amit megkötsz az égben, azt megkötöd a földön is – másképpen: amint fent, úgy lent

Kishúsvét

Idén a nyuszi nem tojt semmit, senkinek, még az unokáknak sem:(

Igyekeztem legalább a megszokott hagyományaimat idén is hozni, így sütöttem kalácsot, bár jó ideje nem eszik a gyerekek. Kiskalács készült, jó lesz nekem a munkahelyre, kenyér helyett.

Szombaton hajnalig papírdíszeket gyártottam. Eredetileg szerettem volna egy csokor virágot is venni az asztalra, de az már nem fért bele a költségvetésbe, több dísz elkészítése pedig nem fért az én időmbe, így csak két-három tojásquillinget készítettem, egy-két virágot, és origami technikával három lótuszvirágot. Úgy terveztem, hogy több nyuszi és csibedíszt is készítek még, de a fene gondolta, hogy ennyi időt elvesz mindegyikből egynek a kivágása, apró kiegészítők ragasztgatása. Ők ott bujkálnak a falon, a tojás és virágmintákat az ágakra akasztottam – ebből is szerettem volna többet készíteni, de ennyi sikerült. Éva lány hozott haza egy virágzó faágat, az került a keskeny vázával együtt a széles vázába, és elé a lótuszvirágok.

Vasárnap délután azzal telt, hogy kiscipőket varrtam, Éva lánynak segítettem be, aki három garnitúra játékbabaruhára kapott megbízást, és kicsit elcsúszott az idővel, így a babacipőket bevállaltam, filcből készültek. Épp csak készen lettek, vasárnap este hétre szállította le a lány.

 

Aztán vasárnap éjjel pedig tojásokra rajzolgattam, ha már nem vettünk tojásfestéket, azért legyen kicsit hímes jellegük:)

Csendes húsvét volt, mindenkinek volt mit kipihennie az előző hétről…

Advertisements

Hozzászólások: "Kishúsvét" (2)

  1. bece szerint:

    Minek a tojásfesték? Hagymahéj! Legközelebb gyűjtögesd húsvét előtt egy kicsivel, nagyon szép színt ad a tojásoknak. Lásd: https://picasaweb.google.com/106468618673239388578/Tojasberzseles?authkey=Gv1sRgCPLAq4Lut-bwSA

  2. Igen, tudom, ismerem, valamikor én is festettem hagymahéjjal (is). Egyáltalán nem volt szándékunk festegetni, csak aztán én nem bírtam magammal:)
    Tudod, a tojások teljesen úgy működtek, mint a frissen festett fehér fal… ha meglátom, azonnal rajzolhatnékom támad rá:))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

%d blogger ezt kedveli: