amit megkötsz az égben, azt megkötöd a földön is – másképpen: amint fent, úgy lent

Archive for the ‘otthon’ Category

Hírek – rólam – és rajzgyakorlat

A nagy hír az, hogy nincs hír…

A héten már mentem dolgozni, de jól még nem vagyok. Nem csak a derekammal és a lábammal van baj, hanem a lelkivilágommal is. Értem én, hogy az orvosok szerint ezzel – mármint a dupla gerincferdülésemmel – kell együtt élnem, de valahogy nem sikerül elfogadni, hogy ez fájdalommal is jár, hogy rendszeresen lezsibbad a lábam, és hogy ezen nem lehet már segíteni. Kaptam a barátnőmtől tisztességes masszázst, néhány tornagyakorlatot, de ami évekkel ezelőtt elindult, hogy nem szeretek tükörbe nézni, az most is fennáll. A reumatológus írt ki derékszorítót, és azt mondta, ezt már mindig hordani kellene. Teljesen vicces, mert már egy hét után kiment a formájából, hisz az úszógumijaimon visszapöndörödik, és semmit sem tart a gerincemen. Ezt ruhán felül hordani képtelenség. Alatta még inkább. Teljesen torznak érzem magam.

Itthon voltam majd’ két hónapig, és nem volt lelkierőm rajzolni, vagy bármi más kreatív dologgal foglalkozni. Tegnap és ma viszont már muszáj volt színeket látni, és rajzolgattam, próbálgattam a pasztellkrétámat, kevés sikerrel. Nézegetem a blogokat, találtam egyet, amit egy 60-70 év körüli hölgy vezet, három-négy éve kezdett el rajzolgatni, – szintén pasztellel – és csak ámulok, hogy mit tudott már az első lépéseknél. Jó lenne, ha ismernék valakit a közelemben, aki szintén rajzolgat, és együtt próbálgatnánk apró fogásokat, valakit, akit meg lehetne kérdezni: te hogy csinálod? Ezt hogy kell? Na, ilyen embert nem ismerek…

Eszembe jutott, hogy két pasztell készletem van, egyik lágy, a másik kemény kréta. A keményet nem használtam eddig, mert nem lehet olyan jól keverni a keménysége miatt a színeket, de rajzolni sem nagyon, mert szögletes rúd, aminek nincs hegye, hogy időnként vékony vonalat lehetne húzni vele. Olyan, mint az iskolai táblakréta. (A lágy is ilyen, csak nem szögletes.) Eddig sajnáltam eltörni őket, mert mi lesz, ha úgy sem tudom használni, és csak tönkreteszem. A lágy krétát meg sajnáltam is volna, mindig ott a félelem bennem: nem lehet csak úgy próbálgatni, mert gyorsan elfogy, és nem lesz pénzem másikra.
Mivel a keményebbet úgysem használtam, a napokban vettem a bátorságot, és törtem le belőlük egy kis darabot, amit el lehet fektetni a lapon, és úgy dolgozni vele. Egy kicsit próbálgattam, hogy mit tud,- illetve mit tudok én – végül papírra vetettem egy virágcsokrot.

A próbák: színek és vonalak:

A lágy krétával ezt rajzoltam:

 

A kemény krétával pedig a próba után ezt:

 

A képen a színek nem jók, mert tisztességes fényképezőgépem sincs, a sárga túl sárga a képen, ennyit nem is vittem fel a papírra, a vörös viszont ilyen vörös. Nagy buli volt a krétadarabot a saját tengelye körül megforgatni, és lám, szírmok és virágok lettek belőle:)

Ahogy most elnézem a színpróbát, pont úgy néz ki, mint a gerincem… elcsúszott csigolyák közé préselt fájdalom, ami kitörni szeretne:( 

Reklámok

Tűnődés

Ma déltájt indultunk Ancsával piacra, mi ott vásároltunk, Imrus a közértben.

Én feltettem a babot főni csülökkel. Kicsit sokáig tartott, estebéd lett belőle, mert váratlan ötlet volt a bab, és nem volt beáztatva. (viszont nagyon jól sikerült. Tepsibe öntöttem a kész babot, rászeleteltem a csülköt, és főtt tojással körbe díszítettem. Picur meg is kérdezte, nem akarom-e lefotózni. Nem akartam, mert haladni akartam, de most már sajnálom)

Ancsa nem tudom mit csinált, míg főtt az ebéd, a szobájában volt, ha minden igaz, a szomorú az, hogy azt sem tudom, én mit csináltam. Éjjel egy körül járt, mire a mosogatással is végeztem, most fél kettő van.

A beigli sütésre kész, készítettem kókuszos szaloncukornak valót – még csokival be kellene vonni, most szikkad, és marcipánosat is. Diót daráltam, mákot, diót kevertem, tésztát gyúrtam, majd tepsibe tettem a beigliket. Ezek zöme mind vacsora után készült. DE MIT CSINÁLTAM, MIUTÁN FELTETTEM AZ EBÉDET?

Ancsa még lemosta az előszoba szekrényeket, elpakolt, tükröt, ajtót tisztított, este, vacsora után mézeskalácsot díszített, majd húst pácolt. Éjféltájt, fél egy körül ment aludni – náthásan, mert kitört rajta.

DE MIT CSINÁLTAM ÉN, DÉLUTÁN?

Éva Tescoban járt, majd varrt, és ő is díszített mézeskalácsot.

Mindketten azt látták, hogy folyamatosan csinálok valamit, de nem jártak a konyhában, és így ők sem tudják, hogy mit tettem-vettem.

Teljes az időzavar, és időkiesés.

Egyébként azt hiszem, jövőre több szabadságot kell hagynom karácsonyra. Nem tudom, hogy hogyan végeztem volna a takarítással, és egyéb előkészületekkel, ha nem kapok annyi segítséget Ancsától, és Évától is. (No és Picurt se felejtsük el, és Imrust az ügyeletes bevásárlót).

Nélkülük valószínűleg nem lett volna nagytakarítás – ami még mindig nem annyira nagy – inkább csak a sütés, főzés.

Csajok, – és fiúk – köszönöm!

CSön-csön gyűrű…

Biztos emlékeztek még a gyerekkori játékra:

Egy hunyót választanak a gyerekek, aki kimegy. A többiek összeteszik a kezüket, egyikük a gyűrűt tartva körbemegy. Az utolsó sornál beleteszi a soron következő gyerek kezébe. A hunyó feladata megtalálni, hogy kinek a csukott kezében van a gyűrű.

Így vagyunk mi is most ismét egy hasmenéses, gyomorrontásos vírussal: Picur lassan kilábal belőle, Csurin tegnap jött ki, fiamon ma. Az én gyomrom csöndesen bugyborékol, de még nem csinál mást.

Vajon ki a következő? Ki adja tovább, kinek? Hol jár a gyűrű, vagyis a vírus?
Azt is kérdezhetném: komámasszony, hol az olló? 

Születésnap – képekben

Inkább csak képekben, mert a többi – a nyüzsgés, a jövök/megyek, a tálalás, és ismét a mosogatás, a koncentrálás, hogy minden meglegyen, jó legyen – leírhatatlan:)

Bella is leírhatatlan volt:)))

Kicsit sajnáltam, mert – utólag a képeket nézve – nemigen tudta, hogy mi történik, miért vagyunk most még többen, mint lenni szoktunk, mit nevet mindenki, miért kap egyesével annyi játékot, és miért veszik el tőle, szintén egyesével:)

 

Újjászületés az ünnepek előtt

Tegnap korábban hazaengedtek minket, igaz, nekem kicsit rá kellett húznom egy sürgős, soron kívüli munka miatt, de még így is korábban jöttem el én is.

A piacon találkoztam Ancsával és Picurral, akik viszont az OTP-ben intéztek ügyet, és együtt mentünk a piacra. Hátulról, a virágos felől indultunk, csak előtte még a kreatív hobbiboltban jó alaposan bevásároltam mindenféle színű filcet – mintha ettől több időm támadna varrni. Sok ötletem lenne, csak idő nincs rá, de egyszer majd csak lesz:)

A következő legfontosabb bevásárolnivaló a virág volt. Vettem barkát, orgonát, tulipánt, fréziát, és itthon szétosztottam vázákba. Mit mondjak, gyönyörű lett:) Aggódtam, hogy nem lesz elég a vázám, mert egyiket Ancsa kisajátította a száradó rózsáinak, így néztem azt is a kínai üzletben, de sem mintára, sem méretre nem tetszettek, így annak vásárlása elmaradt, de nem is volt baj, mert itthon eszembe jutott, hogy tavalyelőtt a vaterán vettem vázát, egyiptominak árulták, és nekem nagyon tetszett. Azóta most tettem bele először virágot. Az alja ereszti a vizet kicsit, majd ha a kiszárad, le kell valamivel festeni.

Nagyon jó bevásárlás volt, szerintem otthagytunk a piacon kb. tízezer forintot. Nem volt nehéz, mert a másfélkilós füstölt tarja önmagában három és félezer forint volt. Ancsáék rongyszőnyeget is vettek, míg én minden kis standnál megálltam az elején, a csetreszeket nézegetve. (mintha nem lenne elég itthon).

Mivel az én kezem tele volt a virágokkal, ezért a vásárlás úgy zajlott, hogy én kértem, Anna fizetett, és Picur cipekedett (Anna is, elosztották)

Ami azt illeti, a lányom nem egyszerű egy nő… úgy adja ki a pénzt, mintha a fogát húznák… kajánul vigyorog rajtam, hogy most aztán nincs felelőtlenkedés, – majdnem belebetegedett abba, hogy virágot vettem – mert nála van a pénztárca, csak azt vehetem meg, amire ő áldását adja… Bezzeg amikor a savanyú káposztához értünk, a pénztárca szinte magától ki tudott nyílni:)

Itthon aztán még volt erőm nekilendülni, míg Ancsa feltette az kaját főni, addig rendet tettem az előszobában, ebédlőben, elrendeztem a virágokat, majd kitakarítottam a hátsó mellékhelységeket, ez sosem kis vállalkozás ekkora család mellett. Felsöpörtem, beáztattam a babot, megfőztem a sonkát, tojást, és máris öreg este lett, ettünk, és még egy kicsit dolgoztam a számítógépen.

A mai nap hasonlóképpen telt el.

Szent elhatározással álltam neki a napnak, hogy ma kitakarítom a szobámat, méghozzá alapos nagytakarítást végezve, mert állt a por mindenhol. Feltettem a levest főni, a mosógépbe a függönyöket, és nekiálltam a lehetetlen feladatnak: ebben a pici szobában elpakolni úgy, hogy ne legyen minden útban takarításkor. Ehhez kegyetlennek kellett lennem, és ki kellett dobnom néhány elavult könyvet – nyugi, számítógépes, tényleg elavult – és át kellett rendezni a polcokat. Erőt vettem és túlléptem magamon, és a létra szokásos fokán, megálltam a tetején sűrű imádságok mellett, így sikerült összébb és feljebb pakolnom dobozokat, díszeket, majd a megüresedett helyre átpakoltam a kártyáimat, így lett egy teljes szabad polcom az összevissza felpakolt könyveknek, amiket már nem tudtam sehova sem beszúrni. Ez a kezdő manőver elvitt egy-két órát, de megérte, végre rend van a polcaimon. Ha már voltam ilyen bátor, és felmerészkedtem a létra legtetejére, akkor már port is töröltem, szintén sűrű imádkozás mellett, de sikerélményem volt, egyben maradtam én is, és a díszeim is. Illetve csak egyet törtem el, na!

Ablakot is pucoltam, és végül felsöpörtem – hatékonyabb, mint a porszívó. Menet közben befejeztem a levest, ebédeltünk, végül este még nekiálltam kalácsot és pogácsát sütni.

Azt terveztem, hogy tojást is festek, de arra már nincs erőm:)

Most teljesen újjászületett állapotban van a szobám, és így én is, – bár félig meghaltam – mert amilyen kicsi, olyan sokat lehet benne dolgozni, mire minden a helyére kerül.

Még egy kicsit dolgozom egy elemzésen, és máris vége a napnak.

Szolgálati közlemény

A család látogatása a napokban életveszélyes és tilos!

Akár piros cédulát is tehetnénk az ajtóra, ami jelzi a fertőző betegséget, mert pánikszerűen terjed. Még lányom barátja is, aki csak rövid időre ugrott fel,  elkapta, és vitte magával haza, Bellától ajándék.

Nem “vészes”, csak gyomrot, hasat támadta meg, hasmenés és társai. Mind a hatan elkaptuk, és egy napon jött ki rajtunk. Szerencsére volt öt db. vödör itthon, (Bellának még nem kellett, neki egyébként is csak inkább hasmenése van) és mindenki lelkesen szorongatta a magáét. Kinyúltunk, mint a béka, ma egész nap kimerülten aludt a család, hogy kipihenje a tegnapi nap és az éjszaka megpróbáltatásait. A csöndes rettegés akkor fogott el mindenkit, ha a WC-re gondolt: mi lesz, ha pont akkor lesz bent valaki, amikor rohanni kell? Szerencsére ezt ebből a szempontból megúsztuk:)

Ancsa és én voltunk leginkább talpon, tegnap Ancsa Bellára vigyázott, – mert Bella után Éva dőlt ki a sorból még koradélután, – altatta, etette, pelenkázta, én a konyhát és Éva szobáját tettem rendbe, hogy mozdulni lehessen. Mire mindenketten a dolgunk végére értünk, már utol is ért minket a “végzet”. Aztán zsinórban folytatódott, a vírus meglátogatta a család minden tagját egész este, és éjszaka.

Még ma is a csöndes agonizálás terült el a tájon, vagyis a lakáson, de vásárolni kellett, így ismét Ancsa és én vágtunk neki délután a hatalmas, erőt próbáló útnak: gyógyszertár, és közért, diétás, gyomor kímélő ételek: főztem krumplit héjában, és rízst is, akinek az jön be jobban, vettem banánt, almát, kekszet. És alszik, aludt mindenki, a gyengeség ágyhoz köt még időnként engem is, én sem mentem dolgozni:)

Picur lett egyedül lázas, már 38,6-nál tart.

Hosszú hétvége

Hogy miért nem tud mindegyik hétvége ilyen lenni??

Ha nem is négy, de legalább három nappal kiegyeznék. Még akkor is, ha hétközben kellene ledolgozni azt a hat órát valahogyan, hisz most is ezt csinálom, túlóra minden nap.

Összességében nagyon jó hétvége volt. Aludtam is eleget – azt azért nem mondom, hogy sokat – és sikerült a négy nap alatt fenekestől felfordítani az éjszakát és nappalt. A végtelen szabadság miatt tegnap már akkor feküdtem le, amikor egyébként hétköznap, munkába menet az óra szól, vagyis hajnali ötkor. Hogy mit csináltam annyi ideig?

Összeállítottam egy anyagot, amit vasárnap délután és este hoztunk össze tanártársammal. Kb. éjfélre értem haza, épp csak, hogy elértem az utolsó metrót, villamost:)

Úgy volt, hogy szombaton tanítok, aztán nem lett belőle semmi, elmaradt. Ezt és a vasárnap délelőttöt arra használtam fel, hogy… már magam sem tudom, hogy mire, mert az üzenetekhez hozzá sem jutottam:)))

Illetve azért ez így nem igaz:)

Sütöttem, főztem, vasárnap zseniálisat beszélgettem, tegnap és ma pedig nagyot haladtam az üzenetekkel, sőt, még a „belső gyermek a horoszkópban” és tudattalanban c. anyagot is sikerült megírnom a mai nap folyamán, ami majd hírlevélbe kerül.

 

Sajnos rajzolásra/festésre/hímzésre még így sem jutott az időből, de még így is sikerült feltöltődnöm  a sütögetések során.

Címkefelhő