amit megkötsz az égben, azt megkötöd a földön is – másképpen: amint fent, úgy lent

Archive for 2011/06/07

Anthony de Mello – Prófécia

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.

– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?

– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?

– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

 

Ez igazán optimista hozzáállás:) Én elmúltam 45. és mégsem szoktam meg:)))
(megjegyzés tőlem) 

Avatunk

Avatunk, avatunk, és avatunk. Vagy liturgiázunk, vagyis szertartásos és nem szertartásos ünneplések követik egymást. Elsősök, másodikosok, harmadikosok évzárója, oklevél osztással, tanári avatások, és születésnap is lesz ebben a hónapban. Születésnap természetesen itthon, avatások a klubban, és a Pilisben.  

Szinte az egész hónapom betáblázott, legfőképpen a hétvégék péntektől vasárnapig.

Számomra külön ünnep lesz a Pünkösd a plusz napjával, talán még pihenhetek is egy kicsit:)

Főnökasszonyom szabadságon – ő is tanul, vizsgázik, csak ő a diplomáját védi – és helyette is állom a sarat odabent, szerencsére nem annyira vészes a helyzet.

 Várom, hogy megcsörrenjen a telefon, és megbeszélhessem: mikor mehetek a Balatonra 3-4 napra kikapcsolódni egy kicsit:) Kezdek fáradni ismét… 

(Két hétvége között többre nemigen futja sajnos. tudom, másnak ennyi sem jut. Én is csak két vagy három éve kapom ezt az ajándékot)