Dohányzásra kijelölt terület (ez a 700. bejegyzésem)

   A képet a neten találtam, egy blogon.

Az épületünk – ahol dolgozom – ötemeletes, és minden emeletén alakítottak ki egy kicsi helységet, ahol cigizni lehetett. (A dohányzó helység egyik fala csupa üveg, a csupa üvegben egy ablak, az ablak billenős, kinyitni nem lehet. A dohányzók Dél-Nyugati fekvésűek, ez gondolom a nyári hőfokot megmagyarázza).

Én a földszinten vagyok, nekem fel kellett volna járnom az elsőre, ehelyett inkább a bejárat előtt gyújtottam eddig is rá, hóban, fagyban, esőben, hőségben. A bejárat fölött védő tető van. Nekitámaszkodtam a falnak, legtöbbször egyedül voltam, és elmerültem a kerítés mellett égre szökő fák hajladozó ágainak látványában, és az égen a felhők mozgásában, és a csendben. Itt mindig mozog a levegő, fúj a szél – kivéve 40 fokban. Imádtam. Még a hőséget is.

Az új rendelet szerint a dohányzás megszűnt a dohányzókban. Az új rendelet szerint a bejárattól öt méterre lehet csak rágyújtani. Előre sétáltunk, ám ez nem volt elég, mert az ügyfelek még mindig mellettünk jöttek el, így még odébb kellett mennünk, az épület sarkáig. Vagyis a kanyarba letettek nekünk egy csikktartót, amiről az első nap kiderült, hogy nem elég. Másnap került még egy, ez sem elég, de több hamutartó nem került le a dohányzókból.

Egy nap sem kellett hozzá, és az autóval rendelkezők már szidtak, mert a kanyarban ki kell, hogy kerüljenek minket. Tető nincs, eső, hó, szél van, had pusztuljon a férgese, megérdemli.

Tegnap már eset volt. Az épületünkkel szemben van egy másik, egyemeletes épület, és néhány dohányos nem jött a hamuzóhoz közelebb, hanem az úton megállt. Állítólag a cigifüst beszállt az egyik ablakon. Az ott dolgozó kedves kolléga rikácsolások közepette elküldött minket máshova – melegebb éghajlatra – cigizni, majd kerített – Isten tudja honnan – egy szép nagy karót, és leszúrta a bokrok mellé, a bejárati úton. A másik oldalon egy rendeltetés nélküli oszlop található. Mindkettőre kitett egy papírt, és ráírt a dohányosoknak szóló néhány útmutatást. Egy óra múlva a papír nem volt ott.

Éljen a tolerancia. Az épület hátsó bejáratánál van egy nem használt, három oldalról elkerített biciklitároló, csak egy tetőt kellene rádobni. A hátsó bejárat állandóan zárva van, mert a biztonsági őr nem lát rá, nem használható, pedig minden meg lenne oldva, ha egy tetőt tennének rá, de arra nincs pénz, és különben is: nehogy már emberi körülmények közé kerüljenek a dohányosok, még a végén megmaradnak. Így lehet csökkenteni a létszámot. Ha sokszor megbetegszenek, majd nem gyújtanak rá.

Szóval mindenki egy rakáson dohányzik. Jönnek a csajok, beszélnek, egyik rikácsol, másik sivít, harmadik károg, negyediknek lehet, hogy emberi hangja van, de mondanivalója az nulla.

Képzeljétek, ezek beszélnek! Sokat! Folyamatosan! Egyszerre!

Vége a csendnek. Elvettek tőlem ötpercnyi külön világot, ami látszólag csak az enyém volt ezidő alatt:(