg, hasmenés és társai. Mind a hatan elkaptuk, és egy napon jött ki rajtunk. Szerencsére volt öt db. vödör itthon, (Bellának még nem kellett, neki egyébként is csak inkább hasmenése van) és mindenki lelkesen szorongatta a magáét. Kinyúltunk, mint a béka, ma egész nap kimerülten aludt a család, hogy kipihenje a tegnapi nap és az éjszaka megpróbáltatásait. A csöndes rettegés akkor fogott el mindenkit, ha a WC-re gondolt: mi lesz, ha pont akkor lesz bent valaki, amikor rohanni kell? Szerencsére ezt ebből a szempontból megúsztuk:)

Ancsa és én voltunk leginkább talpon, tegnap Ancsa Bellára vigyázott, – mert Bella után Éva dőlt ki a sorból még koradélután, – altatta, etette, pelenkázta, én a konyhát és Éva szobáját tettem rendbe, hogy mozdulni lehessen. Mire mindenketten a dolgunk végére értünk, már utol is ért minket a “végzet”. Aztán zsinórban folytatódott, a vírus meglátogatta a család minden tagját egész este, és éjszaka.

Még ma is a csöndes agonizálás terült el a tájon, vagyis a lakáson, de vásárolni kellett, így ismét Ancsa és én vágtunk neki délután a hatalmas, erőt próbáló útnak: gyógyszertár, és közért, diétás, gyomor kímélő ételek: főztem krumplit héjában, és rízst is, akinek az jön be jobban, vettem banánt, almát, kekszet. És alszik, aludt mindenki, a gyengeség ágyhoz köt még időnként engem is, én sem mentem dolgozni:)

Picur lett egyedül lázas, már 38,6-nál tart.

Játékbolt – gyerekjátékok

Bella már vígan pancsol, imádja a vizet, úgy gondoltam veszek neki valamilyen kis játékot, amivel a vízben játszhat, öntözgethet, stb.

Találtam is, volt egy kis műanyag táskában hat gumiból készült víziállat, úgymint polip, hal, stb. Csakhogy ezzel öntözgetni nem nagyon lehet, márpedig a gyereknek nagyon tetszik, hogy meg tudja meríteni a poharat, és ihatja. Mert rendes gyerekhez illően kiissza maga alól a vizet, ha nem figyelünk oda:)

A miniállatkert több mint 2000.-Ft volt, majdnem 3. Kerestem műanyag formákat, amivel játszhat majd a homokozóban, és játszhat a kádban is – nem találtam. Illetve találtam fakopáncs játékot, (szintén több ezerért) de az nem vízbe való, és nem lyukas, hogy meregethetne vele. És végül nem találtam semmit, ami az elképzelésemnek megfelelne.

Ezért másnap bevetettem magam az IKEÁBA, és ott megtaláltam, amit kerestem. Kb. 500.-Ft volt, a formákból világítótornyot lehet építeni, van, amelyiknek az alján egy lyuk van, van, amelyik úgy néz ki, mint egy szita, és van, amivel majd lehet homokozni. Ennek úgy megörültem, hogy vettem mellé másik 400.-ft-ért különböző színű műanyag tálkákat, egy egész készletet, most már játszhat a kölök.

Ugyanakkor másik lányom említette a bulimacikat, gondoltam a nagyobbik unokám a kicsi készlete mellé ezt kaphat Húsvétra. Aha. Egy hüvelykujjnál kisebb vacak műanyag macika a tokjával együtt 1.000.-Ft, és akkor még nem házikóról, és egyebekről beszélünk, amik már készletben majdnem 3.000.-Ft-ba kerülnek – csak mert divat. Szinte semmit sem lehet velük kezdeni, mint gyűjteni, és hordozni – és esetleg elhagyni, a másik gyerek játékával összekeverni, aztán esetleg összeveszni, hogy kié a maci.

Szóval ezt még átgondolom alaposan.

Müzli

Csuri emlegette a müzlit, hogy amikor kint volt Ausztriában néhány napot, minden reggel azt kapott reggelire friss gyümölccsel. És amikor fogyókúrázott, akkor mennyi pénze ment el joghurtra, és müzlire.

Azt olvastam, ha maga készíti az ember, akkor olcsóbb, és ráadásul személyre szabott lehet az ízesítése. Ez utóbbi teljesen igaz, a mondat első felében még nem vagyok biztos. Ugyanis elhatároztam, hogy kipróbálom az itthoni elkészítését. Bementem a bioboltba, és bevásároltam: vettem zabpelyhet, tönkölypelyhet, szójapelyhet, napraforgómagot, tökmagot, mogyorót, és egy kis zacskónyi mandulaforgácsot, aztán aszalt sárgabarackot, ananászt, gyömbért (ezt úgy tűnik, hogy kár volt) mazsola volt itthon. Húzós összeget hagytam ott, de úgy tűnik, hogy három nagyobb adagra elég lesz. Egy adag jelenleg egy 2,5-3 literes befőttes üveget jelent, és még egy kisebb adagot.

 

Nagyon kevés olajat összemelegítettem mézzel, és cukorral, majd amikor folyékony volt, hozzákevertem a gabonaszemeket, és együtt pirítottam őket tovább, majd félretettem hűlni. Ez állítólag azért kell, hogy ropogós legyen.

Utána megpirítottam egy kicsit a magvakat, majd összekevertem a gabonafélékkel, és beleaprítottam az aszalt gyümölcsökből. Kicsit megszórtam fahéjjal, és mehetett az üvegekbe, amikor kihűltek. Ez volt hétfőn, és még csak a negyedig töltött üveg fogyott el.

A gyömbér nem hozott sikert, nem ízlett a lánynak, így azt javasoltam neki, hogy mielőtt leönti joghurttal, vagy tejjel, nézze át, és szemezgesse ki belőle. Aztán majd legközelebb nem keverek bele.

 

Töltenék fel fotót is, de sajnos a gyerekeim közkinccsé tették a fényképezőgépemet, ami nem lenne baj, ha vissza is szolgáltatnák időnként:(

Fotó később…

ime:

Bella

Próbálkoztam egy-két kép készítésével, íme, az eredmény. Mire lenyomom a gombot, abban reménykedve, hogy pont elkap egy pillanatot, amikor az arca is látszik, már ott sincs, a kép elkészülésének a végén.

Hosszú hétvége

Hogy miért nem tud mindegyik hétvége ilyen lenni??

Ha nem is négy, de legalább három nappal kiegyeznék. Még akkor is, ha hétközben kellene ledolgozni azt a hat órát valahogyan, hisz most is ezt csinálom, túlóra minden nap.

Összességében nagyon jó hétvége volt. Aludtam is eleget – azt azért nem mondom, hogy sokat – és sikerült a négy nap alatt fenekestől felfordítani az éjszakát és nappalt. A végtelen szabadság miatt tegnap már akkor feküdtem le, amikor egyébként hétköznap, munkába menet az óra szól, vagyis hajnali ötkor. Hogy mit csináltam annyi ideig?

Összeállítottam egy anyagot, amit vasárnap délután és este hoztunk össze tanártársammal. Kb. éjfélre értem haza, épp csak, hogy elértem az utolsó metrót, villamost:)

Úgy volt, hogy szombaton tanítok, aztán nem lett belőle semmi, elmaradt. Ezt és a vasárnap délelőttöt arra használtam fel, hogy… már magam sem tudom, hogy mire, mert az üzenetekhez hozzá sem jutottam:)))

Illetve azért ez így nem igaz:)

Sütöttem, főztem, vasárnap zseniálisat beszélgettem, tegnap és ma pedig nagyot haladtam az üzenetekkel, sőt, még a „belső gyermek a horoszkópban” és tudattalanban c. anyagot is sikerült megírnom a mai nap folyamán, ami majd hírlevélbe kerül.

 

Sajnos rajzolásra/festésre/hímzésre még így sem jutott az időből, de még így is sikerült feltöltődnöm  a sütögetések során.

Kenyér – gyorsan – és születésnap

Az ünneplés forgatagában el is felejtettem kenyeret bedagasztani a jövő hétre, magamnak a munkahelyre. Így aztán pont kapóra jött Limara blogján egy bejegyzés, melyben leírja, hogyan próbálta ki Rachell Allen receptjét.

A kenyér elkészítése nagyon egyszerű, és tényleg nagyon gyors. Annyit változtattam a leírt recepthez képest, hogy 50 dkg-os kenyeret készítettem, és nem sokmagvasat. Volt itthon alig egy maréknyi zabpehely, szezámmag, ezt belekevertem, tettem hozzá sikért, burgonyapelyhet, teljes kiörlésű lisztet, réteslisztet, és zömmel búzalisztet. A lisztek arányai sacc/kb. alakultak, így a víz mennyisége is változott. Illetve víz helyett főtt krumpli levével kevertem össze.

Nokedlitészta sűrűségűre kevertem, – talán csöppet sűrűbbre is – addig pihent csak, míg a sütő bemelegedett. Mielőtt befejeztem volna a sütését, még lekentem pirospaprikás sós vízzel, és néhány percet még így sütöttem. A tetejét elfelejtettem bevágni, így középen repedt, ez azonban nem sokat ártott a kinézetének, szerintem az ízének sem. Most hűl, de már alig várom, hogy holnap reggelizzek belőle:)

És, megkaptam az ajándékaimat: nem fekvő, hanem álló irattartót, ceruza, gémkapocs, és egyéb (sokrekeszes) tartót, – ami ráadásul még forgatható is, – sok tollal, ceruzával, és zsebkendő tartót:)

Ezekről képet majd csak akkor teszek fel, ha készen lesznek. Egyelőre tele a fejem ötletekkel, hogy decoupage technikával, vagy festéssel díszítsem-e őket, és milyen mintával, így képet csak akkor teszek fel, ha már készen lesznek.

A Tortám és a fondant

Sikerült:)

Bár úgy volt, hogy a gyerekek fognak sütni-főzni holnap, mégsem hagyhattam ki ezt a lehetőséget, hogy kipróbáljam: tudok-e fondant-t készíteni, ahogy sok blogon látni.

Még sosem készítettem, és folyt a hátamról a víz rendesen, nehogy elszúrjam véletlen. A fondant nem lett tökéletes, mert kicsit morzsálódott, ugyanakkor lágy volt, és csöppet ragadós, de sütőpapíron, és folpack között nyújtottam, és végül is sikerült a tetejét bevonni, a rózsát, a rózsabimbót, a levelet elkészíteni. Ételfestékkel egyelőre nem mertem próbálkozni, elég próba volt ez magában is, de így, fehéren is szép lett szerintem.

A fondant elkészítési módját Edó és kiskukta honlapjáról tanultam, a piskóta pedig Limara honlapján leírtak alapján készült. Kiskukta honlapján lestem meg a rózsák készítését is, bár erről volt határozott elképzelésem, hogy hogyan kell, így a leírás inkább csak megerősítésnek kellett.

Fondant

Mivel citromos tortát készítettem, ezért a fondantban a víz mennyiségének a feléhez citromlét használtam, így egyáltalán nem lett túl édes, kellemesen citromos ízű lett.

Mivel az oldalát nem tudtam bevonni – annyira nem volt készséges az összeállítása, hogy még nagyobbra nyújthassam, akkor már szakadozott volna – így majdnem a fele megmaradt, egyelőre betettem a mélyhűtőbe. Ha egyszer csak kikerül onnan, akkor egy kis vajjal majd megpróbálom „élőbbé” tenni.

Mindent szó szerint úgy csináltam, ahogy Edó honlapján le volt írva, azzal a különbséggel, hogy két kanál citromlé helyett hármat tettem és három kanál vizet. Nagyon nem lehet elrontani – nekem legalábbis nem sikerült – de nem árt odafigyelni az állagára, hogy mikor lesz pont jó.

A piskóta Limara leírása alapján készült, és ismét sikerült végre normális piskótát készítenem. A különbség itt is csak annyi, hogy nem kakaósnak készült, ezért ahelyett is lisztet tettem.

Így készítettem egy hattojásos, és egy öttojásos lapot, egyikhez 18 dkg liszt és cukor, a másikhoz 15 dkg liszt és cukor került felhasználásra. Sütőpor nem került bele, és a tojások sárgáját, és fehérjét egyszerre vertem fel a cukorral, fehéredésig, utána kavartam bele a lisztet.

A krémet évek óta készítem – na, jó, néhány év kihagyás volt, de most újra visszatértem rá – mert ez a család kedvence még akkor is, ha néha próbára tesznek gesztenyés, csokis narancsos, puncs, és sós torták készítésével is, de eddig még vettem az akadályokat. Néha könnyebben, néha nehezebben. A Túró Rudi torta kinézetével a múltkor nem voltam megelégedve, de az íze tényleg jó volt.

A citromtortához most nem teljes egy liter tejből készítettem vaníliás pudingot, a biztonság kedvéért egy kevés zselatint kevertem bele, (keményebbre dermedjen, mint alapjáraton a pudingnak kell) ez sem volt egy teljes evőkanálnyi, majd amikor kihűlt, kb. 30 dkg vajjal habosra kevertem. Kevés cukrot tettem már csak hozzá, azon kívül, ami a pudinghoz kellett, talán csak két evőkanálnyit. Amikor már könnyű és habos volt, apránként, hogy ne rántsa össze a habot, elkezdtem a citromlét hozzákeverni, egészen addig, míg kellemesen citromos, picit savanykásabban édes lett a krém.

A tortalapokat kivételesen centivel mértem meg, hogy mindenhol egyformán vágjam le a szélét – a tepsimnek nincsenek sarkai, erősen gömbölyített, így nem lehet másképp szép szögletesre formázni, a gömbölyített részt le kell vágni – így 19×25 cm-es lett a torta.

A két lap között kb. akkora magasságban, amilyen a hattojásos torta, megkentem a krémmel, rátettem a másik lapot, és arra is tettem a krémből, de már kevesebbet, hogy a fondant-t jól lehessen rásimítani. Oldalát is bevontam, majd hagytam dermedni a hűtőben egy kicsit.

Ezután következett a fondant, és innentől végig fogalmam sem volt, hogy hogyan fog kinézni, apró lépésenként alakult, ahogy jöttek az ötletek.

Én egy kis öcsit kérek szülinapra…

Hát, ettől mondjuk, mentsen Isten, szerencsére ez már nem lehetséges, de a refrént még énekelhetem:)

„most lesz születésnapom, épp, hogy van egy hónapom, meg kell végre mondanom, mit kérek… nem kell semmi meglepő, most még beszerezhető, van rá még elég idő, nem félek!”

Nap mint nap bolyongok – nem a város peremén, hogy hű maradjak az énekléshez – hanem a blogokon, és csak lesem, hogy mi mindenje van sok gasztrósnak. És, mint egy rossz gyerek: „nekem is kell olyan!”
Tényleg, nekem is kell olyan, mert mennyivel könnyebb lenne a konyhában egy-két dolog.

Itt van pl. a halogén sütő. Szép nagy, tekintélyes súlyú és méretű sütö, (jó sok helyet elfoglalna) amire azt mondják, hogy kiváltja a mikrosütőt, és ez nem igaz, mert ebben nem lehet pl. kávét melegíteni. Viszont az asztalon nagyon szem előtt van, belátni a sütőtérbe, így amellett, hogy programozható az idő és a hőfok – és a fene tudja, hogy még mi – lehet benne kenyeret, reggelire pékárut, húst sütni, zöldséget párolni, és esetleg ragut, vagy valamilyen egytál ételt készíteni. Igaz, hogy egyelőre az csak álom, hogy reggel felkelek, az előre elkészített péksüteményt bedobom, és mire felöltözöm, elkészülök, kb. a péksütemény is elkészül. Képtelenség annyira időben kelni, hogy ezt a szerkentyűt is beizzítsam. Attól függően, hogy hol veszi az ember, 15-19.000.-körül van az ára.

Aztán van a Sőregi honlapja mindenféle cukrász kütyüvel, de annál is jobb a gasztroshop honlapja, ahonnan az alábbiak után szoktam ácsingózni.

Bon-bon készítő forma – mert nap mint nap bon-bont és pralinét készítek, és már szeretném megkönnyíteni a dolgomat. Legalábbis jó lenne kipróbálni, viszont egy darab nem is elég, mert mi a fenét kezdjek 15 db. Bon-bonnal, mikor azt együltő helyemben megeszem én egyedül, a család pedig szintén zenész tud lenni, így legalább 5-6 forma kellene egyszerre. Jópofa ötlet ezt ajándékozni, de mibe, hogyan csomagolnám szépen?

Van – legalábbis egyszer láttam, de lehet, hogy ezt inkább Andi honlapján – habsimító, mégpedig egy sima, és egy recés szélű, amivel mintázni lehet,

Aztán láttam itt kiszúrókat is, mindenfélét, azt is szeretnék még.

Láttam – ezt Sőregi honlapján – csokidísz készítő formát, amibe a bon-bonhoz hasonlóan bele lehet önteni az olvasztott csokit, és vékony, mintás kis lapocskák lesznek belőle torta díszítéshez, pl. Igen, mert ezt is mindennap készítek ám, csak ügyesen titkolom. Fejben minden este sütök egy kicsit, mikor végignézem a blogokat.

Aztán itt van ez a szuflé készítő. Életemben sem készítettem ilyet, éppen ezért nem élet az élet nélküle, kell már ilyet csinálni, mégpedig ilyen szép szürke formában.

Ja! El ne felejtsem! Van itten (teleshop) egy robotgépszerűség, turmixxal együtt. Van már hasonló itthon, ez sem tudhat többet, de ez végre családi méretű, és nem csak fél hagyma fér bele, hanem jóval több, legalább literes lehet az alja. A turmix pedig egy-másfél literes. Néha jól jönne, tényleg! Ezzel is az a baj, hogy azt írja, tésztát is összemorzsol, nem kell kézzel görcsölni, és itt már sajnos ez is akármilyen nagy, kicsi lesz, mert sok embernek, sok gyereknek nem keveset kever-kavar, sütöget az ember lánya, hanem tekintélyes mennyiséget. Ára ennek is van, az viszont már nagy.

Visszatérve a gasztroshop honlapra, halálosan beleszerettem egy piros pöttyös bögrébe – vigyázat, többféle formájú van belőle, de ez az igazi. Ez viszont van piros, narancssárga, sárga, kék, zöld színben – csak éppen 990.- Ft egy darab, ezt pedig úgy jó megvenni, ha készletet, vagyis minimum hat darabot vesz belőle az ember. Annak pedig már ismét szép nagy ára van. DE! van ám hozzá külön – mindegyik színhez – teáskancsó, vajtartó, tálca, cukortartó, tejszínes kancsó, stb. Ilyenkor néha magam előtt látom az ebédlőasztalt szépen megterítve ilyen csodákkal. Hát nem imádnivaló?

Sőt! Van neki csuporja is, na, ez már komolyan gondolkodóba ejtett, mert régóta gondolkodom már azon, hogy kellene egy tejfölös köcsög, amiben asztalra lehetne tenni tálaláskor a tejfölt. A csuporba is szerelmes vagyok természetesen, de csak 2 dl-es, – ebbe nagy tejföl nem fér bele, – és nincs neki fedele.

Jobb híján kinéztem magamnak egy mézescsuprot, mert annak van fedele is, de a formája már nem igazán jön be, a füle nem tetszik.

És még valami teljesen elbűvölt:) Egy kerámia lábas, igaz, ez is az én családomban, családomnak nagyon kicsi, esetleg egy egyadagos megmaradt ételt lehetne beletenni, de annyira aranyos! És ez is van mindenféle színben!

Hát, ez van, valahol valami mindig hibádzik, ha nem a pénztárcában, akkor a termékben.

Mindenesetre egy csoda, hogy mennyi kütyü létezik, ami nélkül eddig egész jól elvoltam, és feltételezhetően ez mind felesleges is, mert egy évben egyszer lennének talán használva, és ha eddig el voltam nélkülük, akkor talán ezután is el leszek.

Van még egy nagy álmom, nagy árral – még családi szinten is sok: ez pedig az a könyv, amit már említettem: Czeizel Bea: a Megváltás misztériumának galaktikus kulcsai – 4 meditációs CD-vel.

Születésnap – Túró Rudi torta – a piros pöttyös az igazi

A múlt héten megfáztam, és a hét elején itthon maradtam két napot, még nem volt olyan sok munka odabent. Úgy éreztem, hogy sikerült is kilábalnom belőle, aztán a hétvégén mégis köhögni kezdtem. Bevetettem a csodateámat, (hársfa, zsálya, bodza, citromfű, bazsalikom, kakukkfű keverék), és ismét jobban lettem, így mentem továbbra is dolgozni, de bent is hársfateát főztem magamnak. Erre csütörtökön belázasodtam, illetve csak hőemelkedésem volt, rázott a hideg, pedig lassan 15 éve, hogy ilyen nem fordult elő. (gyanítom, ezt is a Bach cseppeknek köszönhetem, mert „nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek”. Így pénteken itthon maradtam, de megfogadtam, hogy ahogy azt érzem, hogy fáradt vagyok, máris eldobok mindent a kezemből, és megyek pihenni. Ez pénteken még ment is, a délelőttöm kóválygással, és lefekvéssel telt. Aztán délutánra összeszedtem magam, és elindultam ajándékot vadászni az ikreknek, hisz most van a 20. születésnapjuk. Emellett Csuri barátjának is most van, így hármas születésnap ünneplés lesz holnap.

Na, de nálunk azért általában nincs születésnap torta nélkül, és ritkán van olyan, hogy egy torta közös legyen. Így az ikreknek is külön-külön torta jár, ha nálunk ünnepelünk, és én készítem a tortákat. A harmadik torta a Picuré. Ezért sűrű napnak néztem elébe, és az is lett. Reggel összekevertem a dagasztás nélküli kenyér tésztáját, eltettem aludni, hogy majd foglalkozom vele, ha arra kerül a sor. Ezt a receptet sok helyen megtaláltam, Limaránál, MohaKonyha blogján, talán még Kiskuktánál, és TücsökBogár honlapján is – és talán máshol is, mert órákat tudok bolyongani, olvasgatni ezek, és ezekhez hasonló blogokon. (Úgy elveszek menetközben, hogy azt is elfelejtem, mit is keresek éppen.) Az ideje késő délután, hat óra tájt jött el.

A tésztája nokedlitészta sűrűségű, sokat nem lehetett vele kezdeni, mint sok-sok liszttel alatta, és rajta, megformázni, lábasba tenni, majd be a sütőbe. Több mint egy órát sült, valami nem stimmelt a sütővel, mert még így is világos, és a héja sem lett sokkal vastagabb, mint amikor kb. 50 percig sütök egy kenyeret. Egy kicsit másképp működött nálam, mint ahogy a recept írta, mert aszerint elégnek kellett volna lennie másfél bögre víznek, de nekem szinte kétbögrényi kellett, hogy egy sűrűbb nokedli tésztát kapjak.

Elkészítettem az ebédet. Mosogatás, pakolás, majd sor került a mákvirág kalácsra, ezt Picurnak, mert a tortára azt mondta, neki ne süssünk.
Jó, akkor legyen más, de ha nem is eszik belőle, mert éppen nem édes szájú, vagy furcsa neki, hogy ilyet kap, akkor is kap:))) (még díszítve lesz, de nem mertem előre, ma még „becsomagoltam”, nehogy esetleg kiszáradjon.

Ezt a receptet is több helyen láttam már előtte, de most Tücsökbogár honlapján találtam rá, itt.

Eredetileg az ikreknek nem akartam sütni, csak készíteni a tortát, de aztán rájöttem, hogy a daráltkekszből és a krémből nem lesz magas torta, ezért úgy döntöttem, hogy a torta lapjának készítek egy háromtojásos piskótát. Kicsit fáztam tőle, mert évek óta nem készült tisztességes piskóta a sütőben, de Limaránál találtam egy receptet, amihez nem kell külön felverni a fehérjét, és úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, ezt kipróbálom. És jól tettem. Arra kellett rádöbbennem, hogy talán nem is bennem, nem a tojásban, és nem a sütőben van a hiba, hanem a sütőporban. Tudniillik ez a tortalap sütőpor nélkül, és az egész tojások összekeverésével készül – és lőn csoda! A piskótának piskóta kinézete, és magassága lett:))

Limara tapasztalata, hogy a sütőporral készítve szivacsos lesz a tészta, és ellapul. Anélkül viszont nem. És tényleg nem!

A torta krémjének ötlete viszont MohaKonyha blogjáról származik, mert bár láttam ezt is több helyen, itt találtam rá újra. Ez pedig nem más, mint a Túró Rudi torta.

Előtte mondták a kölkök, hogy legyen sárgabarackos, meg málnás, meg mindenfélét mondtak, csak nem egyformát, és ekkor még arra készültem, hogy egy nagyobb tortából készítek két kisebbet, aztán rájöttem, hogy ez így nem megy. Legyen inkább külön-külön készítve, ha már sütni nem kell, csak keverni, kavarni.

Szóval legyen magassága is, mert az eredeti torta nem a legmagasabb, ráadásul nem igazán születésnapi, tehát nekem még valami díszítést is ki kell találnom.
Sütöttem két háromtojásos lapot, a mákvirág kalács után. Aztán nekiálltam a krém elkészítésének. Mindenből dupla adagot hozattam a közértből, így aztán kb. egy kiló túró, 8 dl. tej, és hasonló mennyiségek érkeztek haza, míg a pénzem viszont ott maradt.

A recept szerint, ha a túrót összekeverem a tejföllel, tejszínnel, zselatinnal, utána mélyhűtőbe kell tenni, dermedni. Ezt követi egy vékonyabb csokoládéréteg, majd vissza mélyhűtőbe, majd egy másik adag túró következik, ismét mélyhűtő, és végül a legtetejére ismét csokoládé.

Szerencsére ez nem így volt, mert még talán mindig azt várnám, hogy dermedjenek a rétegek egymás után, külön-külön készítve a tortákat a formában, hogy legyen, ami megtartja. Amikor összekevertem a hozzávalókat, azonnal olyan sűrűséget kapott, hogy nem is kellett mélyhűtőbe tenni, máris mehetett rá a csokoládé. Feltételezhetően a tejszín miatt, ami a krémmel együtt verve, keverve kapott keménységet. A csokoládé után rögtön keverhettem is a második réteget, majd olvaszthattam ismét a csokoládét. Ezután már csak a díszítés volt hátra. Végül saját krémmel, vagyis a kevert túróval díszítettem, hogy születésnapi jelleget kapjon, piros cukorral díszítettem, mert sehonnan sem tudtam vadászni marcipán masszát, fondant ilyen keveset nem tudtam volna készíteni, és igazi túró rudikat tettem rá, ami a képen nem nagyon látszik – csoki a csokin. Nem igazán lett piros pöttyös, és főleg nem igazi, de élőben azért szebb:)

Közben megsült a kenyér, azt is ki kellett venni, utána már nem sok dolgom volt, mint mosogatni, mosogatni, mosogatni. (ez menet közben is folyamatosan ment) Este 10-re kész is lettem mindennel.

Nagymamáim és dédnagymamám

Anyu édesanyját nem ismertem, ő is korán elment, Anyu sem emlékszik rá, őt már a testvérek nevelték fel, mert az édesapja is elég hamar meghalt.

 

 

 

A nagymamám:)

 

 

 

 

és a nagymamám édesanyja, a dédnagymamám.

 

 

 

 

Imádom ezt a képet. valamikor többen is elhitték, hogy engem ábrázol, csak korhű ruhát vettem fel, és a hajam is koszorúba lett fonva. Ilyen frizurát egyszer-kétszer én is készítettem a lányaimnak. Valamikor magamnak is meg tudtam fonni, ma már nemigen megy:)

Felismerések

Bevallom őszintén, amikor kikevertem magamnak a Bach cseppeket, egyáltalán nem hittem abban, hogy használni is fog. Mindenkinek, de nekem biztos, hogy nem:)

Még alig egy hete szedtem, amikor azt vettem észre, hogy fáradt vagyok. Óriási felfedezés volt maga az érzés: jé, hát ilyen a fáradtság? Rájöttem, hogy én évek óta nem fáradt, hanem végtelenül kimerült vagyok, annyira, hogy már túllépni sem tudtam rajta, és egy-két hetes szabadságokkal ezt nem is lehet feloldani. A fáradtságot igen, a szabadság alatt feltöltődhet az ember, főleg, ha valami olyannal foglalja le magát, amivel szeret foglalkozni. A kimerültséghez ez az idő kevés. Ha a kimerültség mögött van egy „nem engedhetem meg magamnak, hogy fáradt legyek, beteg legyek, a feladatomat,a dolgomat el kell, hogy végezzem” program – ez nem is program, ez tény – akkor egy szabadság alatt ezen nem lehet túllépni.
Évek óta tart a küzdelem: talpon maradni, nem lehetek beteg, nem mehetek betegállományba, mert akkor kevesebb lesz a pénzem, egyébként is szükség van a munkámra a munkahelyen, túl kevesen vagyunk. Itthon nem pihenhetek, mert a második műszakot el kell végezni, ha emberi körülményeket szeretnék magam körül látni, és aztán még jön a harmadik műszak: üzenetek írása, távoktatás levelezésének megválaszolása, stb. Egy idő után néha már olyan kimerült voltam, hogy arra nem volt erőm, hogy lefeküdjek. És ezt lehet még mindig jelen időben is mondani, azzal a különbséggel, hogy most érzem a fáradtságot, álmosságot, és egész jókat alszom. Egyik felét értékelem, csak éppen nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Hiszen ettől még nem lett több időm a pihenésre, és változatlanul nincs időm olyan szöszmötölésre, ami kikapcsol, feltölt.

A napokban szabályos dührohamaim voltak, ami kifelé nem is látszott. Nap mint nap „megjelentem” Justiciánál, és csapkodtam az asztalt, hogy elég volt, nem tűröm tovább, élhető életet követelek, mert ez nem az, és nem igazság, hogy ennyit nem kaphatok meg. Kiordítottam magam, és még csak választ sem vártam, hanem elrohantam. Egy kétségbeesett nap elküldtem az éves kivetésem a tanártársamnak, aki visszaírta, hogy minden a legnagyobb rendben, remekül reagál az egóm. Ó jee! Éljen!
És tessék, mondani, én most már így maradok?

Nem tudom, hogy mennyi idő kellene ahhoz, hogy átlépjek a „küzdeni kell a talpon maradásért” programon, de azt hiszem, hogy nagyon sok. Hetek telnének el azzal, hogy először lemerülnék, mint egy akkumulátor, ez idő alatt valószínűleg csak kóvályognék a lakásban, hogy „meg kellene pucolni az ablakot, ki kéne takarítani a szekrényt, de ha már nem csinálok semmit, akkor legalább lenne bátorságom rajzolni, hímezni, olvasni, varrni, de nem fognék bele, mert ott a program, hogy meg kell pucolni az ablakot” Ez a 22-es csapdája.

Azzal, hogy mindez a felszínre került, még nem oldódott meg semmi. A kötelességek ott vannak, ott maradtak, a kikapcsolódásra pedig változatlanul nincs idő, hisz amit el kell végezni, azt el kell végezni.

Tanártársam szerint ebben az évben mindezt le fogom dobni, és végre azzal fogok foglalkozni, amire születtem. A rajz, hímzés, festés, varrás vágya nem más tudattalanban átöröklött generációs program. Ha megnézem a dédnagymamám régi fényképét, akkor talán lehet benne valami. Olyan családból származhatott, ahol ez alap volt a nők számára, a legtöbb ifjú hölgy tanulta ezeket. A két nagymamám már biztos, hogy nem ebbe a rétegbe tartozott, de a dédnagymamámról még feltételezem. Nagymamám sem tudott sokat róla, mert kb. 36 éves korában, tüdőrákban (ha jól emlékszem, de mindenképpen tüdőbetegségben) meghalt.

Ha ezek a kikapcsolódási vágyak nem mások, mint generációs programok, akkor mi az én igazi vágyam?

Társam szerint a lélekgyógyászattal kellene foglalkoznom, nem véletlen, hogy a Bach cseppek megérkeztek hozzám. Jó, de ez számomra megint csak feladatszagúnak tűnik, és nem valami olyannak, ami feltölt, kikapcsol, stb. Elméletileg várhatom, hogy a két „főanyu” (Főpapnő és Lilith) mentális technikát akar nekem átadni.

Oké, itt vagyok, de kössék fel a gatyájukat, ha velem akarnak együtt dolgozni, ahogy felkötöm én is. (Had pihenjek már előtte egy kicsit!)

Az otthon illata

Számomra egyértelműen kávé illat. Mióta Zuglóba járok dolgozni, és onnan később érek haza, azóta ahogy belépek a lépcsőházba, friss kávéillat fogad. Valaki nem sokkal előttem érhet haza, és kávéfőzéssel kezdi a második műszakot.

Elgondolkodtam azon, hogy nálunk miért nincs kávéillat, holott minden reggel főznek lányomék vagy kotyogóban, vagy filteres főzőben, de főznek. Csuri csőrét egy ideje piszkálja a szemes kávé, ezért ma vettünk egyet, olyat, amilyen a kávéautomatákban is szokott lenni. Nekem ízlik, jó aromája van. Ki is kellett próbálni azonnal, daráltunk, főztünk, és a meleg, otthonos kávéillat így is elmaradt. Talán azért, mert a kiskotyogó nem engedi annyira kifelé a páráját, ahogy a filteres főző sem nagyon.

Egy ideje a gyerekkori otthonomat látom magam előtt, ahogy apám kávét főz, (Kotyogóban, akkor még nem volt filteres.) ül a konyhaasztalnál és rejtvényt fejt, közben cigizik, kortyolgatja a kávét, ég a konyhában a villany, és jóleső téli meleg van a lakásban. (akkor még volt fűtésnek nevezhető fűtés). És mindenki a konyhában „lebzsel”, ülve, állva, ahol, és ahogy hely van. (És, ha valaki véletlen feláll, kimegy egy pillanatra, számítson rá, hogy mire visszajön, valaki más már ül a helyén).

 

Szeretem a fővő étel illatát is, otthonos, meleg hangulatot áraszt, életet.

Aztán szeretem még, ha már nem fő az étel, és délután esetleg nem kávé, hanem valamilyen más, friss illat van a lakásban, illatosító félére gondolok, a párologtató nem nagyon vált be, alig ad illatot, bármilyen olajt is veszünk hozzá. Illetve lehet, hogy az 5-6.000.-ft-osnak több illata lenne, de azt valahogy nem szeretném megvenni:)

 

„A dohányosok esküsznek arra, hogy a kávé cigivel a legjobb. A cigi pedig kávéval…”

Karácsony

Sok idő ment el előtte azzal, hogy szabadságom nagy részében az üzeneteket írtam, aminek huszadikára kellett készen lennie. Utána Éva lányommal mentünk bevásárló kőrútra, ami végül abból állt, hogy neki és Bebének vettünk sapkát, mást nemigen kaptunk első körben. Rémlik, hogy elkísértem még valahova, vagy ő kísért el engem, – ez a kísérgetős buli ment karácsony előtt, mert én meg Picurt kísértem el az Ikeába – és minket kísért a csendes kétségbeesés, hogy mi fér a keretbe, és az ötletbe, ami kispénztárcával megvalósítható. Csuri kitalálta, hogy idén ne kihúzósat játsszunk, mert már nincs ötlet olyan ajándékra, amit fiú és lány egyaránt kaphat, így előre húztunk neveket. Könnyebb volt egy kicsivel a vásárlás, de oly sokkal nem, hisz a pénz ettől nem lett több, a meghatározott kis kereten belül pedig alig van értelmes ajándéknak való. Végülis megoldottuk a vásárlást, de mindez a takarítás rovására ment, és rövid szabadságomból még a munkahelyre is bementem, év végét ünnepelni. Névnapra nem készültünk, azért egy-egy desszert mégiscsak került.

Bece és Putjo mindenkinek készített apróságot, gyertyát viaszlapból, és személyre szóló könyvjelzőt. Személyre szabott úgy lett, hogy mindenki a hozzá passzoló képet kapta meg, és egy-egy idézetet. Így kaptam én egy gazdagságmandalás könyvjelzőt, Müller Péter idézettel.

„Lakik bennünk egy bölcsebb, tapasztaltabb valaki, akihez képest mi gyakran önfejű gyerekek vagyunk”

Picur pedig egy akvarell rajzlaptömbbel, és egy képkerettel lepett meg. (Ezért a napokban el is szaladtam venni A3-as rajzlapot, hogy legyen mit beletenni – rajz később jön).

25-26 Csend, béke, nyugalom, és rajzolással telt.

Bella

Nő, mint a bolondgomba. Egyre okosabb, tud dühöngeni, játszani, főzeléket enni, – és minden más, amit a nála nagyobb emberek a szájukhoz visznek, megkóstolandó. Pl. a pizzát nagyon szereti, a fasírtot sem veti meg, a dinsztelt hagymás fakanalat egyenesen imádja rágcsálni.
Forog maga körül, hasra, és hanyatt (már amikor sikerül), és körbe-körbe a hang után. Még mindig repül, de már próbálkozik a négykézlábbal is.
Az elalvás viszont már nehezebb, főleg, ha nagyon elfárad.

Ja, és barátkozik, udvaroltat magának. A kisfiúval azonos napon, egy kórházban születtek.

 

 

 

 

 

 

 

Adventi koszorú

Ismét.

Ugyan a tavalyi asztaldíszhez találtam tavalyi gyertyát is, de azért csak nem nyugodtam, muszáj volt valami mást kitalálni, mert attól nem vagyok elragadtatva, (ettől sem, de ezt én készítettem) sok baj volt a gyertyákkal, mindig kidőltek a tartóból. Lányomnak azonban annál inkább tetszett, így lehet, hogy átvándorol hozzá a régi dísz.
Annál is inkább, mert közben jártam Limara blogján, és megláttam azt a koszorút, amit már tavaly elhatároztam, hogy elkészítek én is, csak elfelejtettem.

Most nekiálltam, és lett nekem egy mézeskalács tésztából készült koszorúm, jobban mondva asztaldíszem. Még mézes süteményt sem sütöttem soha, nemhogy rögtön díszes mézeskalácsot, ráadásul asztaldíszt, adventi koszorút, és ez meg is látszik rajta. Az írókával tudni kell bánni, sok gyakorlatot igényel, és ez nekem még nincs.

Azért nekem így is jó, jövőre már másképp fogom a gyertyatartókat megoldani, most ez az ötlet jutott eszembe.

Arra is rájöttem, hogy már évközben előre kell gondolkodni, és ha kreatív akar lenni az ember, akkor idejekorán el kell kezdeni gyűjtögetni a “valamire csak jó lesz” dolgokat – amit én utálok, mert hol a fenében tároljam? aztán, amikor meg ötlet van, és készíteni kéne, akkor semmi sincs. Vagy vásárolni kellene apróságokat idejében, ehhez viszont időben fel kell ébreszteni a kreativitást.

Készítettem egy kicsit bentre, a munkahelyre is, ha lesz az év végi, karácsonyi bulink, akkor majd ki lehet vinni az asztalra, gyertyát gyújtani.

A tésztából viszont még maradt, úgyhogy jó lesz a gyakorláshoz:))

Ajtódíszt is fogok készíteni holnap.

 

A Mikulás idén úgy járt nálunk, hogy csizmát hozott. Ki akartam szúrni az itthonlevőkkel, és a kiakasztott csizmába csak egy cetlit tenni: idén csizma, ajándék bele pedig csak jövőre. Aztán mégis csak csempésztem egy-egy kisebb tábla csokit is bele:)

Méretek

Az jutott eszembe, – kicsit későn – hogy a kisasszonyt kellett volna a kenyér mellé tenni összehasonlításképpen:)

Egyik-másik képen csak részletek látszanak a gyerekből, mert olyan gyorsan mozgatja a kezét, hogy csak egy homályos csik lesz belőle a képen.

Aggódtunk miatta, hogy még mindig jól el van, kis békaként kiterülve, és nézelődve, és még mindig nem használja a kezét.

Ja, ha nem teszünk a közelébe semmit sem, amiért nyúlni lehetne:)))

Egyre határozottabban mutatkozik meg, hogy balkezes, mint a nagyanyja:))

Komoly gond: “a kezemmel játsszak, vagy a lábammal?”

A Kenyér

Nagy „A”- val és nagy „K” betűvel kezdve:)

Nem tudtam megállni, hogy ne szaladjak be a piacra megnézni a Lipóti kenyeret. Ez a kenyér 3 kg, és 990.-Ft. Viszont tényleg kenyérből van, nem csoda, ha a tulajdonos úgy mert versenybe szállni a Tesco és egyéb olcsóbban áruló üzletekkel, hogy nem ígért az áraik alá, de nem is spórolt ki a kenyérből semmit sem, hogy igazi kenyér legyen. Ezért az árért kenyérből készült kenyér jár, ami nem omlik szét másnap, és még egy hét múlva is jó. (ezért mertem megkockázatni, hogy megveszem.)

A mellette levő késsel szoktam kenyeret és húst vágni, most egy kicsit kicsinek bizonyult a kés is, a kezem is, lányom segítségével tudtam csak félbe vágni, hogy utána szeletelhető legyen. Szerencsére nem sikerült pont a felénél elvágni, így a másik felét még mindig kettőbe vághatom majd, hogy szeletelhető legyen. Még így is tisztességes, szép szelet kenyerek jönnek majd ki belőle.

Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban, nagynénémnél nyaralva, ő bedagasztotta a kenyeret, és egy hatalmas kosárban ketten, kétfelől fogva apró gyerekek, vittük a pékségbe süttetni. Másnap lehetett érte menni. Addig kelt egy éjszakát, hajban sült, és szintén ketten kellett, hogy hazahozzuk, egy gyerek nem bírta volna el. Az a kenyér is egy hétre készült mindig, sok kis éhes szájnak, hisz négy unokatestvérem mellett volt, hogy még három-négy gyerek nyaralt. Igaz, a munka is megvolt, korosztályosan. Ki frissen fejt tejért ment egy házhoz, ki a kenyeret vitte pékhez, ki a kertben gyomlált, szedte a gyümölcsöt, és olyan is volt, hogy az összes gyerek ment ki a határba mákot, kukoricát törni, paradicsomot szedni – vagy egeret fogni a gyufásdobozból készült hintóhoz:)

fotók

Lányom erre járt, tudatosította  fotóbeli hiányosságaimat, és orvosolta a problémát, kaptam néhány képet. Illetve sokat kaptam, de csak keveset tartottam érdemesnek lementeni a gépre, abból viszont megosztok néhányat, mert ezek nagyon jól sikerültek:)

Júlia a Balatonon

Sukorón, az erdők tündére, mezők repülő angyala

Az első és az utolsó kép lett a kedvencem. Eszembe jutott középső lányom, ő futott ilyen könnyedén, lobogó hajjal, mikor versenyt futott 3-4 évesen a villamossal. Az én hajam inkább égnek állt, mert utol kellett érni, mielőtt eléri a járda végét, az ikrek babakocsiját pedig addig ott kellett hagynom a járda közepén.