amit megkötsz az égben, azt megkötöd a földön is – másképpen: amint fent, úgy lent

Archive for the ‘szabadidő’ Category

Hírek – rólam – és rajzgyakorlat

A nagy hír az, hogy nincs hír…

A héten már mentem dolgozni, de jól még nem vagyok. Nem csak a derekammal és a lábammal van baj, hanem a lelkivilágommal is. Értem én, hogy az orvosok szerint ezzel – mármint a dupla gerincferdülésemmel – kell együtt élnem, de valahogy nem sikerül elfogadni, hogy ez fájdalommal is jár, hogy rendszeresen lezsibbad a lábam, és hogy ezen nem lehet már segíteni. Kaptam a barátnőmtől tisztességes masszázst, néhány tornagyakorlatot, de ami évekkel ezelőtt elindult, hogy nem szeretek tükörbe nézni, az most is fennáll. A reumatológus írt ki derékszorítót, és azt mondta, ezt már mindig hordani kellene. Teljesen vicces, mert már egy hét után kiment a formájából, hisz az úszógumijaimon visszapöndörödik, és semmit sem tart a gerincemen. Ezt ruhán felül hordani képtelenség. Alatta még inkább. Teljesen torznak érzem magam.

Itthon voltam majd’ két hónapig, és nem volt lelkierőm rajzolni, vagy bármi más kreatív dologgal foglalkozni. Tegnap és ma viszont már muszáj volt színeket látni, és rajzolgattam, próbálgattam a pasztellkrétámat, kevés sikerrel. Nézegetem a blogokat, találtam egyet, amit egy 60-70 év körüli hölgy vezet, három-négy éve kezdett el rajzolgatni, – szintén pasztellel – és csak ámulok, hogy mit tudott már az első lépéseknél. Jó lenne, ha ismernék valakit a közelemben, aki szintén rajzolgat, és együtt próbálgatnánk apró fogásokat, valakit, akit meg lehetne kérdezni: te hogy csinálod? Ezt hogy kell? Na, ilyen embert nem ismerek…

Eszembe jutott, hogy két pasztell készletem van, egyik lágy, a másik kemény kréta. A keményet nem használtam eddig, mert nem lehet olyan jól keverni a keménysége miatt a színeket, de rajzolni sem nagyon, mert szögletes rúd, aminek nincs hegye, hogy időnként vékony vonalat lehetne húzni vele. Olyan, mint az iskolai táblakréta. (A lágy is ilyen, csak nem szögletes.) Eddig sajnáltam eltörni őket, mert mi lesz, ha úgy sem tudom használni, és csak tönkreteszem. A lágy krétát meg sajnáltam is volna, mindig ott a félelem bennem: nem lehet csak úgy próbálgatni, mert gyorsan elfogy, és nem lesz pénzem másikra.
Mivel a keményebbet úgysem használtam, a napokban vettem a bátorságot, és törtem le belőlük egy kis darabot, amit el lehet fektetni a lapon, és úgy dolgozni vele. Egy kicsit próbálgattam, hogy mit tud,- illetve mit tudok én – végül papírra vetettem egy virágcsokrot.

A próbák: színek és vonalak:

A lágy krétával ezt rajzoltam:

 

A kemény krétával pedig a próba után ezt:

 

A képen a színek nem jók, mert tisztességes fényképezőgépem sincs, a sárga túl sárga a képen, ennyit nem is vittem fel a papírra, a vörös viszont ilyen vörös. Nagy buli volt a krétadarabot a saját tengelye körül megforgatni, és lám, szírmok és virágok lettek belőle:)

Ahogy most elnézem a színpróbát, pont úgy néz ki, mint a gerincem… elcsúszott csigolyák közé préselt fájdalom, ami kitörni szeretne:( 

Reklámok

Ezt olvasom most…

Említettem, hogy olvasni is van erőm és időm. Végre. Egy-két évvel ezelőtt vettem három Dan Brown könyvet, most jött el az ideje, hogy leemeljem a polcról. Már csak azért is, mert most mind a három könyv itthon van. Már elolvasta szinte a család összes tagja, a családtagok egy-két ismerőse, csak én nem. Általánosságban sok információt adnak néhány szimbólumról, mivel a főhős szimbológiával foglalkozik, emellett inkább a krimi kategórába sorolnám a könyveket.

Az Angyalok és Démonok c. könyvnek még csak az elején járok, de alaposan elgondolkodtatott.

Egy titokban tartott fizikai kutatás miatt megölnek egy kutatót, és a lánya mutatja be – a kutatóbázis vezetőjének – hogy mire jutottak eddig az apjával együtt.

A könyv lényege: tudományos emberek és a keresztény egyház szembenállása. Bár mind a kettő vallja, hogy létezik Isten, és mindenben ott van Isten, az egyház a hitet támogatja, a fizikusok azt kutatják, hogyan történhetett az Ősrobbanás. Az anyagnak egyre kisebb részeit fedezik fel évszázadok során, és még mindig hiányzik egy apró lépés. A kutatók egy szövetségét még Galilei alapította meg Illuminátorok néven, és az egyházi üldöztetés miatt rejtőzve fejlődtek, beépülve egy másik titkos társaság, a Rózsakeresztesek társaságába, titkosan egy titkos társaságban.

Tehát a kutató és lánya a hiányzó láncszemet kereste – és megtalálta. Elméletük szerint az ősrobbanáskor két rész képződött: anyag és antianyag. Ez az antianyag ezerszer érzékenyebb, és ellenkező töltésű, előjelű, mint az anyag. Ebben újdonság nincs, hisz tanultuk, hogy az egyből jött létre a kettő, a kettősség (a kétség). Ha e két anyag egymással érintkezik, megsemmisítik egymást, hamu sem marad utánuk egy hatalmas, fényes villanás után. Az antianyagból egy fél gramm képes egy nagyobb városnyi területet (pl. a Vatikánt) elpusztítani, megsemmisíteni. Vagyis az antianyag veszélyes az emberiségre, ölni, pusztítani lehet vele, ugyanakkor hatalmas energiaforrás is lehet(ne). (Azt most nem írom le, hogy hogyan sikerült mégis előállítani, csapdába fogni úgy, hogy mégse érintkezzen anyaggal, ez már nagyon fizika)

Játék

Péntek éjjel hajnal négyig varrtam. Még délután kezdtem, azt hittem, egy délután megvarrom a  három betervezett játékot. Kettőt kreatív újságban láttam, egyet egy külföldi honalapon. Ez utóbbi volt számomra a legegyszerűbb, és a legérdekesebb. Elmélyülten tanulmányoztam a figurát, ami macinak volt feltüntetve. Én első nekifutásra kételkedtem benne, mert bár elég macis, mégis, ennyi erővel lehetne röfi, vagy cica is. De ez egy maci. Esküszöm. Én is annak varrtam meg. Sajnos nem láttam az unokám első reakcióját, amikor kézbe vette, mert korán reggel elutaztak, és a vonaton kapta meg, hogy nyugton maradjon, de Bella szerint is felismerhetően egy maci. Állítólag átölelte, és mondta: mesemaci (mee brumbrum)

 A másik egy bohóc volt, ezt is egyszerű volt megvarrni, csak kicsit hosszadalmas, mert kézzel varrtam mindkettőt. Aki azt hiszi, hogy az egyszerű megvarrása gyorsan megy, az téved. Egyiken sem látszik, hogy mennyit kellett totózni a helyes sorrenden, hogy minél könnyebben készüljön, és mennyi rejtett öltést tartalmaznak. (A maci nem ilyen rózsaszín – így tényleg inkább kismalac – hanem barna anyag híján okkersárga pólóból készült. Mobillal fotóztam, éjszaka, lámpánál, ez lett belőle)

 

A harmadik még ki sincs szabva, de remélem, hogy még lesz időm megvarrni azt is:)

 Tíz éve nem voltam táppénzen, ha erősen megfáztam néha, azt két-három nap szabadsággal kikúráltam annyira, hogy tudtam dolgozni menni. Viszont ez alatt a két-három nap alatt a fejem százkilós volt, húzott a párnára, vagy csöndes kómában leledzett. Most viszont, hogy a derekam vagy csípőm mondta be az unalmast, a fejem éber, és fantasztikus így itthon lenni. Jut idő majdnem mindenre: főzök, dolgozom, vagyis írom az angyali üzeneteket, elemzem a tanulóim munkáit, varrok, olvasok, netezek. Nagy részét lehet félig ülve, félig fekve csinálni, így még pihenek is esetleg a főzés, vagy a gép előtt ülés után.

 Még annyi tervem van… és mindjárt dolgozni kell menni…

2012.01.01 – viaszöntés ismét

A viszonylagos csendben egyszer csak kitört az éjfél.

 Boldog újévet mindenkinek!

 Még csak néhány perce, hogy elkezdődött 2012, de a közgazdasági elemzések alapján én jobban örülnék, ha nem belelépnénk, hanem már kilépnénk belőle.

Szokásomhoz híven gyertyát öntöttem. Első pillantásra – mielőtt kiszedtem volna a vízből – az jutott eszembe, hogy ez egy ajándékkosár.

Ahogy kivettem a vízből, és megfordítottam, először semmi érdemlegeset nem fedeztem fel rajta, csak azt, hogy a visszáját nézve – fene tudja ilyenkor melyik fele melyik – már határozottabban virágkosárnak nézett ki a forma. 

Amikor elkezdtem fotózni, akkor a mobilon keresztül fedeztem fel, hogy az egyik virág szirmán, baloldalt, mintha angyal ülne.

Közelebbről fényképezve, azt láttam, hogy az angyal egy kisdedet fog a kezében, és bevillant: Mária…
(Persze… nem vagyok én normális… jó lesz az angyalnak is egy babával…)

Jobb oldalt viszont felfedeztem egy játékos kiscicát, mintha a virágszirom mögé akarna bújni,

és lejjebb pedig egy ebihalacskafélét.

Hát ezt sem egyedül fogom megfejteni, az is biztos…

Mire befejeztem az írást, mélységes csend lett az udvaron. Eddig folyamatosan lőtték a petárdákat, közvetlen az ablak alatt, meg kell hagyni, csodaszép volt. Már fölfelé süvítve is szikrákat szórt maga után, majd szétrobbanva apró csillagszikrák ezrei ragyogtak fel. Egy ideig néztem, majd az ablak alatt abbahagyták, de a lakótelep még zengett egy ideig, Bella vajon hogy bírta Pécsett, szintén lakótelepen…

Nagyon jó ez a csend…:)

Vége van a nyárnak…

… és a szabadságnak. Két hétig voltam itthon. Fogalmam sincs, mire ment el az idő, de egyetlen egyet sem valósítottam meg abból, amit szerettem volna, mégsem értem rá sosem.

Jelentem: két hét szabadság nem szabadság. Kérem vissza a régi szép időket, amikor három hétre mehettem.

Mert valahova tartozni kell…

Azt a címet is adhattam volna, hogy Csapatépítés.

Egyik kolléganőnk kb. 4-5 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, és akkor tett egy olyan ígéretet, hogy majd időnként együtt kávézunk a diófája alatt. Az első alkalom most jött el:)

Köztisztviselői nap révén ma nem dolgoztunk, és jó előre lefixáltuk a mai napot, úgy mentünk, hogy egész napra, és nem csak egy kávéra. Az ilyen közös megmozdulásra el szokott jönni az összes nyugdíjasunk is (4-5 fő) feledve minden régi konfliktust, azok is jól elbeszélgetnek, akik együtt dolgozva el tudták volna harapni egymás torkát.

Az időjárás azonban egy kicsit közbeszólt, de a hangulatot nem sikerült elrontania, még a diófa alatti kávézást sem. Ugyanis a garázs is a diófa alatt húzódik, és jó idő híján ott rögtönöztek terített asztalt az evéshez az egész osztálynak.

Így is nagyon jól éreztük magunkat, annyit ettünk és ittunk, hogy úgy éreztük magunkat, mint a kismama, akinek a gyomrában dudorodik a baba feje. (Azt is mondhatnám, hogy nem minket evett meg a gömbőc, hanem mi ettük meg a gömbőcöt, és mi nőttünk egyre nagyobbra) Kószáltunk a telken össze-vissza, ki a garázsban üldögélt, ki a kertet vette szemügyre, ki a házban telepedett le, de a délutáni napsütés azért kicsalt minket mégis a diófa alá is egy kis üldögélésre, álldogálásra. Így a képen nem teljes a létszám, de igazolás arra, hogy igenis, ott voltunk:)))

Hazafelé készülődéskor volt kolléganőnk, vendéglátónk megjegyezte, hogy ilyet máskor is rendezhetünk, és nem kell megvárni, míg az egész osztály összejön, bármikor meglátogathatjuk, mert jó ez így, mert a mai világban valahova tartozni kell.

 

No, ez az utolsó mondata nem arról szólt, hogy szegény, magányos nyugdíjas, mert gyereke ugyan nincs, de kiterjedt családja igen, és a párjával együtt sokat járnak kirándulni, vendégeskedni, vagy őket látogatják szívesen a rokonok, barátok, ismerősök:)

Pasztelhangulat

Ma ellenállhatatlan kényszert éreztem – sok-sok youtube-s videó megcsodálása után – hogy rajzoljak egy kicsit, pasztelkrétával:)

A kinagyítást nem javaslom:) 

Címkefelhő