A Hétfői Zsengéken olvastam…
apa: mondd azt, hogy “apa”!
kisbaba: anya
apa: ne azt, hogy “anya”!
kisbaba: anya
apa: b@zdmeg… mond, hogy “apa”!
kisbaba: b@zdmeg
apa: mi van?
kisbaba: b@zdmeg
anya: édesem, hazaértem!
kisbaba: b@zdmeg
anya: micsoda???? Ki tanította ezt neked?
kisbaba: apa
))
Hírek…
Mostanában olvasom őket. Minden nap. Jobb, és baloldali cikkeket egyaránt.
Valamikor én is azt mondtam, nem keserítem, és nem dühítem fel magam politikával, rémhírekkel, nem is voltam képben azzal, hogy mi zajlik a világban. Ezt addig teheti meg lelki nyugalommal az ember, amíg megvan a saját biztos kis háttere, anyagi biztonsága. De hazudik az – vagy még nem volt hasonló helyzetben – aki azt hiszi, hogy ezt meg lehet tenni akkor is, amikor küzdelmes évek után, mikor már büszke lennék magamra, hogy lám, végigcsináltam, kirúgják az ember lába alól a talajt. (nem kell megijedni, nem történt semmi különös, csak éppen még nehezebb lett a mai árakkal, rezsivel, és újra csak nem tudom, hogyan oldom meg.)
Nem értek a politikához. Még azt is elfogadom, hogy minderre szükség van, és valóban hosszú távon jó irányba viszi az országot. De ez a sok gusztustalan, mocskos, pökhendi eljárás, viselkedés, – amivel semmibe veszik a kisemberek sorsát, és még meg is akarnak győzni arról, hogy ez nekem milyen marhajó, – mélységesen felháborító.
Ismét a facebook-ról egy idézet, amit újságcikk is alátámasztott.
„Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve. Én a Kossuth-tér mellett, a Falk Miksa utcában lakok. Gondnokként teszek,veszek. Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság. Rögtön levettem,hogy románok. Nagyváradról jöttek. Kérdezem tőlük, hogy segíthetek-e valamit. Kérdezték, hogy a Népligethez milyen módon jutnak el, elmondtam nekik. Ezt követően szó szót követett. Kiderült, hogy fejenként 3500.-forintot és egy ebédet kaptak azért, hogy legyenek. A busz, amivel jöttek, azzal a lendülettel, hogy kiszálltak hazament. Gyakorlatilag itt hagyta őket. (Ez nem teljesen igaz, láttam egy videót, amikor a buszok mentek a békemenet után az emberekért – megjegyzés tőlem) A beszélgetés közben jött egy idős házaspár, akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez. Elmondták, hogy 1000.- forintot, és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek. A busz persze őket is itt hagyta őket, oldják meg jelszóval. Ők Pécsről jöttek.”
“Na most borult ki a bili! A filmes szakma, és a Tv-ben valaha is foglalkoztatott statiszták szinte kötelezően fel lettek “kérve” dupla gázsi mellett a részvételen. Ha nem vállalja, többé ne számítson statisztáskodásra! Most mondta egy ismerősöm telefonon, mert ő is szokott statisztálni a TV-ben is, meg a filmeseknél is. A Tűzvonalban biztos, mert láttam! Fizetett statisztákkal, erdélyi szegényekkel és cigányokkal van ez a kurva nagy sokadalom! Pénzért könnyű elvbarátokat szerezni! Az adófizetők pénzén!
Ezért voltak annyian…”
Az újságcikk arról tudósít, hogy a Fideszt támogató amerikai magyarok „kulturális hozzájárulás” címen kaptak „támogatást”, mert imával csatlakoztak a „békemenethez”.
Ne legyen így, legyen csak pletyka. De minden pletykának van alapja.
Kisgyerek a nagyvárosban helyett:
kisgyerek a nagycipőben. A legkisebb, a 21-es lábára előszerettel húzza fel az itthon található legnagyobb, 44-es cipőt. Hogy miért nem anyja nőies cipőjét találja meg, az rejtély.
Kisgyerek a nagyvárosban helyett:
kisgyerek a nagy asztalnál. Mert tudni kell, hogy mit csinálnak a nagyok, mi van a nagyok asztalán, az biztos érdekesebb, mint az ő asztala.
Egyik farag, másik varr…
A nadrág. Viki varrta. Időnként megtalálható a Meskán (most éppen nem).
És a nadrág viselője: Bella
A harmadik: fiam megtanult ukulelén játszani tanár nélkül. Ma “meglestem”, vagyis füleltem. Szólt a zene halkan a számítógépen, és a fiam kisérte az énekest. Végigjátszott így egy számot, hogy pont azt játszotta, ami a számítógépen szólt, betartva a szüneteket, ütemeket, gyorsított, lassított. Talán egyszer esett ki az ütemből, de vissza tudott kapcsolódni. (A képen nem a fiam van, de az arányok – zenész és hangszere – azonosak)
Kreativitás van a két nagyobb gyerekben is, de az ő életükbe már nemigen fér bele az alkotás, mert dolgozó, (küszködő) felnőttekké váltak.
És vagyok én, aki próbálkozik, mint kiskutya az ugatással, – de ugyanolyan cipőben jár, mint a két nagylánya – és nem megy önmagával semmire.
Kiraktam néhány új linket, és blogcímet, és töröltem egy-két régit, ami már nem is élt, vagy soha többet nem kattintottam rá.
Kiraktam többek között Anna új blogját is, a faragósat. Legújabb alkotása egy óra, és egy szkarabeusz minta.
Az óra nagyon tetszik. Egy ovális szelet a fából, aminek annyira szép önmagában a mintázata, hogy vétek lett volna eltakarni égetéssel, vagy faragással. Egyszerű, és mégis mutatós. A fa világos, szinte fehér, a képen nemigen jön ki, mert villanyfénynél, és mobillal fotóztam.
A képet a neten találtam, egy blogon.
Az épületünk – ahol dolgozom – ötemeletes, és minden emeletén alakítottak ki egy kicsi helységet, ahol cigizni lehetett. (A dohányzó helység egyik fala csupa üveg, a csupa üvegben egy ablak, az ablak billenős, kinyitni nem lehet. A dohányzók Dél-Nyugati fekvésűek, ez gondolom a nyári hőfokot megmagyarázza).
Én a földszinten vagyok, nekem fel kellett volna járnom az elsőre, ehelyett inkább a bejárat előtt gyújtottam eddig is rá, hóban, fagyban, esőben, hőségben. A bejárat fölött védő tető van. Nekitámaszkodtam a falnak, legtöbbször egyedül voltam, és elmerültem a kerítés mellett égre szökő fák hajladozó ágainak látványában, és az égen a felhők mozgásában, és a csendben. Itt mindig mozog a levegő, fúj a szél – kivéve 40 fokban. Imádtam. Még a hőséget is.
Az új rendelet szerint a dohányzás megszűnt a dohányzókban. Az új rendelet szerint a bejárattól öt méterre lehet csak rágyújtani. Előre sétáltunk, ám ez nem volt elég, mert az ügyfelek még mindig mellettünk jöttek el, így még odébb kellett mennünk, az épület sarkáig. Vagyis a kanyarba letettek nekünk egy csikktartót, amiről az első nap kiderült, hogy nem elég. Másnap került még egy, ez sem elég, de több hamutartó nem került le a dohányzókból.
Egy nap sem kellett hozzá, és az autóval rendelkezők már szidtak, mert a kanyarban ki kell, hogy kerüljenek minket. Tető nincs, eső, hó, szél van, had pusztuljon a férgese, megérdemli.
Tegnap már eset volt. Az épületünkkel szemben van egy másik, egyemeletes épület, és néhány dohányos nem jött a hamuzóhoz közelebb, hanem az úton megállt. Állítólag a cigifüst beszállt az egyik ablakon. Az ott dolgozó kedves kolléga rikácsolások közepette elküldött minket máshova – melegebb éghajlatra – cigizni, majd kerített – Isten tudja honnan – egy szép nagy karót, és leszúrta a bokrok mellé, a bejárati úton. A másik oldalon egy rendeltetés nélküli oszlop található. Mindkettőre kitett egy papírt, és ráírt a dohányosoknak szóló néhány útmutatást. Egy óra múlva a papír nem volt ott.
Éljen a tolerancia. Az épület hátsó bejáratánál van egy nem használt, három oldalról elkerített biciklitároló, csak egy tetőt kellene rádobni. A hátsó bejárat állandóan zárva van, mert a biztonsági őr nem lát rá, nem használható, pedig minden meg lenne oldva, ha egy tetőt tennének rá, de arra nincs pénz, és különben is: nehogy már emberi körülmények közé kerüljenek a dohányosok, még a végén megmaradnak. Így lehet csökkenteni a létszámot. Ha sokszor megbetegszenek, majd nem gyújtanak rá.
Szóval mindenki egy rakáson dohányzik. Jönnek a csajok, beszélnek, egyik rikácsol, másik sivít, harmadik károg, negyediknek lehet, hogy emberi hangja van, de mondanivalója az nulla.
Képzeljétek, ezek beszélnek! Sokat! Folyamatosan! Egyszerre!
Vége a csendnek. Elvettek tőlem ötpercnyi külön világot, ami látszólag csak az enyém volt ezidő alatt:(
Sokat gondolkodtam, hogy megtegyem-e… de végülis, ez egy blog, ami az én érzéseimet, véleményemet tükrözi. Ráadásul olyan rendes voltam, hogy én nem a saját nevem alatt, nem saját ötletként adom elő az alábbiakat.
Ez a szösszenet olyan bitang jó, hogy kár lenne veszni hagyni, elsüllyedni valahol szerény kis hozzászólásként. Állítólag fent van a facebook-on is, de oda én nem vagyok regisztrálva:)
Nekem a könnyem potyogott a nevetéstől:)
A szerző: EGOSUM
A hozzászólás a „Stop.hu”-n található, a „MSZP: “megérne egy kisdoktori disszertációt” a kormány győzelmi propagandája” című cikk alatt
Szóval Pali bátyánk után szabadon: copy/paste (bocs)
”Szeva Viktorom!
Most olvasom, hogy kötelezően le akarjátok cseréltetni a rendszámokat, mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék, hogy ez megszorítás,meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok!
Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem!
Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebből? ARTISJUS! Ennyi,bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja, nem?!
Aztán, arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha bevezetnétek a kötelező átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebből is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sőt!,ha előtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra,az még nagyobb kasza!
Ezt figyeld:TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több!) kötelezően fizetendő, úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM!
Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!!
Vagy kötelezővé lehetne tenni a tetőcsomagtartót is! És lehetne egy olyat, hogy aki felrak a tetőcsomagtartóra egy fidesz transzparenst, az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek, minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee!
Aztán még gondoltam olyanra is, hogy kötelező BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!!
És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni, hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettől a hazafias ötlettől, és a bánattól, hogy nem ő találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda?
JÁRDAADÓ baszdmeg!!! Mekkora ötlet, mááár?!! J Á R D A A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezően kiváltandó – persze borsos áron – kártyát, amit mindenkinek kötelezően kellene hordania, és ha a rendőrök(vagy egy külön erre a célra felállított járdaőrség!) meglátják, hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik, annak teljes vagyonelkobzás!!!
Lesz itt rend!
Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. 
Ölellek és kívánok sok erőt és kitartást!
P.S.: Édesanyádat üdvözlöm! Sokat gondolok rá mostanában!”
Sírni kellene rajta, de azon a küszöbön már átestem. EGOSUM is talán. Vagy most van a középső szakaszban, a dühöngésben…
… lehet tető, doboz, bármi..
A hangsúly nem ott van, hogy mit, hanem ott, hogy ki faragott… Ancsa lány gyakorolt.
Még nyersen, frissen faragva:
lefestve:
Délelőtt villant be, hogy valamikor írtam a képek elemzéséről, és meg kellene nézni nem az öntött viaszt, hanem annak fotóját, az vajon mit mond.
A képet 3 függőleges oszlopra és három vízszintes sorra osztottam. Az oszlopok múlt/jelen/jövő időre osztották a képet, a sorok pedig szellemi/érzelmi/fizikai szintekre.
Ezek szerint szellemi múlt négyzetébe esik annak a virágnak egy része, melyen anya a gyermekkel szerepel. A virág átnyúlik a múlt érzelmi négyzetébe is, de a fizikai szint már üres. Tehát a múlt gondolatai és a gondolatok által megjelenő érzelmek befolyásolják a jelent és a jövőt. Ezek a gondolatok valamilyen egységre utalnak, (virág jelentése) amiben a múltban volt részem.
A jelen szellemi szintjén az anya fejét találjuk, érzelmi szinten pedig a karjában levő kisdedet. Fizikai szinten még mindig csak egy virágszirom látszik, mintha arra utalna, hogy a jelenben fizikai szinten, tehát tettekben, cselekvésben, valamilyen történésben is meg kell jelennie a termékenységnek, szépségnek, egységhez való közeledésnek. Ha a virág a logikával is analóg, akkor logikus tettek, események következnek, a szellemi szint a gyermeken át megvalósulásra törekszik. (Hirtelen gondolat: lányaim, melyikőtök tervez 2012-re szülést?)
A jelen fizikai síkját egyértelműen uralja a kosár, mint egyfajta gyűjtőedény, mint összetartó erő.
Ezt el is felejtettem megnézni tegnap!
Kosár, mint szimbólum: A termékenység, a bőség, a szentség szimbóluma; az első gyümölcsök feláldozását jelképezi. A teli kosár jólétet jelent. Kínában a virágkosár hosszú életet, termékeny és gyümölcsöző öregkort jelképez. Rómában az állami kincstár neve fiscus (’kosárka’) volt. A teológiai erények allegorikus ábrázolásán a Szeretet tart kezében gyümölcsökkel telt kosarat. Petőfinél ’jólét’ jelentésben szerepel: „Ha majd a bőség kosarából / mindenki egyaránt vehet”
Mivel itt nem gyümölcs, nem kenyér szerepel, marad az előbbi feltételezés, mint termékenység: valahova a családban baba érkezik…
Ez nagyon izgalmas, és szinte valószerűtlen feltételezés, de mi más lehetne…
Hacsak nem az ebihalacska pottyant valami érdemlegeset, amiből a fentieket fedezni lehet, bár ő is nagyrészt a jelen érzelmi szintjén helyezkedik el.
A jövő oszlopában szellemi szinten a cica jelenik meg (tényleg az, csak bénán rajzoltam át), viszont elfogy a fizikai síkról a kosár, azt feltételezem, hogy a cica által jelképezett befelé figyelés, titkos tudás eredménye nemigen fog megszületni ebben az évben úgy, hogy új anyagot hozok le, írok le.
Ezt azt elmélkedést mindenképpen érdemes a csoportban átbeszélni. Lehet, hogy sok jót mutat, de már nemigen hiszem el.
Meglátjuk:)
Nem álltam meg, elővettem a Szimbólumtárat, és az alábbi általános címszavakat találtam. Természetesen vannak negatív jelentések is, azt azért nem írtam le, mert szinte rögtön az első jelentésnél eszembe jutott, hogy az utolsó Üzenőben a Főnéni (a Tarot Főpapnője) azt üzente, ideje ismét megnyitnom a felső csatornákat, és új anyagot lehozni a Tarothoz. Ezek a jelképek mintha szintén ezt akarnák mondani.
Angyal – kapcsolatfelvétel – segítség, áldás.
Baba – lélekjelkép
Hal – bőség, jólét, termékenység
Macska – éleslátás, belső látás, az éjszaka, a titkos tudás állata.
Virág – növekedés, szépség, múlandóság, a jövő reménye, világmindenség jelképe. Visszatérés az egységbe, a központba. Tavasz, szaglás, logika tartozik hozzá.
Anya gyermekkel – ez önmagában is egyértelmű, nem szeretném ragozni, de előre tudni sem, hogy mi lehet mögötte.
Hát, persze… mert az csak úgy megy… a gyerekek rágják a küszöböt, én pedig ezzel mit sem törődve kivonom magam a hétköznapokból, és új anyagot írok.
A viszonylagos csendben egyszer csak kitört az éjfél.
Boldog újévet mindenkinek!
Még csak néhány perce, hogy elkezdődött 2012, de a közgazdasági elemzések alapján én jobban örülnék, ha nem belelépnénk, hanem már kilépnénk belőle.
Szokásomhoz híven gyertyát öntöttem. Első pillantásra – mielőtt kiszedtem volna a vízből – az jutott eszembe, hogy ez egy ajándékkosár.
Ahogy kivettem a vízből, és megfordítottam, először semmi érdemlegeset nem fedeztem fel rajta, csak azt, hogy a visszáját nézve – fene tudja ilyenkor melyik fele melyik – már határozottabban virágkosárnak nézett ki a forma.
Amikor elkezdtem fotózni, akkor a mobilon keresztül fedeztem fel, hogy az egyik virág szirmán, baloldalt, mintha angyal ülne.
Közelebbről fényképezve, azt láttam, hogy az angyal egy kisdedet fog a kezében, és bevillant: Mária…
(Persze… nem vagyok én normális… jó lesz az angyalnak is egy babával…)
Jobb oldalt viszont felfedeztem egy játékos kiscicát, mintha a virágszirom mögé akarna bújni,
és lejjebb pedig egy ebihalacskafélét.
Hát ezt sem egyedül fogom megfejteni, az is biztos…
Mire befejeztem az írást, mélységes csend lett az udvaron. Eddig folyamatosan lőtték a petárdákat, közvetlen az ablak alatt, meg kell hagyni, csodaszép volt. Már fölfelé süvítve is szikrákat szórt maga után, majd szétrobbanva apró csillagszikrák ezrei ragyogtak fel. Egy ideig néztem, majd az ablak alatt abbahagyták, de a lakótelep még zengett egy ideig, Bella vajon hogy bírta Pécsett, szintén lakótelepen…
Nagyon jó ez a csend…:)
Nyugisan telt. Rend volt, azzal nem volt dolgunk, így én főztem a mai ebédet, Ancsa már tegnap bekeverte a fasírtot, ma csak sütni kellett, és pogácsát készített. A pogácsába tettünk krumplit is, saját ötlet, hogy nem kell azt előre megfőzni, törni, hűteni, hanem nagyon finom lesz – és puha – akkor is, ha a tésztába nyersen reszelünk bele egy kis krumplit. Idő- és munkatakarékos.
A napokban találkoztam bent a munkahelyen egy receptgyűjteménnyel, amiben sajtgolyó volt leírva. Csütörtökön, hogy a Lidl-ben voltunk Ancsával, vettünk sajtot, úgy gondoltam, ezt ki kell próbálni. Itthon rákerestem a neten, és több variációt is találtam, elolvastam, aztán ma nekiálltam saját főből elkészíteni, egy-két variációt összevonva. Fűszeres krumplit készítettem mellé.
(Időnként, ha kérdezik a gyerekek, hogy mit főzök, szokott az a válaszom lenni, hogy „nem tudom”. Mert tényleg nem tudom a főzés kezdetekor, hogy hogyan fogom a recepteket összevonni, és összevonom-e egyáltalán. Amikor elkezdem, talán még mindig habozok, még mindig nincs döntés, és aztán menetközben alakul valahogy.)
Tálaláskor el voltam ragadtatva az asztaltól, fotó azért nem készült, mert akkor még tele volt képekkel a mobilom, azt törölni kellett, és inkább az ebédet részesítettem előnyben. Imádtam a tálaló edényeimet, amiket karácsonyra kaptam. Végre lehet szépen teríteni, és mindennek megvan a megfelelő tálja, edénye, még a süteményeknek is.
Még karácsony előtt látogatóban voltam Borókánál, (Natival is találkoztam) aki egy almás édességgel megkínált. Nem rajongom az almáért, de ez nagyon finom volt. Mivel elfelejtettem a receptet időben elkérni, és aztán folyamatosan elfelejtettem elkérni, ennek is a neten néztem utána, és kiderült, hogy almás gubát ettem. Ma pedig elkészítettem. Sikerült, finom lett, és aminek örülök, hogy nem túl édes, mert mostanában a gyerekek nemigen eszik az édességet. Én annál inkább, de ez így, ahogy kész lett, szerintem pont jó lett mindannyiunknak. Ők nem ettek még belőle, de remélem, hogy meg fogják kóstolni, mert időnként jobb lehet, jobban eshet, mint a mákos.
Amikor elindultak a kölkök szilveszterezni, nekiálltam a szokásos éjféli főzésnek, jobb azt ilyenkor megejteni, mint elsején kómás állapotban. Beteg gyomornak való húslevest, és az elmaradhatatlan lencsefőzeléket készítettem. Még délután összeállítottam egy aprósüteményt, gesztenyés linzertésztát, azt is kisütöttem este. A gesztenye nem töltelék lett, hanem a vajjal és a liszttel összegyúrtam, kicsi kifliket készítettem belőle, – de már csak a tészta feléből, a másik fele ment a fagyasztóba – és amikor kész lett, porcukorba hempergettem.
És már közeledett is éjfél…
Ez egy jó cikk!
A spiritualitás és a gazdaság – spirituális gazdaság
http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/spiritualis-gazdasag-ez-lehet-a-jovo/2011-12-30/11310
És ez is zseniális – az akarat és az akarás – az akarat veresége
http://hvg.hu/velemeny/20111230_az_akarat_veresege#rss
Nem feltétlen politika, és nem feltétlen gazdaság – és mégis mindkettő.
És most megyek olvasni:) Reggelig még van idő…
Éjfél van. Teljesen logikus, hogy a Holddal együtt éledtem, és bár a Hold már nem látható, én éber vagyok. Kinéztem az ablakon az égre akasztott Holdra – és kimentem a konyhába, vágtam magamnak egy szelet kenyeret.
Lila hagymát is. (na, mi volt a kenyér tetején??? Nyert, sülthús zsír.)
Muszáj volt. Egész nap fogyókúráztam – kivéve, amikor éppen somlói galuskát ettem.
Utána ittam ízesítetlen zöld teát, mert az írja a zújság, hogy a zöld tea nagyon jó zsírégető, de csak ha nem ízesített. Kávét is ittam. Arra is azt írják.
Ez csúcs!
http://www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU&feature=endscreen&NR=1
árulja el valaki, hogy ki énekli ezt a számot:))
Ö…. Izé… Többszörösen is:)))
Eredetileg csak annyit akartam a fenti cím alá megjegyezni, hogy Ancsa megkóstolta a házi cérnametéltet:)))
1.)Az úgy volt, hogy jött Picur testvére és annak barátnője látogatóba, és valahogyan ottragadtak ebédre is. A leveshez főzött cérnametélt elfogyott, üzletek zárva, nem volt mit tenni, gyúrtam, nyújtottam, vágtam, kifőztem. Ancsa pedig megbírta enni.
Néhány évvel ezelőtt lefintorogták ikertesójával együtt, hogy a közérti jobb.
Ancsa ma megjegyezte, hogy nem akarok-e máskor is ilyet csinálni…
2.)Rendet tettem a szekrényem aljában, és, ha már vettem mindenféle nylontasak tárolót, ideje volt belepakolni a varrásra szánt anyagokat, „kinőtt” ruhákat. Közben nagyszatyorban találtam kisszatyrot, amiben találtam egy tábla Milka csokoládét. Tűnődve néztem, mikor, és honnan kerülhetett oda. Aztán felderengett, hogy tavaly talán elszámoltam magam, és sikerült mikulásra egy tábla csokival többet vennem, mint ahányan vannak a kölkök. Akkor úgy döntöttem, hogy a fölös tábla csokit ezek szerint nekem hozta a Mikulás. Most tétovázva kóstolgatom: jó-e még:))) (lassan el is fogy, azt hiszem, bátran megállapíthatom, hogy ehető)
Egy másik tasakban pedig szőlőcukrot találtam, nyáron táraztam be, hogy legyen, ha édesség ehetnékem támad. Ha már eddig bírta, böcsületesen kitettem egy bon-bontartóban az ebédlőasztalra, közprédának:))
3.) Beléptem a blogomra, rögtön a statisztikákkal indít, és teljes megdöbbenéssel tapogatóztam a szemüvegem után, ami rajtam volt: december 26-án az átlag 40 látogató helyett 400-an tévedtek a blogomra. Legtöbben az országblamázst olvasták tegnap is, és ma is.
4.) Ancsa meglátta a Lidl csütörtökön kezdődő akcióit… Én nem akarom látni…
Talán ez életem első igazi karácsonya abból a szempontból, hogy az egész család összehangoltan, jó kedvvel, együtt dolgozott, takarított, sütött, főzött, készülődött. (tegyük hozzá, hogy eddig talán részemről sem volt igény rá, mert bírtam egyedül)
Éjjel egy óra van ismét, azt hittem, hogy nem leszünk készen azzal, amit elterveztünk, de nem így lett. Még arra is telt így éjféltájt az időnkből, hogy kipróbáljuk a csokimelegítő készülékemet, a bonbon formákat. Nem tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy rögtön elsőre menni fog, az eredmény nem kívánkozik fényképezőgép elé, de jót játszottunk:)
A szaloncukor készítés is hagy némi kívánnivalót maga után, legközelebb hamarabb kell elkészíteni azt is, a csokiolvasztáshoz jobb, ha nem tortabevonóval, hanem minőségi csokit választunk, talán legközelebb jobban sikerül:)
Áll a fa, várja a nagy család apraja-nagyját, és a holnapot.
Ilyen készülődést, és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
Félholt vagyok, de megérte:)
Ma déltájt indultunk Ancsával piacra, mi ott vásároltunk, Imrus a közértben.
Én feltettem a babot főni csülökkel. Kicsit sokáig tartott, estebéd lett belőle, mert váratlan ötlet volt a bab, és nem volt beáztatva. (viszont nagyon jól sikerült. Tepsibe öntöttem a kész babot, rászeleteltem a csülköt, és főtt tojással körbe díszítettem. Picur meg is kérdezte, nem akarom-e lefotózni. Nem akartam, mert haladni akartam, de most már sajnálom)
Ancsa nem tudom mit csinált, míg főtt az ebéd, a szobájában volt, ha minden igaz, a szomorú az, hogy azt sem tudom, én mit csináltam. Éjjel egy körül járt, mire a mosogatással is végeztem, most fél kettő van.
A beigli sütésre kész, készítettem kókuszos szaloncukornak valót – még csokival be kellene vonni, most szikkad, és marcipánosat is. Diót daráltam, mákot, diót kevertem, tésztát gyúrtam, majd tepsibe tettem a beigliket. Ezek zöme mind vacsora után készült. DE MIT CSINÁLTAM, MIUTÁN FELTETTEM AZ EBÉDET?
Ancsa még lemosta az előszoba szekrényeket, elpakolt, tükröt, ajtót tisztított, este, vacsora után mézeskalácsot díszített, majd húst pácolt. Éjféltájt, fél egy körül ment aludni – náthásan, mert kitört rajta.
DE MIT CSINÁLTAM ÉN, DÉLUTÁN?
Éva Tescoban járt, majd varrt, és ő is díszített mézeskalácsot.
Mindketten azt látták, hogy folyamatosan csinálok valamit, de nem jártak a konyhában, és így ők sem tudják, hogy mit tettem-vettem.
Teljes az időzavar, és időkiesés.
Egyébként azt hiszem, jövőre több szabadságot kell hagynom karácsonyra. Nem tudom, hogy hogyan végeztem volna a takarítással, és egyéb előkészületekkel, ha nem kapok annyi segítséget Ancsától, és Évától is. (No és Picurt se felejtsük el, és Imrust az ügyeletes bevásárlót).
Nélkülük valószínűleg nem lett volna nagytakarítás – ami még mindig nem annyira nagy – inkább csak a sütés, főzés.
Csajok, – és fiúk – köszönöm!
A kocsonya kész.
Díszítjük a mézeskalácsot, és kész a gubakifli is:)
A díszítés évről évre rutinosabban megy, még röpke két-három év, és egyre jobban fog sikerülni. Éva lány az idén már neveket ír.
(és mi minden van még hátra… beigli, szaloncukor, főzés, és közben takarítunk is. A konyha kész. Én is, pedig Ancsa és Picur sokat segítettek benne)
A hibásan festett címer és jelképrendszere
Tegnap bukkantam rá erre a hírre:
A határon már cserélik le a régi „Magyar Köztársaság” táblákat „Magyarország” táblákra. Az új táblán hibásan van festve a címer. Ahogy elolvastam a hibák sorolását, elküldtem tanáromnak is a cikk linkjét, mert éreztem, hogy valami nagyon durva jelentése van.
Ma már jött is válasz, íme:
Szimbológiából a fekete gyászkeret Magyarország halálát jelenti, amit alárendelnek a felette álló hatalomnak, hiszen az ország jelzését alul helyezték el, felette az EU táblája nagyobban és hangsúlyosabban jelenik meg.
Azt hogy a kormányunk utasítására, és az önmaguk által megszavazott törvényt nem tudják betartani, sőt, ők maguk szegik meg, szerintem szörnyű.
Olyan Nemzeti Jelképeinket, mint a címer, ami az alkotmányunkban is szerepel, hibásan lefesteni, és kirakni, szerintem több mint bűn.
Nem tudom, ki az illetékes ebben, de nehezen hihető el, hogy a következő hibák előfordulhatnak figyelmetlenségből:
1 Nem tudta a festő, hogy a 7 vágott rész milyen színnel kell kezdeni, és fordítva festi le azt?
2 Fekete gyászkeretbe rakni, az ország jelképét?
3 A korona nem ér hozzá a címerpajzshoz?
Szimbológiailag, nehezen képzelhető el véletlenül így hiba.
Az ezüstszín a védelem színe
Vörös a test, a vér, az akarat színe.
ezt a kettőt összekeverni?
Sajnos így a földön nem érvényesül az égi védelem, mivel piros az alsó szín.
A korona nem ér hozzá a pajzshoz, szintén az égi akarat hiányát mutatja.
Sajnálható hogy ilyen az ország vezetése, és az őket kiszolgáló személyek.
Jobbat úgysem vártunk tőlük az új évben, tehát ez is szimbolizálja, hogy nem lesz jobb.
Azt hiszem ez az elemzés megérdemli, hogy tanárom nevét is hozzáadjam: mégse: jobb, ha kiszerkesztem innen….
Azért Adventre is készültünk…
Voltunk virágpiacon, vásároltunk, és koszorút készítettünk Évával.
A bejárati ajtóra nem tudtunk kitenni semmit, ezért oda mintát fújtunk.
Az ablakra is.
Éva ajtajára is került egy koszorú, ezt ő készítette.
Máshol most nem díszítettünk, mert időm sem volt rá, idegem sem, és nem utolsó sorban Bella is ügyesen ügyködik már. Lehúzta a terítőt az asztalról, mert el akart érni valamit, és repült, törött a potpourrit tartó kerámia tálkám, a gyertyatartóval együtt. Meg kell gondolni, hogy hova mit teszek ki, mert nem csak a dísztárgynak mondhatok búcsút, de az ő épsége is veszélyeztetve van.
És a munkahelyen is díszítettem, pici fenyőfát (évek óta megvan), fújtam az ablakra, és egy száraz faágra, majd díszítettem azon is egy kicsit.
Már kellett volna mézeskalácsot is sütni, talán a jövőhéten, vagy utána, mert akkor szabadságon leszek, igaz, akkor fogok még takarítani is.
És azt tervezem, hogy idén a szaloncukrot is én készítem. Zseléset, (bár azt elfelejtettem megkérdezni a kölköktől, hogy milyen ízesítésűt szeretnének), kókuszosat, és talán gesztenyéset, ezek szoktak menni.
És a kishercegnő oviban járt fényképezkedni a barátnőjével együtt:)
Ezt mostanában elég sokat lehet hallani, ezért címnek talán nem is rossz…
A bennem megbújó „megszállott”-ról már írtam valamikor…
A galád most megint nem bujkál, hanem aktívan részt vesz az életemben.
Megrázóan érintett az a felismerés, hogy azt, amiről álmodtam, talán soha nem érhetem el, nem kaphatom meg. (Azért még mindig álmodom róla).
Valamikor azt hittem, hogyha nyugdíjba megyek, lesz egy önálló kis lakásom, amit a nyugdíj indításaként úgy rendezhetek be, ahogy én szeretném, beépített nagy konyhával, egyben a nappalival. Azt sem bántam volna, ha a nappali egyben a hálószobám is, a fontos az lett volna, hogy új bútorok kellettek volna, (hisz ami ebben a pici szobában van, azzal nem rendezek be egy nagyobbat, az biztos), és a függönytől a szőnyegig mindent egyszerre beszerezve rendeztem volna be a saját ízlésem szerint. Lett volna helye a fiókban lapuló dísztárgyaimnak, és a konyharészben mindennek lett volna helye, úgy, hogy kényelmesen hozzáférek mindenhez. És álmodtam hozzá egy picit nagyobb fürdőszobát, természetesen egy nagyobb teraszt, erkélyt, – és csodaszép szabad kilátást a hegyekre, – ahol naplementékben gyönyörködtem volna.
Aztán rájöttem, hogy bilibe lóg a kezem, mert a várható nyugdíjam talán arra sem lesz elég, hogy a rezsit kifizessem belőle. Nem lesz új lakás, nem lesz egyedüllét, nem lesz nagyobb szoba, nagyobb erkély, szebb kilátás, új konyha és bútorok, nem lesz rajzolgatás, festéstanulás, és nem lesz semmi.
Rájöttem, felismertem, napokig sírni tudtam volna, teljesen magamba zuhantam, és mostanában arra jöttem rá, (de gáz ez a szóismétlés, de most nem telik tőlem többre) hogy hiába ismertem fel a lehetséges jövőt, még mindig nem fogtam fel, nem hiszem el. Hírfüggő is lettem, minden este alig várom, hogy olvashassam a híreket, kattintgatva hírről hírre…. Azt a hírt kerestem idáig, amelyik valahol megcáfolja a mai képet, amelyik egyszer csak kimondja: nem is igaz, ami itt zajlik, és van alapja az álmodozásomnak. Így dolgozik a megszállott. Kezem az egéren egész este, és híreket olvasok. Olyan vagyok, mint a kifeszített íj, amit le kellene ereszteni, szép lassan, hogy kárt ne tegyen valakiben, vagy magában.
Számolok nap mint nap, mit hogyan lehetne anyagiakban trükkösebben megoldani, hol milyen kiadást lehetne csökkenteni, (egyik kezemmel, másik kezem pedig csak-csak szórja a forintokat, most, hogy karácsonyra készülődünk) arról már nem álmodom, hogy megtakarítok, és majd abból berendezek egy új kuckót magamnak.
Pártunk és kormányunk, – na meg ez a bizonyos válság, ami furcsa módon csak a kisembereket érinti – elvette az álmomat, és elvette az otthonomat.
Gyűlölöm. Megszállottan. Dühös vagyok. Lázadok. Míg meg nem török.
Én nem tudok mosolyogni, hogy nem baj, csak egészség legyen, nem baj, majd még jobban meghúzzuk magunkat, nem baj, csak szeressük egymást gyerekek, mert gyűlölettel és indulattal vagyok tele, és nem vígasztal már az apró öröm sem a hétköznapban, mert észre sem veszem. A gáz az lesz, ha már dühös sem leszek.
Hát, ezért nem írok, nem találok bejegyezni valót. Mert nem látok a dühtől, és csak ezen forog az agyam.
Nyugi, ez nem depresszió. Csak reménytelenség. Kilátástalanság, amiben sokan vagyunk.
Elkülönült világok. Mármint egymástól elkülönült világok, de mind az enyém, hozzám tartozik. Teljesen másról szól az a világ, ami az otthonom falai közt zajlik. Más a munkahely világa, – ezek a stresszes, feszült állapotok – és megint más, amikor Tarot-osok összeülünk beszélgetni. Ez a felszabadultság ideje. Sok nevetés, beszélgetés, elmélkedés.
És más az a világ, amikor enyhe stresszel, késve, beesem a munkahelyemre, lehajítom a táskámat, megtámadom a már lefőzött kávém, (kolléganőm jóvoltából) vagy a kávéautomatát, és visszalépek a bejárat elé. Lehetőleg egyedül. Csend van, béke és nyugalom. Susognak a fák a szélben – ott mindig fúj egy kicsit a szél – csivitelnek a madarak, és még nincs forgalom. Az időben érkezők már az irodájukban, és még nem indult meg az egyik épületből a másikba járkálás, felettem a szabad, végtelen égbolt, vonuló felhőkkel, a rendszeresen áthúzó repülőkkel, virít a rózsa egy-két bokron… valóságos, mégis valószerűtlen az egész a kora reggeli napfénnyel, meg úgy általában a reggeli fényekkel, még akkor is, ha esik az eső, borús az ég. Az a néhány perc az én igazi világom a beszédes csendjével… Ilyen percek után mondhatom azt, hogy most már tényleg indulhat a nap.
És ezt mind kifejezi egyetlen Tarot lap: a Világ lapja. Nagyon nehéz elemezni, mert mutathat gondolatvilágot, érzelemvilágot, fizikai világot, szellemvilágot. Megmutatja az általam teremtett világot. Ezt egy kicsit tagadom, mert ebben a világban hiába van meg a saját világom, ugyanabban a közegben mozognak más emberek is, igaz a saját világukkal, és az egymástól elkülönült világok így összefonódnak. Az én világom a te világod is, még akkor is, ha mégsem.
A Világ lapjának száma: 21. A 2-es szám azt mutatja meg, hogy mit tükröz az élettapasztalatom, mit tanultam meg az életből a tapasztalatok által, megmutatja a látható és láthatatlan világ energiáit, hisz a szinkronicitás, a véletlenszerű, vagy párhuzamos események száma. Az 1-es azt mutatja meg, mennyire tudatosan teremtettem saját világomat, mennyire élek egységben önmagammal, a világgal, mennyire veszek részt ebben a világban, és mennyire tudatosan teszem ezt. Vagyis azt mutatja, hogy mennyire használom tudatosan a teremtő erőmet, és mennyire élek a jelen adott percében.
A 2-es szám az ötlet, az 1-es a tervező, a kettő összege 3, a formába öntés száma, egyben a világ (21) elfogadásának száma, és a kreativitásé. Enélkül a szám nélkül nem ölt fizikailag testet semmi. A világok világának száma pedig 21+21=42, ami nem más, mint a monád száma, a bennünk rejlő isteni szikra. A 21 tükörképe 12. A spiritualitás száma, és megérkeztünk:)
Magam sem gondoltam, hogy ez a bejegyzés megint az akasztott lapjánál fog kikötni:)
Ma végre megkaptam a hatodik hónapban benyújtott kérvényemre a választ: a Nyugdíjfolyósító válasza alapján – elméletileg – az utolsó munkaviszonyban töltött napom: 2013. december 31:)
Ez nem az öregségi nyugdíj, ahhoz kellene még tízegynéhány év, ez a negyven éves munkaviszonyom utáni nyugdíjba menetel ideje.
A fenti dátumot meggondolom még kétszer. Nagyon jó lenne, de erre az időre még a mostani hitelem sem fizetem vissza, a biztosítás 10 éve sem jár le, és így anyagilag hogyan tovább? A mostani híreket olvasgatva a nyugdíjam ijesztően kevés lesz talán.
Meglátjuk:)
Messze még 2013.
Biztos emlékeztek még a gyerekkori játékra:
Egy hunyót választanak a gyerekek, aki kimegy. A többiek összeteszik a kezüket, egyikük a gyűrűt tartva körbemegy. Az utolsó sornál beleteszi a soron következő gyerek kezébe. A hunyó feladata megtalálni, hogy kinek a csukott kezében van a gyűrű.
Így vagyunk mi is most ismét egy hasmenéses, gyomorrontásos vírussal: Picur lassan kilábal belőle, Csurin tegnap jött ki, fiamon ma. Az én gyomrom csöndesen bugyborékol, de még nem csinál mást.
Vajon ki a következő? Ki adja tovább, kinek? Hol jár a gyűrű, vagyis a vírus?
Azt is kérdezhetném: komámasszony, hol az olló?
… MERT NEM VESZEM FEL!
Nem azért, mert dacoskodom, vagy szeszélyes vagyok, vagy nem akarok senkit sem hallani, hanem azért, mert bent felejtettem a munkahelyemen, ott pihen az asztalomon, és ha a biztonsági őrök elalszanak, hajnalban kapják majd az ébresztőt:))
Van egy tanártársam, aki úgy kommunikál a Tarot égi mestereivel, mint én a kollégámmal. És van neki egy barátja, aki most ismerkedik a lapokkal, a Tarottal, miközben piramisokat lát lelki szemei előtt. Nem az egyiptomi piramisokról van szó, hanem szimbólumokról, energetikai képekről, magyarul egy új kivetési rendszerről, amivel a tanártársam is foglalkozik. Mindketten egyet látnak, láttak már akkor is, mielőtt megismerkedtek volna. Ők ketten igazán összetartoznak. A fiatalembernek még sokat kell tanulnia a lapokról, talán még sosem elemzett.
Az elmúlt hétvégén összejöttünk páran, ekkor ismerkedtünk meg egymással. Szokás szerint mindenki vetett ki kártyát, és elemeztük őket. Valamilyen okból kifolyólag én lettem a kiválasztott, akinek a lapjait nézegetni kezdte, tanártársam unszolta, hogy szólaljon meg, mert egyszer ezt is el kell kezdeni. A beszéd nem jött össze, de leírta egy lapra, íme:
„ A következő teliholdkor (2011.10.12. hajnal, 4 óra 16 perc) új erőre kapsz, mely lehetővé teszi, hogy egy új spirituális erőt teremts meg.
(Megkérdeztem, hogyan?
Válasz: kövesd a pillangót, és légy bolond – a Tarot Bolond lapjáról van szó)
A vágyaid lehetővé teszik, hogy ennek a tannak az irányítója, vezéregyénisége légy.
(Már régóta nem vágyom erre, valamikor igen, szerettem volna. Ma már csak fárasztana, úgy érzem:)
Sok szeretetet hoz a környezetedbe, megszűnnek a pénzügyi problémáid, és lehetővé válik az utad egyik fontos pontja, az utazás.
(elfelejtettem megkérdezni, hogy szellemi, lelki vagy fizikai utazásról van-e szó, de nem sokkal előtte mondta a mestertanárom, hogyha megnyeri az ötöst a lottón, akkor egy kis csoportot visz Egyiptomba, és ő áll minden költséget – ilyet én is szoktam mondani a gyerekeimnekJ)
A diadalhoz a főpapnő támogatásával, tanácsaival fogsz eljutni.
(Hm. A legnagyobb problémám, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban. Nem a Főpapnő az oka, hanem én. Túl racionális vagyok, és nem működik a vevő készülékem)
Az idő felborul, (na, erre harapok a legjobban, ha az időm van megzavarva), a mostani élet helyett egy más kezdődik, Mágusnő születik.
Ennek viszont ideje lenne, mert elő kell teremtenem havonta azt az 50 ezer forintot, amit eddig a családi pótlék, és a családi adókedvezmény adott. Egyik hónapról a másikra ennyivel lett kevesebb a bevételem. Más nincs, aki még rajtam kívül itthon munkaképes, annak mennie kell dolgozni, vagyis az ikreknek diákmunkát kell keresniük. Csak éppen nem találnak. Mert nincs. Mondanám, hogy akkor muszáj abbahagyni a sulit, és menni, dolgozni, de hova menjenek dolgozni, mikor mindenhol elbocsátások vannak.
(végső esetben leülök az árok partjára, és megvárom, míg értünk jön pártunk és kormányunk, aki azt hangoztatja, senkit sem hagy az árok szélén – vajon mi következne utána? Szerintem belökne az árokba, hogy ne a szélén üldögéljek már, még a végén plusz feladatot adok neki, és rontom a statisztikáját…)
Szóval elhangzott egy szép prófécia, tőlem pedig nem szép, hogy ilyen hülye kérdések merülnek fel bennem. Mondom én, hogy túl egós vagyok…
Az azért nagyon furcsa, hogy Mágusnő, és nem Főpapnő születik… ennek a tantusza még csak most esett le… Ez két különböző energia…
Húha…
Azt hiszem, hogy a mai világban sok ember lapja.
Hétköznapi síkon kiszolgáltatott, kényszerhelyzetet jelent, amiből a kiút első lépése, hogy önként felvállalom a helyzetem, és elgondolkodom rajta, hol, mit szükséges másképp csinálni, másképp látni. Ebből a helyzetből nincs kiút mások segítsége nélkül. Jelszava: adakozz, ne lázadj a sorsod ellen.
Ennek a jelentése is többértelmű, hisz hogyan is adakozna az, aki segítségre szorul?
Pont ezzel ad a másik embernek, mert a másikat arra tanítja, hogy ne menjen el mellette, hanem nyújtson segítő kezet a rászorulónak, vagyis lássa másképp a bajba jutottat, ne legyen kárörvendő, mert a másik „megérdemelte”, ne legyen közönyös, cinikus, stb. Biztos, hogy megérdemelte? Ha elfogadom a másikat olyannak, amilyen, akkor nem azt nézem, hogyan jutott ebbe a helyzetbe, hanem azt, hogyan lehet kihúzni onnan? Természetesen csak akkor, ha a bajbajutott is elgondolkodik azon, miért került ebbe a helyzetbe, és ő is akarja, hogy segítsenek neki, vagyis elfogadja a felé nyújtott kezet. Így a lap energiája egyszerre tanítja mind a két felet: segítséget adni és elfogadni. Ez leginkább a fizikai sík.
Érzelmi síkon azt jelzi, hogy az illetőben értelem és érzelem összeütközött egymással. Annak a tipikus esete, amikor úgy összeveszek saját magammal, hogy egy hétig szóba sem állok velem.
Magasabb szinten, a szemléletváltáson túl, ez a spiritualitás lapja, Raziel arkangyal lapja, tükrözi a szellemvilágot. Az „amint fent úgy lent” szimbóluma, ha ez a lap megjelenik, arra figyelmeztet, hogy a megfogható világon túl létezik egy másik, megfoghatatlan világ, (a 21-es Világ lapjának tükörképe, 21-12) ahonnan jelek, üzenetek érkeznek hozzánk, hozzá kapcsolódik a szinkronicitás, a véletlenszerű események.
Isteni síkon lázadást tükröz, lázadunk a sorsunk, helyzetünk ellen, lázadunk felsőbb énünk ellen, mert a felsőbb világot okoljuk mindazért, ami velünk történik, amilyen helyzetbe kerültünk. És pont ez az oka annak, ha elszakadunk a magasabb világtól. A fény hiányára mutat rá.
Bármelyik síkon nézzük, a legrövidebb jelentése, kulcsszava: fordíts!
Cselekedd azt, amit gondolsz, gondolkodj el azon, amit cselekszel, lásd másképp, válts szemléletet, és értelem és érzelem közül válaszd a harmadikat: a megérzésedet. Benne van a Mágus tiszta tudatossága, jelenben való jelenléte, és a Főpapnő szeretete, bölcsessége. (12=1+2) És még sok minden más, a környeztében levő lapok, és az, ahol elhelyezkedik, tovább árnyalják a jelentését, mondanivalóját.
Rengeteg gondolatom van róla nap mint nap, olvasom a híreket, és gyakran érzem magam úgy, hogy most megyek, és lesikálom magamról ennek a sok szennynek a lenyomatát. Akartam írni róla sokat, de rájöttem, hogy nem érdemes…
Felesleges erre koncentrálni, mert elviszi a fókuszból a lényeget, amire viszont nem árt összpontosítani…
… mégsem látom – üzeni az árpa a szememen.
lehet benne valami, mert az Üzen Ő-ben is az akasztott lapját kaptam, és a hozzá íródott szöveg is pont erről szól. Szemléletváltás – hol, melyik életterületen, miben, hogyan, mit? Ha én ezt meg tudnám fejteni…
