amit megkötsz az égben, azt megkötöd a földön is – másképpen: amint fent, úgy lent

Archive for the ‘ünnepek’ Category

Kishúsvét

Idén a nyuszi nem tojt semmit, senkinek, még az unokáknak sem:(

Igyekeztem legalább a megszokott hagyományaimat idén is hozni, így sütöttem kalácsot, bár jó ideje nem eszik a gyerekek. Kiskalács készült, jó lesz nekem a munkahelyre, kenyér helyett.

Szombaton hajnalig papírdíszeket gyártottam. Eredetileg szerettem volna egy csokor virágot is venni az asztalra, de az már nem fért bele a költségvetésbe, több dísz elkészítése pedig nem fért az én időmbe, így csak két-három tojásquillinget készítettem, egy-két virágot, és origami technikával három lótuszvirágot. Úgy terveztem, hogy több nyuszi és csibedíszt is készítek még, de a fene gondolta, hogy ennyi időt elvesz mindegyikből egynek a kivágása, apró kiegészítők ragasztgatása. Ők ott bujkálnak a falon, a tojás és virágmintákat az ágakra akasztottam – ebből is szerettem volna többet készíteni, de ennyi sikerült. Éva lány hozott haza egy virágzó faágat, az került a keskeny vázával együtt a széles vázába, és elé a lótuszvirágok.

Vasárnap délután azzal telt, hogy kiscipőket varrtam, Éva lánynak segítettem be, aki három garnitúra játékbabaruhára kapott megbízást, és kicsit elcsúszott az idővel, így a babacipőket bevállaltam, filcből készültek. Épp csak készen lettek, vasárnap este hétre szállította le a lány.

 

Aztán vasárnap éjjel pedig tojásokra rajzolgattam, ha már nem vettünk tojásfestéket, azért legyen kicsit hímes jellegük:)

Csendes húsvét volt, mindenkinek volt mit kipihennie az előző hétről…

Tavasz van

Íme ékes bizonyítéka a címben írt állításnak:)

Bátyámtól kaptam születésnapra. Már az is ritka dolog, hogy februárban virág érkezik a házhoz, de hogy ráadásul még tulipán is… kitört a tavasz a lakásban:)

Volt nekem születésnapom:)…

Lelkierőm az nem, ezért nem csináltam kivételesen nagy faxnit a tortából, pedig volt tervem. Kata lányom ki akart fogni rajtam, és rózsa ízű tortát javasolt. Én pedig első körben komolyan vettem, de nem szeretem annyira a rózsát, hogy olyan ízt egyek. Köztes megoldásként rózsa formájúra gondoltam, sok-sok fejtörés után rá is jöttem, hogy hogyan lehetne igazából rózsaformát készíteni, aztán meggondoltam magam. Azon kívül, hogy rózsának nézne ki a torta, semmit sem lehetne kezdeni a tetejével, még ha a gyertyát bele is tudom szúrni. Így aztán maradt a hagyományos citromos torta, már ahhoz sem volt nagy türelmem, hogy komolyabb díszítést adjak neki, ezért citromkarikákból formáztam virágot a tetejére.

Kaptam ajándékba Annától saját készítésű medált, Szilvitől saját készítésű fülbevalót, és a családtól egy farmert, mert a régi már szétmenőben volt. A farmerhez pedig egy kockás hosszú blúzt is, amit közösen vettünk meg, ebbe én is beleszálltam, mert nem lett volna szívem otthagyni az üzletben:)

 

Kreatívan

Én tortát alkottam.

Nagylányom a kisebbik lányomnak fülbevalót. Magának is készített már, és nagyon tetszenek a sajátkészítésű ékszerei. Éva lányom is próbálkozott már vele, más stílusban. Sziszi ásványokat, Éva szöveteket használt fel, Anna pedig nemsokára fából szeretne ékszereket (is) készíteni.

(Kata sem marad ki, ő maga varrja a táskáit, most is arra készül)

Hajfonás is volt, a fonás neve: halszálka.

Zene is volt:) 

Én éjjel még rajzoltam is.

Maga a rajz megint nem sikerült annyira, de talán az összhatás kifejezi azt, amit szerettem volna. Szénnel rajzoltam, immáron másodszor mertem megfogni – a „jóisten” is fekete lett tőle, nem csak én – sötét és csupa árnyék a kép, mert tél van, amikor nincs fény, legfeljebb lámpafény az ebédlőben, és egy kevés a konyhaablakon átszűrődve. A narancs (minden politikai célzás nélkül) viszont pasztellkrétával készült, mint egyedüli szín, napfénypótló folt az asztalon. (Egy kicsit csámpás tálban.)

Szomorú vagyok egy kicsit, mert az asztrológus nem igazán támogatta abbéli vágyaimat, hogy van/lesz egy kis tehetségem a rajzhoz, sokkal inkább arrafelé terelgetett volna, hogy több időm lesz majd szellemi dolgokkal foglalkozni. Kár.

Születésnap

Egyszerre három. Ez három tortát jelent, mert nincs kivétel, nincs megalkuvás és kompromisszum, az ikrek nem azért ikrek, hogy egy tortával két gyereket tudjak le. Tehát az ikreknek két torta, és Picurnak is, mert neki pedig 30.-án van a születésnapja.

Ancsa gesztenyetortát kért.

Imrus fodormentásat. (ő kénytelen volt velem együtt megalkudni, mert fodormentásat kért, de borsmentásat kapott. Így is feladta a leckét.)

Krisztián megelégedett szerényen csokoládés tortával. (Pedig az nekem nem is olyan egyszerű.)

A három kérésből Ancsa kérését volt a legegyszerűbb teljesíteni, bár nála sem a megszokott receptet alkalmaztam. Ahogy keresgéltem mentás és csokis recept után, a gesztenyésnek is más elkészítési módja fogalmazódott meg bennem.

A csokoládéshoz olyan receptet kerestem, ami nem túl édes, viszonylag könnyű, krémes, habos.

A mentástól sokkot kaptam, bár igyekeztem fiamnak nem mutatni, mert azt hitte, most aztán feladta a leckét, és ezt már biztosan nem tudom teljesíteni.

Végül mind a három krémnek az alapja, fontos összetevője a tejszínhab lett, a csokishoz és a mentáshoz maszkarpónét használtam. A gesztenyéhez csak hozzá kellett keverni a felvert habot, a csokishoz a maszkarpónét olvasztott keserűcsokoládéval és habbal kevertem össze, a mentáshoz a maszkarpónét valníliapudinggal és habbal kevertem össze. A mentás úgy készült, hogy egy kevés tejben néhány órán keresztül mentateát áztattam, ezt hozzáöntöttem a puding tejéhez, ezen kívül volt még elrejtett mentás cukrom is, amit a puding főzésekor a tejhez tettem, és egy csöpp citromlével is ízesítettem a krémet, hogy citromos-mentás legyen.

Ancsa tortájához gesztenyéből formáztam díszt a tetejére, amit olvasztott csokoládéba mártottam, Krisztián tortájához olvasztott csokiból öntöttem kávészemformákat, és absztrakt mintákat sütőpapírra, Imrus tortáját lyme-al díszítettem, és volt még egy kis zöld marcipán masszám, abból „gyöngyöket” formáztam.

Volt hozzá nagy segítségem: még karácsony előtt vettem egy „Ajándéközön” kupont, aminek a felhasználásával féláron tudtam venni egy csokifondue készítő szettet. Ebben olvasztottam és mártottam a csokidíszeket, kaptam hozzá egy-két csokiöntőformát is, abban készültek a kávészemek. Imádom:) Sokkal könnyebb volt vele csokoládét olvasztani, és melegen tartani, mint gőz fölött dolgozni. Az első próbálkozásunkkor bon-bont készítettünk, – mert valamikor, lassan egy éve, vettem bon-bonkészítő szilikonformát is, azt is karácsony előtt használtuk először – most a tortához is nagy segítség volt.

Mindehhez a jó hangulat is társult, jó nap volt.

Az utolsó nap az évből

Nyugisan telt. Rend volt, azzal nem volt dolgunk, így én főztem a mai ebédet, Ancsa már tegnap bekeverte a fasírtot, ma csak sütni kellett, és pogácsát készített. A pogácsába tettünk krumplit is, saját ötlet, hogy nem kell azt előre megfőzni, törni, hűteni, hanem nagyon finom lesz – és puha – akkor is, ha a tésztába nyersen reszelünk bele egy kis krumplit. Idő- és munkatakarékos.

 A napokban találkoztam bent a munkahelyen egy receptgyűjteménnyel, amiben sajtgolyó volt leírva. Csütörtökön, hogy a Lidl-ben voltunk Ancsával, vettünk sajtot, úgy gondoltam, ezt ki kell próbálni. Itthon rákerestem a neten, és több variációt is találtam, elolvastam, aztán ma nekiálltam saját főből elkészíteni, egy-két variációt összevonva. Fűszeres krumplit készítettem mellé.

(Időnként, ha kérdezik a gyerekek, hogy mit főzök, szokott az a válaszom lenni, hogy „nem tudom”. Mert tényleg nem tudom a főzés kezdetekor, hogy hogyan fogom a recepteket összevonni, és összevonom-e egyáltalán. Amikor elkezdem, talán még mindig habozok, még mindig nincs döntés, és aztán menetközben alakul valahogy.)

 Tálaláskor el voltam ragadtatva az asztaltól, fotó azért nem készült, mert akkor még tele volt képekkel a mobilom, azt törölni kellett, és inkább az ebédet részesítettem előnyben. Imádtam a tálaló edényeimet, amiket karácsonyra kaptam. Végre lehet szépen teríteni, és mindennek megvan a megfelelő tálja, edénye, még a süteményeknek is.

Még karácsony előtt látogatóban voltam Borókánál, (Natival is találkoztam) aki egy almás édességgel megkínált. Nem rajongom az almáért, de ez nagyon finom volt. Mivel elfelejtettem a receptet időben elkérni, és aztán folyamatosan elfelejtettem elkérni, ennek is a neten néztem utána, és kiderült, hogy almás gubát ettem. Ma pedig elkészítettem. Sikerült, finom lett, és aminek örülök, hogy nem túl édes, mert mostanában a gyerekek nemigen eszik az édességet. Én annál inkább, de ez így, ahogy kész lett, szerintem pont jó lett mindannyiunknak.  Ők nem ettek még belőle, de remélem, hogy meg fogják kóstolni, mert időnként jobb lehet, jobban eshet, mint a mákos.   

Amikor elindultak a kölkök szilveszterezni, nekiálltam a szokásos éjféli főzésnek, jobb azt ilyenkor megejteni, mint elsején kómás állapotban. Beteg gyomornak való húslevest, és az elmaradhatatlan lencsefőzeléket készítettem. Még délután összeállítottam egy aprósüteményt, gesztenyés linzertésztát, azt is kisütöttem este. A gesztenye nem töltelék lett, hanem a vajjal és a liszttel összegyúrtam, kicsi kifliket készítettem belőle, – de már csak a tészta feléből, a másik fele ment a fagyasztóba – és amikor kész lett, porcukorba hempergettem.

És már közeledett is éjfél…

Jajjnekem!! :)))

Ö…. Izé… Többszörösen is:)))

 Eredetileg csak annyit akartam a fenti cím alá megjegyezni, hogy Ancsa megkóstolta a házi cérnametéltet:)))

 1.)Az úgy volt, hogy jött Picur testvére és annak barátnője látogatóba, és valahogyan ottragadtak ebédre is. A leveshez főzött cérnametélt elfogyott, üzletek zárva, nem volt mit tenni, gyúrtam, nyújtottam, vágtam, kifőztem. Ancsa pedig megbírta enni.
Néhány évvel ezelőtt lefintorogták ikertesójával együtt, hogy a közérti jobb.

Ancsa ma megjegyezte, hogy nem akarok-e máskor is ilyet csinálni…

 2.)Rendet tettem a szekrényem aljában, és, ha már vettem mindenféle nylontasak tárolót, ideje volt belepakolni a varrásra szánt anyagokat, „kinőtt” ruhákat. Közben nagyszatyorban találtam kisszatyrot, amiben találtam egy tábla Milka csokoládét. Tűnődve néztem, mikor, és honnan kerülhetett oda. Aztán felderengett, hogy tavaly talán elszámoltam magam, és sikerült mikulásra egy tábla csokival többet vennem, mint ahányan vannak a kölkök. Akkor úgy döntöttem, hogy a fölös tábla csokit ezek szerint nekem hozta a Mikulás. Most tétovázva kóstolgatom: jó-e még:))) (lassan el is fogy, azt hiszem, bátran megállapíthatom, hogy ehető)
Egy másik tasakban pedig szőlőcukrot találtam, nyáron táraztam be, hogy legyen, ha édesség ehetnékem támad. Ha már eddig bírta, böcsületesen kitettem egy bon-bontartóban az ebédlőasztalra, közprédának:))

 3.) Beléptem a blogomra, rögtön a statisztikákkal indít, és teljes megdöbbenéssel tapogatóztam a szemüvegem után, ami rajtam volt: december 26-án az átlag 40 látogató helyett 400-an tévedtek a blogomra. Legtöbben az országblamázst olvasták tegnap is, és ma is.

4.) Ancsa meglátta a Lidl csütörtökön kezdődő akcióit… Én nem akarom látni…

Élmény

Talán ez életem első igazi karácsonya abból a szempontból, hogy az egész család összehangoltan, jó kedvvel, együtt dolgozott, takarított, sütött, főzött, készülődött. (tegyük hozzá, hogy eddig talán részemről sem volt igény rá, mert bírtam egyedül)

Éjjel egy óra van ismét, azt hittem, hogy nem leszünk készen azzal, amit elterveztünk, de nem így lett. Még arra is telt így éjféltájt az időnkből, hogy kipróbáljuk a csokimelegítő készülékemet, a bonbon formákat. Nem tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy rögtön elsőre menni fog, az eredmény nem kívánkozik fényképezőgép elé, de jót játszottunk:)

A szaloncukor készítés is hagy némi kívánnivalót maga után, legközelebb hamarabb kell elkészíteni azt is, a csokiolvasztáshoz jobb, ha nem tortabevonóval, hanem minőségi csokit választunk, talán legközelebb jobban sikerül:)

Áll a fa, várja a nagy család apraja-nagyját, és a holnapot.

Ilyen készülődést, és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Félholt vagyok, de megérte:)

Tűnődés

Ma déltájt indultunk Ancsával piacra, mi ott vásároltunk, Imrus a közértben.

Én feltettem a babot főni csülökkel. Kicsit sokáig tartott, estebéd lett belőle, mert váratlan ötlet volt a bab, és nem volt beáztatva. (viszont nagyon jól sikerült. Tepsibe öntöttem a kész babot, rászeleteltem a csülköt, és főtt tojással körbe díszítettem. Picur meg is kérdezte, nem akarom-e lefotózni. Nem akartam, mert haladni akartam, de most már sajnálom)

Ancsa nem tudom mit csinált, míg főtt az ebéd, a szobájában volt, ha minden igaz, a szomorú az, hogy azt sem tudom, én mit csináltam. Éjjel egy körül járt, mire a mosogatással is végeztem, most fél kettő van.

A beigli sütésre kész, készítettem kókuszos szaloncukornak valót – még csokival be kellene vonni, most szikkad, és marcipánosat is. Diót daráltam, mákot, diót kevertem, tésztát gyúrtam, majd tepsibe tettem a beigliket. Ezek zöme mind vacsora után készült. DE MIT CSINÁLTAM, MIUTÁN FELTETTEM AZ EBÉDET?

Ancsa még lemosta az előszoba szekrényeket, elpakolt, tükröt, ajtót tisztított, este, vacsora után mézeskalácsot díszített, majd húst pácolt. Éjféltájt, fél egy körül ment aludni – náthásan, mert kitört rajta.

DE MIT CSINÁLTAM ÉN, DÉLUTÁN?

Éva Tescoban járt, majd varrt, és ő is díszített mézeskalácsot.

Mindketten azt látták, hogy folyamatosan csinálok valamit, de nem jártak a konyhában, és így ők sem tudják, hogy mit tettem-vettem.

Teljes az időzavar, és időkiesés.

Egyébként azt hiszem, jövőre több szabadságot kell hagynom karácsonyra. Nem tudom, hogy hogyan végeztem volna a takarítással, és egyéb előkészületekkel, ha nem kapok annyi segítséget Ancsától, és Évától is. (No és Picurt se felejtsük el, és Imrust az ügyeletes bevásárlót).

Nélkülük valószínűleg nem lett volna nagytakarítás – ami még mindig nem annyira nagy – inkább csak a sütés, főzés.

Csajok, – és fiúk – köszönöm!

Készülődünk:)

A kocsonya kész.

Díszítjük a mézeskalácsot, és kész a gubakifli is:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A díszítés évről évre rutinosabban megy, még röpke két-három év, és egyre jobban fog sikerülni. Éva lány az idén már neveket ír.

(és mi minden van még hátra… beigli, szaloncukor, főzés, és közben takarítunk is. A konyha kész. Én is, pedig Ancsa és Picur sokat segítettek benne)

Advent

Azért Adventre is készültünk…

Voltunk virágpiacon, vásároltunk, és koszorút készítettünk Évával.

 

A bejárati ajtóra nem tudtunk kitenni semmit, ezért oda mintát fújtunk.

 

Az ablakra is.

 

 

 

Éva ajtajára is került egy koszorú, ezt ő készítette.

 

 Máshol most nem díszítettünk, mert időm sem volt rá, idegem sem, és nem utolsó sorban Bella is ügyesen ügyködik már. Lehúzta a terítőt az asztalról, mert el akart érni valamit, és repült, törött a potpourrit tartó kerámia tálkám, a gyertyatartóval együtt. Meg kell gondolni, hogy hova mit teszek ki, mert nem csak a dísztárgynak mondhatok búcsút, de az ő épsége is veszélyeztetve van.

És a munkahelyen is díszítettem, pici fenyőfát (évek óta megvan), fújtam az ablakra, és egy száraz faágra, majd díszítettem azon is egy kicsit.  

 

Már kellett volna mézeskalácsot is sütni, talán a jövőhéten, vagy utána, mert akkor szabadságon leszek, igaz, akkor fogok még takarítani is.

És azt tervezem, hogy idén a szaloncukrot is én készítem. Zseléset, (bár azt elfelejtettem megkérdezni a kölköktől, hogy milyen ízesítésűt szeretnének), kókuszosat, és talán gesztenyéset, ezek szoktak menni.

És a kishercegnő oviban járt fényképezkedni a barátnőjével együtt:)

Szent időben, szent helyen, szent kérés

Mára szabadságot vettem ki, és reggel Dobogókőre mentünk tanártársammal, két új tanulójának avatására. Nem csak a helyszín volt különleges, hanem a szertartás szövege, és az avatandó tanoncok is:)

Igazi, „fanatikus”, ősi Tarot-osok, sok-sok ősi tudással.

Ahogy elindultunk be az erdőbe, alig 5-10 percnyire találtunk egy kiszögelést, egy pihenőt, így nézett ki.

 

 

 

 

 

 

 

A korlát mögötti táj pedig ez volt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden adott volt, tűz szimbólumaként még a nap is kisütött, megvolt a levegő szél képviseletében, a víz kicsit hátrébb, ez igaz, de ott volt a Duna, és Föld elem szimbólumaként kövek, így pl. egyik kőtömb lett az oltár a korláttól alig egy lépésnyire. Mindezek mellett nem angyalok, nem elemek angyalai lettek hívva, hanem a Tarot 24 lapja, hogy beavassanak a teremtés, prófétálás, idegen nyelven kommunikálás, gyógyítás, és jóslás tudásához szükséges energiákba. 

 Odafelé kicsit izgatottak voltunk, de visszafelé már megálltam a pihenő szélén felállított fatáblánál, melyre ez a vers volt vésve: 

 Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
 Ne emelj rám kezet!

Én vagyok tűzhelyek melege
 hideg téli éjszakákon,
 Én vagyok tornácod barátságos fedele,
 melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
 és gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házad tartja
 És én vagyok az asztalod lapja,
 az ágy, melyben fekszel,
 a deszka, amelyből csónakod építed.

Én vagyok a házad ajtaja,
 bölcsőd fája, koporsód fedele.
 Vándor, ki elmész mellettem
 hallgasd a kérésem:

                            NE BÁNTS!

Gyönyörű vers, nem?

Aztán, ahogy sétáltunk visszafelé a kocsihoz, egy útjelzőtáblát is észrevettünk végre, melyen egyik irányba mutatva ez állt: Mágushegy.

Igazolásnak vettük, hogy jó helyen jártunk, jó helyet választottunk az avatásra, még akkor is, ha nem mentünk el a Mágushegyre:) Talán majd legközelebb…. :)

Avatás után tanártársamnál folytattuk a napot, kivetésekkel, elemzéssel, közös vonások keresésével, és új anyagok „lehozatalával”.

És ezzel még nincs vége a napnak, hisz este folytatódik az ünnep:

Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt mindig a megtisztulás szimbóluma is. Őseink ezen az ünnepen szertartásaikkal akarták biztosítani, hogy az eljövendő időben megvalósuljanak vágyaik, céljaik, terveik. (bővebben itt: http://www.unnep.mentha.hu/junius.htm)

Tehát ezt a különleges napot este lehetett volna tűzszertartással folytatni, de lehet még egyénenként is egy szertartást megejteni.

Azt hiszem erre már a mai napon nem vagyok képes, kimondottan „zombi” állapotba kerültem, bár ki tudja, lehet, hogy egy értelmes kérdés feltételéhez éppen ez szükséges:)

Ha nem szakadna széjjel csendesen az agyam….

Fejfájás csillapító nincs itthon, szerintem megtámadom az ágyat.

Születésnap – képekben

Inkább csak képekben, mert a többi – a nyüzsgés, a jövök/megyek, a tálalás, és ismét a mosogatás, a koncentrálás, hogy minden meglegyen, jó legyen – leírhatatlan:)

Bella is leírhatatlan volt:)))

Kicsit sajnáltam, mert – utólag a képeket nézve – nemigen tudta, hogy mi történik, miért vagyunk most még többen, mint lenni szoktunk, mit nevet mindenki, miért kap egyesével annyi játékot, és miért veszik el tőle, szintén egyesével:)

 

Ismét születésnap – lesz

Holnap ünnepeljük Bella születésnapját, a ma, az előkészületek jegyében telt el. Nem mintha hatalmas cécót akartam volna – Bella anyukája viszont elviselte volna, de az eddigi korlátok korlátok maradtak most is – mégis sikerült majdnem éjfélig talpalni.

  1. voltunk piacon vásárolni. (Bella elindult, és lépegetett egyedül) Ezzel másfél óra ment el.
  2. mosogattam
  3. feltettem a mai ételt főni
  4. mosogattam
  5. eltettem a kovászos uborkát
  6. mosogattam
  7. megsütöttem a tortához a piskótát.
  8. mosogattam
  9. elkészítettem a málnahabot a tortához
  10. mosogattam
  11. elkészítettem a citromos varázst
  12. mosogattam
  13. feltettem előrelátóan a marhahúst egy kis előfőzésre holnapra. Na, itt kiszentségeltem a lelkem.  Ilyen ritka ronda húst már régen nem láttam, legalább egy órám elment azzal, hogy megpróbáltam a vastag inakat kivágni belőle, és a faggyús részeket eltávolítani.
  14. összegyúrtam a pogácsának valót, hogy holnap csak nyújtani, szaggatni és sütni kelljen.
  15. mosogattam
  16. feldíszítettem a tortát
  17. mosogattam.
  18. éjfélre kinyúltam. Fájt a lábam, a derekam, a hátam a sok állástól.

Éva pedig takarított, igyekezett szépen, alaposan rendet tenni a mellékhelységekben. Fiam vásárolt, Anna tanult: vagyis rajzolt, varrt, vizsgamunkát készített egész álló nap.

Avatunk

Avatunk, avatunk, és avatunk. Vagy liturgiázunk, vagyis szertartásos és nem szertartásos ünneplések követik egymást. Elsősök, másodikosok, harmadikosok évzárója, oklevél osztással, tanári avatások, és születésnap is lesz ebben a hónapban. Születésnap természetesen itthon, avatások a klubban, és a Pilisben.  

Szinte az egész hónapom betáblázott, legfőképpen a hétvégék péntektől vasárnapig.

Számomra külön ünnep lesz a Pünkösd a plusz napjával, talán még pihenhetek is egy kicsit:)

Főnökasszonyom szabadságon – ő is tanul, vizsgázik, csak ő a diplomáját védi – és helyette is állom a sarat odabent, szerencsére nem annyira vészes a helyzet.

 Várom, hogy megcsörrenjen a telefon, és megbeszélhessem: mikor mehetek a Balatonra 3-4 napra kikapcsolódni egy kicsit:) Kezdek fáradni ismét… 

(Két hétvége között többre nemigen futja sajnos. tudom, másnak ennyi sem jut. Én is csak két vagy három éve kapom ezt az ajándékot)

Újjászületés az ünnepek előtt

Tegnap korábban hazaengedtek minket, igaz, nekem kicsit rá kellett húznom egy sürgős, soron kívüli munka miatt, de még így is korábban jöttem el én is.

A piacon találkoztam Ancsával és Picurral, akik viszont az OTP-ben intéztek ügyet, és együtt mentünk a piacra. Hátulról, a virágos felől indultunk, csak előtte még a kreatív hobbiboltban jó alaposan bevásároltam mindenféle színű filcet – mintha ettől több időm támadna varrni. Sok ötletem lenne, csak idő nincs rá, de egyszer majd csak lesz:)

A következő legfontosabb bevásárolnivaló a virág volt. Vettem barkát, orgonát, tulipánt, fréziát, és itthon szétosztottam vázákba. Mit mondjak, gyönyörű lett:) Aggódtam, hogy nem lesz elég a vázám, mert egyiket Ancsa kisajátította a száradó rózsáinak, így néztem azt is a kínai üzletben, de sem mintára, sem méretre nem tetszettek, így annak vásárlása elmaradt, de nem is volt baj, mert itthon eszembe jutott, hogy tavalyelőtt a vaterán vettem vázát, egyiptominak árulták, és nekem nagyon tetszett. Azóta most tettem bele először virágot. Az alja ereszti a vizet kicsit, majd ha a kiszárad, le kell valamivel festeni.

Nagyon jó bevásárlás volt, szerintem otthagytunk a piacon kb. tízezer forintot. Nem volt nehéz, mert a másfélkilós füstölt tarja önmagában három és félezer forint volt. Ancsáék rongyszőnyeget is vettek, míg én minden kis standnál megálltam az elején, a csetreszeket nézegetve. (mintha nem lenne elég itthon).

Mivel az én kezem tele volt a virágokkal, ezért a vásárlás úgy zajlott, hogy én kértem, Anna fizetett, és Picur cipekedett (Anna is, elosztották)

Ami azt illeti, a lányom nem egyszerű egy nő… úgy adja ki a pénzt, mintha a fogát húznák… kajánul vigyorog rajtam, hogy most aztán nincs felelőtlenkedés, – majdnem belebetegedett abba, hogy virágot vettem – mert nála van a pénztárca, csak azt vehetem meg, amire ő áldását adja… Bezzeg amikor a savanyú káposztához értünk, a pénztárca szinte magától ki tudott nyílni:)

Itthon aztán még volt erőm nekilendülni, míg Ancsa feltette az kaját főni, addig rendet tettem az előszobában, ebédlőben, elrendeztem a virágokat, majd kitakarítottam a hátsó mellékhelységeket, ez sosem kis vállalkozás ekkora család mellett. Felsöpörtem, beáztattam a babot, megfőztem a sonkát, tojást, és máris öreg este lett, ettünk, és még egy kicsit dolgoztam a számítógépen.

A mai nap hasonlóképpen telt el.

Szent elhatározással álltam neki a napnak, hogy ma kitakarítom a szobámat, méghozzá alapos nagytakarítást végezve, mert állt a por mindenhol. Feltettem a levest főni, a mosógépbe a függönyöket, és nekiálltam a lehetetlen feladatnak: ebben a pici szobában elpakolni úgy, hogy ne legyen minden útban takarításkor. Ehhez kegyetlennek kellett lennem, és ki kellett dobnom néhány elavult könyvet – nyugi, számítógépes, tényleg elavult – és át kellett rendezni a polcokat. Erőt vettem és túlléptem magamon, és a létra szokásos fokán, megálltam a tetején sűrű imádságok mellett, így sikerült összébb és feljebb pakolnom dobozokat, díszeket, majd a megüresedett helyre átpakoltam a kártyáimat, így lett egy teljes szabad polcom az összevissza felpakolt könyveknek, amiket már nem tudtam sehova sem beszúrni. Ez a kezdő manőver elvitt egy-két órát, de megérte, végre rend van a polcaimon. Ha már voltam ilyen bátor, és felmerészkedtem a létra legtetejére, akkor már port is töröltem, szintén sűrű imádkozás mellett, de sikerélményem volt, egyben maradtam én is, és a díszeim is. Illetve csak egyet törtem el, na!

Ablakot is pucoltam, és végül felsöpörtem – hatékonyabb, mint a porszívó. Menet közben befejeztem a levest, ebédeltünk, végül este még nekiálltam kalácsot és pogácsát sütni.

Azt terveztem, hogy tojást is festek, de arra már nincs erőm:)

Most teljesen újjászületett állapotban van a szobám, és így én is, – bár félig meghaltam – mert amilyen kicsi, olyan sokat lehet benne dolgozni, mire minden a helyére kerül.

Még egy kicsit dolgozom egy elemzésen, és máris vége a napnak.

Bella

Próbálkoztam egy-két kép készítésével, íme, az eredmény. Mire lenyomom a gombot, abban reménykedve, hogy pont elkap egy pillanatot, amikor az arca is látszik, már ott sincs, a kép elkészülésének a végén.

Vasárnap – vajas kifli napja

Hasonló volt a szombathoz. Szombaton sütöttem gubakiflit, mert a gulyásleves mellé mákos gubát szántam, vasárnap én főztem mindkettőt. Reggelire vajas kiflit sütöttem, egy fokkal jobb időben lett kész, mint a batyu előző nap. Ráadásul nagyon finom volt a gulyásleves mellé is kenyér helyett.

Szerettem volna még egy croissant-ot is sütni, de erre nem került sor, mert a hétfőn leves után pizzát készítettek Csuriék, és ahhoz elfogyott a sajt. Hiába írtam listára, nem került haza az sem, meg joghurt sem.

Szombat – túrós batyu napja

Ami a legjobb volt, hogy pénteken este összeállítottam egy péksüteményt – túrós batyut – , és szombat reggel jóformán már csak annyit kellett tenni vele, hogy kinyújtottam a tésztát, megtöltöttem a túróval, és megsütöttem. A reggeli, mint olyan, kicsit necces, mert fél tíz körül keltem, és mire kijutottam a konyhába, Csuriék már az ebédet főzték. Nem sokkal hamarabb lett készen a batyu, mint az ebéd.

Ez azonban nem akadályozott meg engem abban, hogy még langyosan ne egyek belőle, ez viszont azzal járt, hogy jól felfújt, és ebéd már kevesebb fért be.

Csuriék nem is ettek belőle, szerintem nem is tudják, hogy mit mulasztottak:)

Ami azt illeti, így is elfogyott, pont erre számítottam, így óvatos duhajként keveset készítettem:)

Hosszú hétvége

Hogy miért nem tud mindegyik hétvége ilyen lenni??

Ha nem is négy, de legalább három nappal kiegyeznék. Még akkor is, ha hétközben kellene ledolgozni azt a hat órát valahogyan, hisz most is ezt csinálom, túlóra minden nap.

Összességében nagyon jó hétvége volt. Aludtam is eleget – azt azért nem mondom, hogy sokat – és sikerült a négy nap alatt fenekestől felfordítani az éjszakát és nappalt. A végtelen szabadság miatt tegnap már akkor feküdtem le, amikor egyébként hétköznap, munkába menet az óra szól, vagyis hajnali ötkor. Hogy mit csináltam annyi ideig?

Összeállítottam egy anyagot, amit vasárnap délután és este hoztunk össze tanártársammal. Kb. éjfélre értem haza, épp csak, hogy elértem az utolsó metrót, villamost:)

Úgy volt, hogy szombaton tanítok, aztán nem lett belőle semmi, elmaradt. Ezt és a vasárnap délelőttöt arra használtam fel, hogy… már magam sem tudom, hogy mire, mert az üzenetekhez hozzá sem jutottam:)))

Illetve azért ez így nem igaz:)

Sütöttem, főztem, vasárnap zseniálisat beszélgettem, tegnap és ma pedig nagyot haladtam az üzenetekkel, sőt, még a „belső gyermek a horoszkópban” és tudattalanban c. anyagot is sikerült megírnom a mai nap folyamán, ami majd hírlevélbe kerül.

 

Sajnos rajzolásra/festésre/hímzésre még így sem jutott az időből, de még így is sikerült feltöltődnöm  a sütögetések során.

Kenyér – gyorsan – és születésnap

Az ünneplés forgatagában el is felejtettem kenyeret bedagasztani a jövő hétre, magamnak a munkahelyre. Így aztán pont kapóra jött Limara blogján egy bejegyzés, melyben leírja, hogyan próbálta ki Rachell Allen receptjét.

A kenyér elkészítése nagyon egyszerű, és tényleg nagyon gyors. Annyit változtattam a leírt recepthez képest, hogy 50 dkg-os kenyeret készítettem, és nem sokmagvasat. Volt itthon alig egy maréknyi zabpehely, szezámmag, ezt belekevertem, tettem hozzá sikért, burgonyapelyhet, teljes kiörlésű lisztet, réteslisztet, és zömmel búzalisztet. A lisztek arányai sacc/kb. alakultak, így a víz mennyisége is változott. Illetve víz helyett főtt krumpli levével kevertem össze.

Nokedlitészta sűrűségűre kevertem, – talán csöppet sűrűbbre is – addig pihent csak, míg a sütő bemelegedett. Mielőtt befejeztem volna a sütését, még lekentem pirospaprikás sós vízzel, és néhány percet még így sütöttem. A tetejét elfelejtettem bevágni, így középen repedt, ez azonban nem sokat ártott a kinézetének, szerintem az ízének sem. Most hűl, de már alig várom, hogy holnap reggelizzek belőle:)

És, megkaptam az ajándékaimat: nem fekvő, hanem álló irattartót, ceruza, gémkapocs, és egyéb (sokrekeszes) tartót, – ami ráadásul még forgatható is, – sok tollal, ceruzával, és zsebkendő tartót:)

Ezekről képet majd csak akkor teszek fel, ha készen lesznek. Egyelőre tele a fejem ötletekkel, hogy decoupage technikával, vagy festéssel díszítsem-e őket, és milyen mintával, így képet csak akkor teszek fel, ha már készen lesznek.

A Tortám és a fondant

Sikerült:)

Bár úgy volt, hogy a gyerekek fognak sütni-főzni holnap, mégsem hagyhattam ki ezt a lehetőséget, hogy kipróbáljam: tudok-e fondant-t készíteni, ahogy sok blogon látni.

Még sosem készítettem, és folyt a hátamról a víz rendesen, nehogy elszúrjam véletlen. A fondant nem lett tökéletes, mert kicsit morzsálódott, ugyanakkor lágy volt, és csöppet ragadós, de sütőpapíron, és folpack között nyújtottam, és végül is sikerült a tetejét bevonni, a rózsát, a rózsabimbót, a levelet elkészíteni. Ételfestékkel egyelőre nem mertem próbálkozni, elég próba volt ez magában is, de így, fehéren is szép lett szerintem.

A fondant elkészítési módját Edó és kiskukta honlapjáról tanultam, a piskóta pedig Limara honlapján leírtak alapján készült. Kiskukta honlapján lestem meg a rózsák készítését is, bár erről volt határozott elképzelésem, hogy hogyan kell, így a leírás inkább csak megerősítésnek kellett.

Fondant

Mivel citromos tortát készítettem, ezért a fondantban a víz mennyiségének a feléhez citromlét használtam, így egyáltalán nem lett túl édes, kellemesen citromos ízű lett.

Mivel az oldalát nem tudtam bevonni – annyira nem volt készséges az összeállítása, hogy még nagyobbra nyújthassam, akkor már szakadozott volna – így majdnem a fele megmaradt, egyelőre betettem a mélyhűtőbe. Ha egyszer csak kikerül onnan, akkor egy kis vajjal majd megpróbálom „élőbbé” tenni.

Mindent szó szerint úgy csináltam, ahogy Edó honlapján le volt írva, azzal a különbséggel, hogy két kanál citromlé helyett hármat tettem és három kanál vizet. Nagyon nem lehet elrontani – nekem legalábbis nem sikerült – de nem árt odafigyelni az állagára, hogy mikor lesz pont jó.

A piskóta Limara leírása alapján készült, és ismét sikerült végre normális piskótát készítenem. A különbség itt is csak annyi, hogy nem kakaósnak készült, ezért ahelyett is lisztet tettem.

Így készítettem egy hattojásos, és egy öttojásos lapot, egyikhez 18 dkg liszt és cukor, a másikhoz 15 dkg liszt és cukor került felhasználásra. Sütőpor nem került bele, és a tojások sárgáját, és fehérjét egyszerre vertem fel a cukorral, fehéredésig, utána kavartam bele a lisztet.

A krémet évek óta készítem – na, jó, néhány év kihagyás volt, de most újra visszatértem rá – mert ez a család kedvence még akkor is, ha néha próbára tesznek gesztenyés, csokis narancsos, puncs, és sós torták készítésével is, de eddig még vettem az akadályokat. Néha könnyebben, néha nehezebben. A Túró Rudi torta kinézetével a múltkor nem voltam megelégedve, de az íze tényleg jó volt.

A citromtortához most nem teljes egy liter tejből készítettem vaníliás pudingot, a biztonság kedvéért egy kevés zselatint kevertem bele, (keményebbre dermedjen, mint alapjáraton a pudingnak kell) ez sem volt egy teljes evőkanálnyi, majd amikor kihűlt, kb. 30 dkg vajjal habosra kevertem. Kevés cukrot tettem már csak hozzá, azon kívül, ami a pudinghoz kellett, talán csak két evőkanálnyit. Amikor már könnyű és habos volt, apránként, hogy ne rántsa össze a habot, elkezdtem a citromlét hozzákeverni, egészen addig, míg kellemesen citromos, picit savanykásabban édes lett a krém.

A tortalapokat kivételesen centivel mértem meg, hogy mindenhol egyformán vágjam le a szélét – a tepsimnek nincsenek sarkai, erősen gömbölyített, így nem lehet másképp szép szögletesre formázni, a gömbölyített részt le kell vágni – így 19×25 cm-es lett a torta.

A két lap között kb. akkora magasságban, amilyen a hattojásos torta, megkentem a krémmel, rátettem a másik lapot, és arra is tettem a krémből, de már kevesebbet, hogy a fondant-t jól lehessen rásimítani. Oldalát is bevontam, majd hagytam dermedni a hűtőben egy kicsit.

Ezután következett a fondant, és innentől végig fogalmam sem volt, hogy hogyan fog kinézni, apró lépésenként alakult, ahogy jöttek az ötletek.

Még mindig születésnap…

Azért egész reális ötletnek tartom a csuprot, de van itt még más ötlet is:)))

Ezen is régóta jár a fejem: egységesíteni, és szépíteni kellene az íróasztalomat odabent – azért odabent, mert itthon még nincs – mármint íróasztalom, amin elférne.

A West Endben láttam a kreatív boltban hozzávalókat is, eddig ezeket is csak webáruházakban láttam, egyet itt, egyet ott, többe került volna a szállítási költség, mint a megvásárolt áru.

Szóval elképzeltem, milyen jól nézne ki, ha a ceruza/gémkapocs/radír/tolltartóm, (ehhez hasonló, csak három sor tartó van, és mindegyik sor egy kicsivel magasabb a másiknál, a legalsó olyan alacsony, hogy oda lehet pakolni a gépkapcsot, és egyéb hasonlót)

a jegyzettömb tartóm,

 

 

 

 

az iratpapucsom,

 

 

 

 

 

és az irattartóm mind egyforma lenne, (ez itt vastag fából van, de én vékonyból láttam, és a két szint egybe volt)  mégpedig úgy, hogy mindegyiket én festeném le, én tennék rá mintát. Láttam hasonlókat itt, Újpesten is, de pl. a ceruzatartó csak hordóforma volt, és ami a lényeg: papírból vagy nagyon vékony lapocslából volt az alja, amire ha ráteszem a tollaimat és ceruzáimat, azonnal leszakadna. A West Endben a többrekeszes, emeletes – hasonló, mint a képen van, de mégsem ilyen – legalább vastag fatalpon állt.

Aztán elképzeltem ehhez még egy kisebb papír zsebkendő tartót is, – mert Éva lány elhappolta az egyiptomi mintásat. Igaz, én halogattam a befogását, mert a falba kellett volna fúrni tartót, és ehhez a Picurnak sem fűlött a foga.

 

A lényeg: ezeknek már elérhető áruk van, 700-1200 között, körül…

Én egy kis öcsit kérek szülinapra…

Hát, ettől mondjuk, mentsen Isten, szerencsére ez már nem lehetséges, de a refrént még énekelhetem:)

„most lesz születésnapom, épp, hogy van egy hónapom, meg kell végre mondanom, mit kérek… nem kell semmi meglepő, most még beszerezhető, van rá még elég idő, nem félek!”

Nap mint nap bolyongok – nem a város peremén, hogy hű maradjak az énekléshez – hanem a blogokon, és csak lesem, hogy mi mindenje van sok gasztrósnak. És, mint egy rossz gyerek: „nekem is kell olyan!”
Tényleg, nekem is kell olyan, mert mennyivel könnyebb lenne a konyhában egy-két dolog.

Itt van pl. a halogén sütő. Szép nagy, tekintélyes súlyú és méretű sütö, (jó sok helyet elfoglalna) amire azt mondják, hogy kiváltja a mikrosütőt, és ez nem igaz, mert ebben nem lehet pl. kávét melegíteni. Viszont az asztalon nagyon szem előtt van, belátni a sütőtérbe, így amellett, hogy programozható az idő és a hőfok – és a fene tudja, hogy még mi – lehet benne kenyeret, reggelire pékárut, húst sütni, zöldséget párolni, és esetleg ragut, vagy valamilyen egytál ételt készíteni. Igaz, hogy egyelőre az csak álom, hogy reggel felkelek, az előre elkészített péksüteményt bedobom, és mire felöltözöm, elkészülök, kb. a péksütemény is elkészül. Képtelenség annyira időben kelni, hogy ezt a szerkentyűt is beizzítsam. Attól függően, hogy hol veszi az ember, 15-19.000.-körül van az ára.

Aztán van a Sőregi honlapja mindenféle cukrász kütyüvel, de annál is jobb a gasztroshop honlapja, ahonnan az alábbiak után szoktam ácsingózni.

Bon-bon készítő forma – mert nap mint nap bon-bont és pralinét készítek, és már szeretném megkönnyíteni a dolgomat. Legalábbis jó lenne kipróbálni, viszont egy darab nem is elég, mert mi a fenét kezdjek 15 db. Bon-bonnal, mikor azt együltő helyemben megeszem én egyedül, a család pedig szintén zenész tud lenni, így legalább 5-6 forma kellene egyszerre. Jópofa ötlet ezt ajándékozni, de mibe, hogyan csomagolnám szépen?

Van – legalábbis egyszer láttam, de lehet, hogy ezt inkább Andi honlapján – habsimító, mégpedig egy sima, és egy recés szélű, amivel mintázni lehet,

Aztán láttam itt kiszúrókat is, mindenfélét, azt is szeretnék még.

Láttam – ezt Sőregi honlapján – csokidísz készítő formát, amibe a bon-bonhoz hasonlóan bele lehet önteni az olvasztott csokit, és vékony, mintás kis lapocskák lesznek belőle torta díszítéshez, pl. Igen, mert ezt is mindennap készítek ám, csak ügyesen titkolom. Fejben minden este sütök egy kicsit, mikor végignézem a blogokat.

Aztán itt van ez a szuflé készítő. Életemben sem készítettem ilyet, éppen ezért nem élet az élet nélküle, kell már ilyet csinálni, mégpedig ilyen szép szürke formában.

Ja! El ne felejtsem! Van itten (teleshop) egy robotgépszerűség, turmixxal együtt. Van már hasonló itthon, ez sem tudhat többet, de ez végre családi méretű, és nem csak fél hagyma fér bele, hanem jóval több, legalább literes lehet az alja. A turmix pedig egy-másfél literes. Néha jól jönne, tényleg! Ezzel is az a baj, hogy azt írja, tésztát is összemorzsol, nem kell kézzel görcsölni, és itt már sajnos ez is akármilyen nagy, kicsi lesz, mert sok embernek, sok gyereknek nem keveset kever-kavar, sütöget az ember lánya, hanem tekintélyes mennyiséget. Ára ennek is van, az viszont már nagy.

Visszatérve a gasztroshop honlapra, halálosan beleszerettem egy piros pöttyös bögrébe – vigyázat, többféle formájú van belőle, de ez az igazi. Ez viszont van piros, narancssárga, sárga, kék, zöld színben – csak éppen 990.- Ft egy darab, ezt pedig úgy jó megvenni, ha készletet, vagyis minimum hat darabot vesz belőle az ember. Annak pedig már ismét szép nagy ára van. DE! van ám hozzá külön – mindegyik színhez – teáskancsó, vajtartó, tálca, cukortartó, tejszínes kancsó, stb. Ilyenkor néha magam előtt látom az ebédlőasztalt szépen megterítve ilyen csodákkal. Hát nem imádnivaló?

Sőt! Van neki csuporja is, na, ez már komolyan gondolkodóba ejtett, mert régóta gondolkodom már azon, hogy kellene egy tejfölös köcsög, amiben asztalra lehetne tenni tálaláskor a tejfölt. A csuporba is szerelmes vagyok természetesen, de csak 2 dl-es, – ebbe nagy tejföl nem fér bele, – és nincs neki fedele.

Jobb híján kinéztem magamnak egy mézescsuprot, mert annak van fedele is, de a formája már nem igazán jön be, a füle nem tetszik.

És még valami teljesen elbűvölt:) Egy kerámia lábas, igaz, ez is az én családomban, családomnak nagyon kicsi, esetleg egy egyadagos megmaradt ételt lehetne beletenni, de annyira aranyos! És ez is van mindenféle színben!

Hát, ez van, valahol valami mindig hibádzik, ha nem a pénztárcában, akkor a termékben.

Mindenesetre egy csoda, hogy mennyi kütyü létezik, ami nélkül eddig egész jól elvoltam, és feltételezhetően ez mind felesleges is, mert egy évben egyszer lennének talán használva, és ha eddig el voltam nélkülük, akkor talán ezután is el leszek.

Van még egy nagy álmom, nagy árral – még családi szinten is sok: ez pedig az a könyv, amit már említettem: Czeizel Bea: a Megváltás misztériumának galaktikus kulcsai – 4 meditációs CD-vel.

Születésnap – Túró Rudi torta – a piros pöttyös az igazi

A múlt héten megfáztam, és a hét elején itthon maradtam két napot, még nem volt olyan sok munka odabent. Úgy éreztem, hogy sikerült is kilábalnom belőle, aztán a hétvégén mégis köhögni kezdtem. Bevetettem a csodateámat, (hársfa, zsálya, bodza, citromfű, bazsalikom, kakukkfű keverék), és ismét jobban lettem, így mentem továbbra is dolgozni, de bent is hársfateát főztem magamnak. Erre csütörtökön belázasodtam, illetve csak hőemelkedésem volt, rázott a hideg, pedig lassan 15 éve, hogy ilyen nem fordult elő. (gyanítom, ezt is a Bach cseppeknek köszönhetem, mert „nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek”. Így pénteken itthon maradtam, de megfogadtam, hogy ahogy azt érzem, hogy fáradt vagyok, máris eldobok mindent a kezemből, és megyek pihenni. Ez pénteken még ment is, a délelőttöm kóválygással, és lefekvéssel telt. Aztán délutánra összeszedtem magam, és elindultam ajándékot vadászni az ikreknek, hisz most van a 20. születésnapjuk. Emellett Csuri barátjának is most van, így hármas születésnap ünneplés lesz holnap.

Na, de nálunk azért általában nincs születésnap torta nélkül, és ritkán van olyan, hogy egy torta közös legyen. Így az ikreknek is külön-külön torta jár, ha nálunk ünnepelünk, és én készítem a tortákat. A harmadik torta a Picuré. Ezért sűrű napnak néztem elébe, és az is lett. Reggel összekevertem a dagasztás nélküli kenyér tésztáját, eltettem aludni, hogy majd foglalkozom vele, ha arra kerül a sor. Ezt a receptet sok helyen megtaláltam, Limaránál, MohaKonyha blogján, talán még Kiskuktánál, és TücsökBogár honlapján is – és talán máshol is, mert órákat tudok bolyongani, olvasgatni ezek, és ezekhez hasonló blogokon. (Úgy elveszek menetközben, hogy azt is elfelejtem, mit is keresek éppen.) Az ideje késő délután, hat óra tájt jött el.

A tésztája nokedlitészta sűrűségű, sokat nem lehetett vele kezdeni, mint sok-sok liszttel alatta, és rajta, megformázni, lábasba tenni, majd be a sütőbe. Több mint egy órát sült, valami nem stimmelt a sütővel, mert még így is világos, és a héja sem lett sokkal vastagabb, mint amikor kb. 50 percig sütök egy kenyeret. Egy kicsit másképp működött nálam, mint ahogy a recept írta, mert aszerint elégnek kellett volna lennie másfél bögre víznek, de nekem szinte kétbögrényi kellett, hogy egy sűrűbb nokedli tésztát kapjak.

Elkészítettem az ebédet. Mosogatás, pakolás, majd sor került a mákvirág kalácsra, ezt Picurnak, mert a tortára azt mondta, neki ne süssünk.
Jó, akkor legyen más, de ha nem is eszik belőle, mert éppen nem édes szájú, vagy furcsa neki, hogy ilyet kap, akkor is kap:))) (még díszítve lesz, de nem mertem előre, ma még „becsomagoltam”, nehogy esetleg kiszáradjon.

Ezt a receptet is több helyen láttam már előtte, de most Tücsökbogár honlapján találtam rá, itt.

Eredetileg az ikreknek nem akartam sütni, csak készíteni a tortát, de aztán rájöttem, hogy a daráltkekszből és a krémből nem lesz magas torta, ezért úgy döntöttem, hogy a torta lapjának készítek egy háromtojásos piskótát. Kicsit fáztam tőle, mert évek óta nem készült tisztességes piskóta a sütőben, de Limaránál találtam egy receptet, amihez nem kell külön felverni a fehérjét, és úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, ezt kipróbálom. És jól tettem. Arra kellett rádöbbennem, hogy talán nem is bennem, nem a tojásban, és nem a sütőben van a hiba, hanem a sütőporban. Tudniillik ez a tortalap sütőpor nélkül, és az egész tojások összekeverésével készül – és lőn csoda! A piskótának piskóta kinézete, és magassága lett:))

Limara tapasztalata, hogy a sütőporral készítve szivacsos lesz a tészta, és ellapul. Anélkül viszont nem. És tényleg nem!

A torta krémjének ötlete viszont MohaKonyha blogjáról származik, mert bár láttam ezt is több helyen, itt találtam rá újra. Ez pedig nem más, mint a Túró Rudi torta.

Előtte mondták a kölkök, hogy legyen sárgabarackos, meg málnás, meg mindenfélét mondtak, csak nem egyformát, és ekkor még arra készültem, hogy egy nagyobb tortából készítek két kisebbet, aztán rájöttem, hogy ez így nem megy. Legyen inkább külön-külön készítve, ha már sütni nem kell, csak keverni, kavarni.

Szóval legyen magassága is, mert az eredeti torta nem a legmagasabb, ráadásul nem igazán születésnapi, tehát nekem még valami díszítést is ki kell találnom.
Sütöttem két háromtojásos lapot, a mákvirág kalács után. Aztán nekiálltam a krém elkészítésének. Mindenből dupla adagot hozattam a közértből, így aztán kb. egy kiló túró, 8 dl. tej, és hasonló mennyiségek érkeztek haza, míg a pénzem viszont ott maradt.

A recept szerint, ha a túrót összekeverem a tejföllel, tejszínnel, zselatinnal, utána mélyhűtőbe kell tenni, dermedni. Ezt követi egy vékonyabb csokoládéréteg, majd vissza mélyhűtőbe, majd egy másik adag túró következik, ismét mélyhűtő, és végül a legtetejére ismét csokoládé.

Szerencsére ez nem így volt, mert még talán mindig azt várnám, hogy dermedjenek a rétegek egymás után, külön-külön készítve a tortákat a formában, hogy legyen, ami megtartja. Amikor összekevertem a hozzávalókat, azonnal olyan sűrűséget kapott, hogy nem is kellett mélyhűtőbe tenni, máris mehetett rá a csokoládé. Feltételezhetően a tejszín miatt, ami a krémmel együtt verve, keverve kapott keménységet. A csokoládé után rögtön keverhettem is a második réteget, majd olvaszthattam ismét a csokoládét. Ezután már csak a díszítés volt hátra. Végül saját krémmel, vagyis a kevert túróval díszítettem, hogy születésnapi jelleget kapjon, piros cukorral díszítettem, mert sehonnan sem tudtam vadászni marcipán masszát, fondant ilyen keveset nem tudtam volna készíteni, és igazi túró rudikat tettem rá, ami a képen nem nagyon látszik – csoki a csokin. Nem igazán lett piros pöttyös, és főleg nem igazi, de élőben azért szebb:)

Közben megsült a kenyér, azt is ki kellett venni, utána már nem sok dolgom volt, mint mosogatni, mosogatni, mosogatni. (ez menet közben is folyamatosan ment) Este 10-re kész is lettem mindennel.

B.U.É.K

Eredményekben, sikerekben, boldogságban, bőségben gazdag, Boldog Újévet kívánok mindenkinek, aki erre jár:)

Jelentem, erre az évre sem tettem felelőtlen fogadalmakat:)

Veres Mónika a Csillagtitok.hu honlap készítője szerint idén a lencsét a karácsony előtti három napban kell(ett volna) enni, minden nap hét kanállal, (hogy a hét csakra tisztítása minden nap meglegyen) első nap szellemi, második nap lelki, és harmadik nap anyagi gazdagságra koncentrálva. Hát, ez az idén ebben a formában kimaradt, de ebédkor eszembe jutott, így akkor kértem mindennek teljes beépülését.

Január 1 – 2011.01.01

Jó sok egyes:)

„borsót, főztem, jól meg sóztam, …”

Nos, én lencsét főztem, mostam, és végre nekiálltam egy rajznak, amit magamnak készítettem, Picurtól kapott keretbe.

Íme:

 

 

 

 

 

Természetesen a fotózást megint eltoltam, mert előbb tettem keretbe a rajzot, és utána fotóztam, így a kezem is tükröződik a felületen. Azért a képből több látszik, mint a kezem:)

Imádom ezt a képet, nagyon régóta fájt a fogam valami hasonlóra:)

(A lenti bejegyzés képeit, ha lesz időm, kicserélem, nem ebben a méretben szerettem volna feltenni)

Szilveszter

Család balra el – ha nem mentek volna maguktól, morcos lettem volna egy kicsit – és magamra maradtam. Kivételesen nem kezdtem el takarítani, a lakás állapotát megfelelőnek találtam arra, hogy jól érezzem magam. Karácsonyfa égőket, és gyertyákat meggyújtottam, így megvolt a hangulat. Nem főztem meg előre a lencsét sem, fél éjjel a tűzhely mellett tvisztelve – zokon is vették, mert bár eddig soha nem ettek hajnalban lencsét, mikor hazajöttek, most bezzeg kellett volna – de sütöttem egy kis sós ropogtatnivalót, és természetesen habcsókot.

Ez utóbbival gondban voltam az idén, sem a mézeskalács díszítéséhez, sem a habcsókhoz nem sikerült olyan keménységűre verni a habot, hogy ne folyjon szét. Ha azt nézem, hogy nekem így is tökéletes volt enni, akkor nincs ezzel baj, de jövőre a fára is szeretnék akasztani, mert elhatároztam, hogy jövő karácsonykor a szaloncukrot is én fogom készíteni, akkor pedig már legyen ott habcsók is. Vagy a tojással van baj, vagy a turmixgépemmel, amit tavaly vagy tavalyelőtt vettem. Ennek legkisebb fokozata olyan erős, mint a réginek a legnagyobb, és arra gondoltam, hogy talán túlságosan is erős, és szét is veri rögtön a habot, mielőtt teljesen keményen összeállna. Nem segített rajta semmi, akár hidegen, hűtőből kivéve álltam neki, akár hűtés nélkül, akár só, akár ecet, akár citromlé, akár habfixáló került bele, kemény volt, de a tepsiben azonnal elfolyt kicsit.

Két tojásból kb. 30-35 darab készül, és tovább készül, mint amennyi ideig nekem tart megenni. Mérhetetlen mennyiséget képes vagyok eltüntetni belőle.

 

 

No, ez is megvolt, és utána ismét rajz következett. Bebét szerettem volna meglepetésként lerajzolni, ráment az egész éjszakám, és a rajz elméletileg tökéletes lett, csak éppen nem nagyon hasonlít Bebére:)))

:(

Mindenesetre azt vettem észre, hogy bár ugyanúgy küszködtem a szemek és a száj megrajzolásával, a ha a kezem nem is, én sokkal bátrabban, határozottabban fogom a ceruzát, és vezetem a papíron, mint kb. tavaly, amikor utoljára vettem a bátorságot, és rajzolásra adtam a fejem. Hogy mikor, és mitől fejlődtem benne, azt nem tudom, de úgy vélem, hogy határozottan fejlődtem egy kicsit:)

Éjfélkor pedig szokás szerint viaszt öntöttem. Ez is meglepetést okozott, mert ilyen sima még sosem volt a viasz, amikor a hidegvízbe öntöttem, már azt hittem, nem is lesz benne minta, de mire teljesen kihűlt, néhány kis buborék csak megjelent rajta, és nekem, ahogy néztem a mintát, az ugrott be, hogy jé, Micimackó, lufikkal, vagy virággal:)

 

 

Nehéz kivenni, de sikerült a fény felé fordítva megtalálni. Hogy mit jelent, mit kezdjek vele, még nem tudom, de igyekszem megfejteni a rejtvényt, mit üzen 2011-re Micimackó:)

 

 

 

 

Természetesen egy kártyát is húztam az évre, a 20-as lapot: Ítélet. Az isteni akarat nyilvánul meg benne, dimenziókapu, az „ahogy kérted, úgy kapod” energiája. (Ez utóbbi csöndes pánikkal önt el, mert ki a fene tud reggeltől estig pozitívan gondolkodni, egy kis petit malheur mindig bekerülhet a gondolatokba. Így lehet szépen félreteremteni, tipikus: „tudod, mit? Dögölj meg a lapátoddal együtt!” teremtés. Még nem is kértem, de már biztos vagyok abban, hogy úgysem kapom meg. Aztán majd év végén mondhatom, hogy: na, ugye! Tudtam, hogy úgysem…

Beigli és tea

Sikerélmény! Az első évem, amikor nem repedt szét a tésztája. Recept természetesen Limara blogjáról származik, link oldalt:) Fotó csak annyi, ami Szent estén az asztalról készült, rajta a beigli mellett a mézeskalácsokkal, és a keksztekerccsel, – a recept szintén Limara honlapjáról – készült még némi sós rágcsálnivaló, és Bece készített ropit, és magvas csavart sütit.

 

 

 

 

 

A nagy meglepetés a tea volt: Bece hozott egy kb. szilva nagyságú gombócszerű valamit, amit a forró vízbe dobott, és a magból virág nyílt ki: liliomvirág, és még volt benne több virágösszetevő is, ha jól emlékszem. Ezt valahol be kell majd vadászni nekem is, mert a tea nagyon finom volt, a látvány pedig lenyűgöző.

Karácsony

Sok idő ment el előtte azzal, hogy szabadságom nagy részében az üzeneteket írtam, aminek huszadikára kellett készen lennie. Utána Éva lányommal mentünk bevásárló kőrútra, ami végül abból állt, hogy neki és Bebének vettünk sapkát, mást nemigen kaptunk első körben. Rémlik, hogy elkísértem még valahova, vagy ő kísért el engem, – ez a kísérgetős buli ment karácsony előtt, mert én meg Picurt kísértem el az Ikeába – és minket kísért a csendes kétségbeesés, hogy mi fér a keretbe, és az ötletbe, ami kispénztárcával megvalósítható. Csuri kitalálta, hogy idén ne kihúzósat játsszunk, mert már nincs ötlet olyan ajándékra, amit fiú és lány egyaránt kaphat, így előre húztunk neveket. Könnyebb volt egy kicsivel a vásárlás, de oly sokkal nem, hisz a pénz ettől nem lett több, a meghatározott kis kereten belül pedig alig van értelmes ajándéknak való. Végülis megoldottuk a vásárlást, de mindez a takarítás rovására ment, és rövid szabadságomból még a munkahelyre is bementem, év végét ünnepelni. Névnapra nem készültünk, azért egy-egy desszert mégiscsak került.

Bece és Putjo mindenkinek készített apróságot, gyertyát viaszlapból, és személyre szóló könyvjelzőt. Személyre szabott úgy lett, hogy mindenki a hozzá passzoló képet kapta meg, és egy-egy idézetet. Így kaptam én egy gazdagságmandalás könyvjelzőt, Müller Péter idézettel.

„Lakik bennünk egy bölcsebb, tapasztaltabb valaki, akihez képest mi gyakran önfejű gyerekek vagyunk”

Picur pedig egy akvarell rajzlaptömbbel, és egy képkerettel lepett meg. (Ezért a napokban el is szaladtam venni A3-as rajzlapot, hogy legyen mit beletenni – rajz később jön).

25-26 Csend, béke, nyugalom, és rajzolással telt.

Címkefelhő

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.